Csobánc: a magyar szabadság jelképe a Balaton-felvidéken
Bár Eger, Kőszeg vagy éppen Buda várának történetei – joggal – a legbecsesebb lapjait foglalják el a dicső magyar históriának, méltatlanul kevés szó esik egy kicsiny Balaton-felvidéki erődítményről, Csobánc váráról. Holott története nem nélkülözi sem a hátborzongató, sem a tragikus, sem pedig a dicsőséges elemeket. A vár históriája annyira magával ragadó, hogy Kisfaludy Sándort, Eötvös Károlyt és Jókait is megihlette. A Csobánc hegyén, a Balaton közvetlen szomszédságában elhelyezkedő vár fontos szerepet játszott a török ellen vívott végvári harcokban, a magyar szempontból legdicsőségesebb esemény mégis a Rákóczi-szabadságharc idejére esett.
Tragikus szerelmi történet
A tragikus, romantikus epizód szerint Csobánc vár urának leányát, Gyulaffy Rózsát a török ellen hadba vonuló kedvese, Szentgyörgyi László magára hagyta. A leány epedve várta haza kedvesét, ám egyszerre csak azt a hírt hozták neki, hogy László hősi halált halt a Buda alatt vívott harcokban. A levélben kedvese kifejezte Rózsának végakaratát, miszerint menjen hozzá Szentgyörgyi legjobb barátjához, Varjas Andráshoz. Varjas korábban már többször is sikertelenül próbálta elnyerni Rózsa szívét. A levél azonban hamis volt, Varjas ezzel a koholmánnyal próbálta rávenni a lányt, hogy menjen hozzá. A valóságban viszont Szentgyörgyi László aggódva sietett haza Csobáncra, féltette kedvesét és családját a környéken portyázó török hadaktól. Annyira rohant, hogy lova kidőlt alóla, amikor megérkezett a magaslaton lévő várba. Rózsa azonban belebetegedett szerelme halálhírébe és már haláltusáját vívta, mire László hazatért. A romantikus lelkületű kirándulókat a vár egy részén található orgonabokrok a tragikus sorsú várkisasszonyra emlékeztethetik, mivel az ma is olyan, mintha egykor gondos kezek által ápolt kerthez tartoztak volna.
Párviadal életre-halálra
A fennmaradt írásos források alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor építhették Csobánc várát. Először 1272-ben említi egy oklevél, amiből arra lehet következtetni, hogy a tatárjárás utáni várépítési hullám során emelhették az erődítményt. Ami biztos, hogy Csobánc első hősi korszaka a török–magyar végvári harcok idejére esett. Miután az oszmán erők elfoglalták Veszprémet és Székesfehérvárt, hadaikkal a Balaton-felvidék kis várai ellen fordultak. A Csobánc szomszédságában álló Hegyesd vára nem is bírta a nyomást, csakhamar török kézre került. Ekkor a vár legendás kapitánya, Gyulaffy László már sokadjára ostromolta leveleivel a bécsi Haditanácsot, hogy segítsenek megerősíteni a megújuló török támadások miatt a kicsiny erődítmény düledező falait. Hogy kapott-e segítséget, az soha nem derült ki, az viszont igen, hogy egy alkalommal csak az mentette meg a várat, hogy Gyulaffy véletlenül egy este hazasietett.
...Isten úgy adta, hogy estennen hazament volt Gyulaffy László, Horváth Gáspár is vele volt... És váltig ostromolták, de semmit sem tehettek nekik.
Ez a leírás azonban az esemény csak egy rövid foglalata, valójában öldöklő csata zajlott. Egy ízben a töröknek sikerült a vár fokára is feljutnia és onnan csak öldöklő kézitusában tudták őket kiszorítani. Az erőviszonyokat jól jelzi, hogy az oszmán kézre került Hegyesdet kétszáz lovas és kétszáz gyalogos védte, míg Csobáncon harminc darabont és ugyanennyi nemes vitéz volt hadra fogható. Ebből kiderül, hogy Bécs nem törte össze kezét-lábát, hogy megsegítse Gyulaffyt a török elleni harcokban. Annak elkerülése érdekében, hogy a Csobáncot védő magyar erők egyenlőtlen küzdelemre kényszerüljenek a "hegyesdi" törökökkel, Gyulaffy párviadalra hívta ki Bajazid agát. A végvári harcokban már hírnevet szerzett magyar vitéz félelmetes bajvivó hírében állt. A török vezér egész testet elfedő páncélt öltött magára, amivel akkoriban elvileg biztosíthatta a maga számára, hogy súlyos sérülést ne szenvedjen. Gyulaffy azonban a források szerint olyan "kemény öklelést mért" az agára, hogy a kopja zászlóstul átdöfte a törököt, amit csak szekercével lehetett kivágni a holttestből. A harcnak egyetlen magyar sérültje lett, a testvér, Gyulaffy János, aki a csobánci vár ablakából nézte a viadalt és a szörnyű döfés után a döbbenettől úgy kapta fel a fejét, hogy koponyáját beverte az ablakpárkányba.
A legfényesebb győzelem
A török elleni felszabadító harcok végeztével Csobánc mint erődítmény rövid időre elvesztette funkcióját, a Rákóczi-szabadságharcban azonban ismét szerepet kapott, a vár kuruc védői pedig nagy dicsőséget szereztek maguknak és a hazának. 1707-ben nagy császári támadás indult az erőd ellen, a németeknek fájt a foga a sok ezüst- és aranyholmira, amelyet a környék magyar nemessége a várba menekített. Kreutz tábornok vezetésével mintegy ezer főnyi sereg indult az ostromra, vele szemben Szász Márton kapitány szervezte az ellenállást, mindössze harminc puskás hajdúja volt, rajtuk kívül harminc fegyveres nemes állt rendelkezésre. A labancoknak sikerült szétrobbantaniuk a kaput, benyomulni azonban már nem tudtak, a maroknyi kuruc feltartóztatta őket, míg a puskás nemesek a falakon vitézkedtek. A védelemből a nők is kivették a részük: töltötték a kilőtt puskákat, a magasból sziklákat dobáltak a támadókra, forró vizet zúdítottak a nyakukba.
Ahogyan azt annak idején a vitéz egri nők tették. A krónikák szerint elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy a szintén emberhiánnyal küzdő Dobó Istvánnak és társainak sikerült megállítaniuk a törököt.
A csatát az döntötte el, hogy a csobánci puskásoknak sikerült kilőniük Kreutz tábornokot, ezt látva a labancok futásnak eredtek, egymást taposva, esve-kelve rohantak lefelé a Csobáncról. A várvédők búcsúzóul gerendákkal összekapcsolt malomkőpárokat meg kövekkel rakott szekereket is utánuk gurítottak. Bár 1709-ben megfordult a kuruc hadiszerencse és német kézre került a vár, majd a császáriak sok más magyar erődítményhez hasonlóan felrobbantották, története alapján a csobánci vár méltán tekinthető a magyar szabadságért vívott harc jelképének.
