Pesti Srácok

Súlyos károkat okoz a Balaton imázsának a baloldal évről-évre feltámadó hazugságkampánya

null

Akár egy felháborodott Facebook-poszt is képes az embereket elriasztani egy nyaralástól, pláne, ha egy politikus, vagy politikai párt konkrét kampányt épít például annak bebizonyítására, hogy a Balaton élhetetlen, körbe van kerítve, le van betonozva, megfizethetetlen, és különben is döglött halak úszkálnak a tetején, mindez természetesen a kormány hibájából. A fonyódi szezonnyitó konferenciát követően portálunknak nyilatkozó szakértők, településvezetők, képviselők egyetértettek abban, kevés politikai haszonnal jár a fake news terjesztés a Balatonról, ugyanakkor az álhírek képesek tönkretenni azt az imázst, amelyet a tó környéki települések évről-évre igyekeznek újra felépíteni, miközben a Balaton elérte már a korábban irigyelt nyugati színvonalat.

A héten, a Balaton szezonnyitó konferenciáján politikusok és szakértők is egyetértettek abban, a Balaton környékének évről-évre meg kell küzdenie a tóról szóló álhírekkel, amelyek komoly imázsrombolást visznek véghez. A konferenciát követően - amelyről itt számoltunk be - az álhírterjesztés elszenvedőit kérdeztük, szélmalomharc-e fellépni az évről-évre új lendületet kapó, Balatont kritizáló fake news kampány ellen.

A riogatók szerint Balatonfenyvesen is felszántották és sóval hintették be a szabadstrandot a tudjukkik. Ha Kedves Olvasóink mást látnak a képen, az nem a véletlen műve. Fotó: MTI/ Varga György

Az álhírterjesztésnek súlyos következményei vannak a balatoni turizmusra

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott érdeklődésünkre Witzmann Mihály, Somogy megye fideszes országgyűlési képviselője. Mint megjegyezte, vannak olyan külföldi turisztikai desztinációk, akik hosszú évek óta, a saját piaci érdekeiket szem előtt tartva egyfajta gazdasági jellegű ellenkommunikációt folytatnak. A képviselő kiemelte:

Witzmann Mihály felidézte, hogy az idei választási kampányban és az azt megelőző hónapokban, hetekben is tapasztalható volt, hogy a baloldali ellenzék többször állított valótlanságokat a Balatonnal kapcsolatban.

– hangsúlyozta. Mint megjegyezte, csak saját választókerületében két olyan település is van – az egyik a nem kormánypárti vezetésű Siófok –, amelyek a közelmúltban az államtól ingyenes használatba kaptak vissza közvetlen vízparti területeket, a kormány tehát nem elvesz a községektől, hanem éppen visszaad.

– hangsúlyozta Witzmann Mihály, kiemelve:

Zamárdiban sem mehetnek már le az emberek a vízpartra, Ja, de! Fotó: MTI/ Balogh Zoltán

Egyes sajtósok utaznak az extrém kivételekre

Hasonló negatív tapasztalatokról számolt be portálunknak Hidvégi József, Fonyód polgármestere, aki szerint könnyen tetten érhető, hogy egyes médiamunkások direkt arra utaznak, hogy felkutassák a kivételeket, például egy kétezer forintba kerülő lángost. A polgármester ugyanakkor arról is beszélt, Ausztriában, ha egy hegycsúcson akar valaki meginni egy kávét, nem lepődik meg a magasabb ár miatt, hiszen maga is tisztában van azzal, hogy oda fel kell vinni az árut, megfelelő személyzetet kell biztosítani, azaz, elfogadja, hogy a helyért és a látványért többet kell fizetni. Hidvégi József szerint ez hasonlóképpen alakul a Balatonnál is, ahol a vízparti területek magasabb bérleti díja megjelenik az árakban is.

– hangsúlyozta a polgármester, kiemelve, hogy a mindenki megtalálhatja a pénztárcájának megfelelő szolgáltatást. Hidvégi József arról is beszélt, a kampányidőszakokban a felelőtlen politikusok előszeretettel terjesztenek álhíreket, amelyekkel szerinte több kárt okoznak, mint amennyi politikai tőkét ebből a kommunikációból kovácsolni lehet. Mint megjegyezte, egy momentumos képviselőnő éppen az egyik fonyódi szabadstrandon tartott arról sajtótájékoztató arról, hogy a Balaton-parton fizetősek lesznek a strandok.

– jegyezte meg a városvezető, aki hozzátette, a fizetős strandok gyakran népszerűbbek a szabadstrandoknál, a fonyódi Panoráma strandot például kétszer annyian látogatják mint egy szabadstrandot, és ennek egyszerű okai vannak: a kisgyerekeseknek létrehozott vizes élménypark, különböző sportolási lehetőségek, a helyszínen felállított napozóágyak vagy az nagyobb biztonság mind olyan hozzáadott értékei lehetnek a fürdőknek, amelyek miatt a látogatók inkább azt választják.

Adatokon alapuló tények

Ma Magyarországon szólásszabadság van, a közösségi média területeit mind a szakmai szektorban, mind pedig a magánszektorban szabadon használhatják az emberek, így elsősorban a hiteles tájékoztatás a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) legfontosabb feladata – hangsúlyozta portálunknak Bődi Ivett, az ügynökség turizmusstratégia megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese. Mint kiemelte, éppen ezért az MTÜ az adatalapú információkat tekinti alapvetőnek, és mindenkit arra igyekszik ösztönözni, hogy ezeket mérlegelve válasszanak hazai célpontokat. Bődi Ivett hozzátette, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ oldalán – amelynek adatai segítik az MTÜ döntéshozatalát és a célzott marketingtevékenységeket – a szálláshelyekről már rendelkezésre állnak statisztikai, anonim adatok. 2023. január 1-től pedig a vendéglátás és a turisztikai attrakciók tekintetében is megjelennek a szintén anonim statisztikai adatok.

– emelte ki. Bődi Ivett szerint a szolgáltatók számára is fontos, hogy ismerjék ezeket az eredményeket, ugyanakkor a turisztikai iránt érdeklődő átlagember is megfelelőképpen tud majd tájékozódni.

Vezető kép: MTI/ Balogh Zoltán