Pesti Srácok

Varga-Damm Andrea elárulta, hogyan rohad szét belülről a Jobbik

null

Jellemtelennek, mi több, ugyan irodalmi idézettel, de féregnek titulálta volt párttársait Varga-Damm Andrea, aki 2020 májusában lépett ki a Jobbik frakciójából, majd ezt követően zárták ki a pártból. A Simicska Lajos támogatásával parlamentbe jutott jogász Vona Gábor mellett a Jobbik egyik vezető arcának számított. Az utóbbi időben egyre gyakrabban szakad el nála a cérna és pakol ki volt pártja belső ügyeiről. A közelmúltban a Mediaworks Hírcentrum podcastjében beszélt arról, hogy a Jobbikban hogyan csalják el a tisztújítást.

Hétvégi posztjában pedig Jakab bukása és az utódlás kapcsán rántotta le a leplet arról, hogyan másznak fel egymás hátán, majd acsarkodnak egymás ellen pozíciókért és zsíros fizetésekért a párt politikusai.

– írta közösségi oldalán Varga-Damm Andrea.

PestiSracok facebook image

Brenner Koloman "Jakab fenekét nyalta", most az első között szúrta hátba

A politikus, aki Reformerek néven alapított pártot és már az európai parlamenti választásra készül, Potocskáné Kőrösi Anitát és Brenner Kolomant bírálta rendkívül élesen. Brenner Koloman kapcsán elárulta: "az az ember mondta, hogy Jakab Pétert a frakcióvezetésről is le kell váltani, akin az egész parlament röhögött, ahogy Jakab Péter fenekébe érve folyamatosan szaladgált utána, s hatalmas nyelvcsapásokkal nyalta a fenekét".

– húzta alá Varga-Damm, és magyarázatot is adott az árulásra:

Arra is emlékeztetett, hogy Brenner úgy lehetett parlamenti alelnök, hogy Sneider Tamás lemondott, miután szabálytalanul megpróbálták visszahívni, Balczó Zoltánnak pedig volt annyi tartása, hogy nem vállalta el. Brenner Koloman volt az első az Országgyűlés történetében, akinek a megválasztásának kétszer kellett nekifutni.

A férgek élősködnek, amíg élnek

A Jobbik egykori női arca egy Aranyosi Ervin-idézettel igyekezett szemléltetni, miként látja a Jobbikban most diktáló, "senki által nem ismert emberkéket". Gyakorlatilag féregnek nevezte Potocskánét és Brenner Kolomant:

Az idézet alá a politikus, a Reformerek elnöke azt írta, csupa nagybetűvel:

A 2018-as választás után elkezdődött a Jobbik maradékának széthullása

Varga-Damm Andrea a Jobbik Magyarországért Mozgalom második nagy megreccsenésével fokozatosan távolodott az egyre rohamosabb tempóban balra tolodó, egykor radikális párttól. Míg Vona Gábor néppártosítását még benyelte, Jakab Péter elnökké válásától, vagyis a 2020-as tisztújítástól Varga-Damm egyre gyakrabban bírálta a párt politikáját és vezetését. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldalhoz való dörgölőzést, amely később konkrét szövetséghez vezetett, már elfogadhatatlannak tartotta, akárcsak a régi radikális vonalhoz tartozó politikusaik háttérbe szorítását, ellehetetlenítését. Már a 2020-as tisztújításon, amikor Jakabot elnöknek választották, többek közt párbeszédesekkel felduzzasztott párttagsággal biztosították be az eredményt. Varga-Damm nyilvánosan kifogásolni merte, hogy a Jobbik alapszabályával ellentétes, ami történt, mert alapszabályuk előírja, hogy volt MSZP-, SZDSZ- vagy MDF-tagok nem lehetnek a párt tagjai, a Párbeszéd pedig az MSZP listájáról jutott a parlamentbe.

És hol volt még ez ahhoz képest, hogy két évvel később jobbikos politikusok már DK-logót is magukra tűzve, Gyurcsányék támogatásával indultak a választáson...

A Jobbik széthullása rögtön a 2018-as országgyűlési választás után elkezdődött. Akkor 26-an alakíthattak frakciót, amiből félidőre 17-en maradtak. Kizárásokról és kilépésekről szóltak a szebb múltat megélt párt mindennapjai. Varga-Damm Andrea már 2020-ban sem rejtette véka alá véleményét, hogy "a Jobbik teljes mértékben elvesztette értékorientáltságát". Előbb elhagyta a Jobbik frakcióját, majd a párt ki is zárta a soraiból egykor meghatározó politikusát.

"Műveletlen emberek gátlástalansága uralja a Jobbikot"

A Jobbik ügyeit belülről ismerők szerint Jakab Péter 2020-as elnökké válásával kezdődött az igazi lejtmenet. A Mediaworks Hírcentrum podcastjében Varga-Damm úgy fogalmazott, hogy Jakab nem ért semmihez, és a műveletlen emberek gátlástalansága uralja a Jobbikot. A jogász politikus egyébként nemrég egy Jakab Péternek címzett posztban is írt arról, hogy már korábban sem tartotta alkalmasnak a párt vezetésére, pártvezetői szerepét pedig olyanok erőltették, akik hátulról irányították. Már 2020-ban, a pártból való kizárásakor az Azonnalinak nyilatkozva megmondta: Jakab Pétert bábnak tartja.

– mondta Varga-Damm, majd arra az újságírói kérdésre, hogy "akkor kik vezeti a pártot", azt felelte:

Hiába volt a 90 kamu alapszervezet, a munkalakásba belebukott a parizerkirály

Bár Varga-Damm azt is megjósolta, hogy a tisztújításon ismét Jakab kerekedik majd felül, amit állítása szerint "közel kilencven kamu alapszervezettel készítettek elő" – de hiába választották újra elnöknek, úgy tűnik, az a bizonyos, háttérből irányító munkatárs lett a veszte. A kabinetfőnökével – akit reggelente a lakásból távozva, fotóriporternek is sikerült megörökítenie, nem is egy alkalommal – nyilvánosságra került szoros "munkakapcsolata", a munkalakáson töltött éjszakák magával rántották az újraválasztott pártelnököt. Előbb Molnár Enikő mondott le kabinetvezetői, kommunikációs tanácsadói posztjáról, nem sokkal később Jakab Péter is az elnökségről.

És a show megy tovább, csak a szereplők száma zuhan tovább, de legalább az eddigi másodvonalasoknak is jut néhány milliócskányi közpénz és az epizódszereppel egy kurtácska hírnév.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.