Pesti Srácok

„Merjünk változtatni!” – Jakab és Stummer is indul a Jobbik elnöki pozíciójáért

null

Május 7-én tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik – jelentette be közleményében a párt. A menetrend szerinti kongresszuson a jobbikos alapszervezetek küldöttei az elnöki, az országos választmányi elnöki és az országos alelnöki tisztségekre választhatnak tisztségviselőket. Jakab Péternek azonban van miért aggódnia, a párt elnöki pozíciójáért ugyanis Stummer János is harcba száll. A politikus közösségi oldalán jelentette be, hogy „elnöki szolgálatra” jelentkezik. Bejegyzésében úgy fogalmazott: „Döntöttem. (...) Merjünk változtatni!”

Az április 3-i országgyűlési választáson súlyos vereséget szenvedett a hatpárti ellenzéki szövetség, amiben szerepe lehetett a távol maradó vagy más pártokra szavazó korábbi Jobbik-támogatóknak is. Jakab Péter a kudarc után Márki-Zay Pétert hibáztatta, majd Facebook-oldalán közölte, hogy a Jobbik országos elnöksége megerősítette az „eddigi néppárti politika” helyességét. A párt tisztújító kongresszust tart május 7-én; a pozíciókra azok pályázhatnak, akik megkapják a kellő számú szervezeti ajánlást a kongresszus kezdetéig. Kérdés, hogy a csúfos választási vereség után bizalmat kap-e még az eddigi elnök, Jakab Péter. Egy kihívója azonban már most is van, Stummer János személyében. A jobbikos politikus a Facebook-oldalán jelentette be:

Stummer János a 2022-es országgyűlési választáson Békés megye 1. számú választókerületében nem tudta legyőzni a kormánypárti Herczeg Tamást, és a listán sincs bejutó helyen. A jobbikos politikus a 2018–2022 közötti ciklusban az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt az elnöke.

PestiSracok facebook image

Jakab Péter pedig leginkább azzal vált ismertté, hogy sikeresen verte szét a Jobbik tagságát és szalámizta fel a pártot. Emlékezetes, hogy a DK szavazói Jakab Pétert tekintették „Mini Ferinek”, vagyis Gyurcsány klónjának – ezzel a mondattal alázta meg a Jobbik korábbi elnöke, Vona Gábor Jakab Pétert –, akinek elnökké választásában ő maga is szerepet játszott, hiszen saját bevallása szerint is támogatta. A Jakab-féle botránysorozat meghatározó momentuma a Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökkel kiépített kapcsolata volt. A hatalmas baloldali vereség egyik okaként többen felvetették: a Jobbiknak nem maradtak szavazói – akiknek ugyanis Jakab folyamatos parlamenti hisztijeivel játszott, és akik lájkolták a Facebook-bejegyzéseit, azok valójában Gyurcsány hívei voltak.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.