Pesti Srácok

Potápi: négyszázezer magyar zarándok vitte szét a világba a béke és jóság csíksomlyói üzenetét

Potápi: négyszázezer magyar zarándok vitte szét a világba a béke és jóság csíksomlyói üzenetét

Közel négyszázezer ember a világ minden tájára magára viszi a Béke és jóság idei, csíksomlyói jelmondadát, és azt a reményt, amelyet megfogalmaz – hangsúlyozta a szombati, a csíksomlyói nyeregben elhangzott szentmisét követően portálunknak Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette: az idei évben a zarándokok a világ minden tájáról végre minden korlátozás nélkül megélhették a nemzeti összetartozás élményét, amelynek dátuma egybeesett a csíksomlyói búcsúval, így akarva-akaratlanul Csíksomlyón zajlott a központi ünnepség.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a csíksomlyói nyeregben elhangzott szentmise után a búcsú idei üzenete, a Béke és jóság jelmondat kapcsán arról beszélt: bízik benne, hogy az elhallatszik jóval messzebb is, a székelyföldi hegyeken túlra is. Mint hozzátette, közel négyszázezer ember, a rendőrségi adatok szerint 345 ezer zarándok érkezett idén a csíksomlyói búcsúba, akik között nagyon sok a fiatal.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image
Fotó: Potápi Árpád János/Facebook

Portálunk arra is rátért, milyen különleges üzenete van annak, hogy idén a Nemzeti összetartozás napja, Trianon fájó dátuma egybeesett a csíksomlyói búcsúval. Mint Potápi Árpád János kiemelte, az idei ünnepi alkalomnak egyrészt valóban az adott különleges jelentőséget, hogy a Nemzeti összetartozás napja a csíksomlyói szombati búcsú napjával esett egybe, de ez a koronavírus-járvány utáni első olyan búcsú, amelyet minden korlátozás nélkül lehetett megtartani. Az államtitkár szerint nem szabad olyan könnyen elfeledkeznünk arról, hogy a járvány miatt két éve még a kegytemplomban is csak kevesen lehettek, tavaly pedig csak a Székelyföldről érkezhettek zarándokok.

– fogalmazott, hozzátéve: Csíksomlyó a nemzeti összetartozást is ünnepelte, akarva-akaratlanul a csíksomlyói búcsú lett a központi ünnepség.

Vezetőkép, fotó: Potápi Árpád János/Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.