Kossuth volt a példaképe a zsidó állam megálmodójának
Borzongató érzés belegondolni, hogy a zsidó állam megálmodója, Herzl Tivadar Budapesten született, és azok a hatások, amelyek magyarként és zsidóként érték, hozzájárultak Izrael állam 1948-as létrejöttéhez. A holokauszt tragédiáját követően ugyan előtérbe került a zsidó nemzeti eszme, azonban a második világháború után kibontakozó kommunista diktatúra több évtizedre szinte teljesen száműzte a közéletből a cionizmus ügyét és magát Herzlt is. A Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány azonban nemrég hiánypótló művet tett le az asztalra: Baczoni Dorottya szerkesztésében és bevezető tanulmányával megjelent a Herzl Tivadar Napló.
Herzl, az elkötelezett magyar
Herzl Tivadar 1860-ban született a pesti Dohány utcában zsidó család gyermekeként. Tanulmányait a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban végezte. Ifjúkorában nagy hatással volt rá, mi több, ámulatba ejtette a magyar hazafiság, Kossuth Lajos karaktere és az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc. Abban az időben az európai zsidóságban, így az Osztrák-Magyar Monarchia területén élőkben is erősen élt a vágy, hogy abba az államalkotó nemzetbe integrálódjanak, amelynek területén élnek. A magyarországi zsidóságra különösen is jellemző volt, hogy ezt nem valamilyen érdekből – biztonság, egyenlő jogok stb. – tették, hanem érzelmileg teljesen azonosulni tudtak a magyar nemzettel. Soha nem volt kérdés számukra, hogy magyarok és zsidók. Életrajzírói közül többen is állítják: Herzl Tivadar olyannyira lelkes és elkötelezett magyar volt, hogy amennyiben 18 éves korában családja nem dönt úgy, hogy Bécsbe költöznek, a cionista mozgalom nem biztos, hogy megszületik.
A fordulat
Bécs az 1860-es évek második felében egy pezsgő, soknemzetiségű, vallásilag sokszínű, multikulturális birodalmi központ képét mutatta. Többezer zsidó élt a városban; sokan Kelet-Európából, illetve a cári Oroszország pogromjai elől menekültek Bécsbe. A közeg elfogadó, toleráns, azaz ideális volt az integrálódni kívánó zsidók számára. Később azonban olyan fordulatok történtek, amelyek gyorsan megrepesztették a békés együttélés burkát. Az 1873-as gazdasági világválság miatt megjelentek a szociális problémák a fejlett Monarchia területén. Az asszimilálódott zsidók közül sokan jelentős gazdasági befolyásra tettek szert, ami sokaknak szúrni kezdte a szemét. Az 1880-as években pedig felerősödnek a nemzeti mozgalmak, ez alól a sokszínű Monarchia sem kivétel.
Ebben az időben újságíróként dolgozott Herzl Tivadar Bécsben, hamar megtapasztalta azt a változást, ami az emberekben és a politikusokban végbement. A birodalmi gondolatnál fontosabb lett, hogy ki német, ki osztrák, ki magyar. A magyar-zsidó identitásában szilárd, elkötelezett Herzl Tivadar ettől megrettent. A Napló lényegében ettől a megrettenéstől az 1896-ban megjelent, A zsidó állam című könyv megírásán át haláláig követi végig a politikai vezetővé, mozgalmárrá váló Herzl jellemfejlődését, harcait. Úgy gondolta, hogy a beolvadás, az egyenlő jogok kivívása többé nem járható út a zsidóság számára. Az egyre nagyobb lángon lobogó nemzeti mozgalmak korában mindez már nem jelent alternatívát, és ami a leglényegesebb, biztonságot a zsidók számára. Herzl szerint egy megoldás van: politikai alapon a zsidóságnak is létre kell hoznia saját nemzeti mozgalmát, sőt, nemzeti államát.
A Rotschildok nem lelkesedtek az ötletért
A politikai alapon szerveződő zsidó nemzeti mozgalommal egyetlen probléma volt: amikor minden nép a saját nemzeti-politikai kereteit igyekezett kialakítani Európában, a zsidóság ezzel ellentétes módon a nemzeti helyett a vallási identitást választotta. Herzl ugyanakkor vagy nem értette a judaizmust és a zsidó hagyományokat, vagy egyszerűen csak nem foglalkoztatták. Tény, hogy budapesti neológ zsidó családba született, így gondolkodása, érzésvilága távol állt az ortodoxokétól. Ez egyébként végig kihatással volt az általa alapított cionista mozgalomra; az ortodox zsidók ellenségesen viszonyultak hozzá, mert nem találták benne a vallási gyökereket. Más kérdés, hogy azok a befolyásos vezetők, európai uralkodók, akik előtt Herzl Tivadar nagy erővel próbálta képviselni az önálló zsidó állam gondolatát, túlontúl zsidónak tartották őt.
Mozgalmának legfőbb támaszai a szegényebb kelet-európai zsidók, illetve az oroszországi pogromoktól szenvedők voltak. Ezeken a vidékeken tett útjai során szinte Messiásként fogadták. Kezdetben sorozatos elutasításokba ütközött a nagyhatalmú politikai vezetőknél, sőt, még a befolyásos zsidó családok – például a Rotschildok – is fenntartásokkal fogadták a vizionárius, merész álmokat kergető Herzl Tivadart. Kortársai magas, jó kiállású, jó képű, fekete hajú és szakállú férfiként festették le, olyan embernek, aki külsejében is alkalmas arra, hogy egy politikai mozgalom vezetője legyen. Ahhoz azonban, hogy a cionizmus befolyásos támogatókra leljen, Herzlnek kiváló diplomatává és pragmatikus politikussá kellett válnia.
Hol legyen a zsidók állama?
Először a badeni herceg karolta fel a cionizmus ügyét, a német császárnál azonban megrekedtek a dolgok. Vilmos megijedt attól, hogy a zsidó nemzeti mozgalommal nem szimpatizáló németországi zsidók szemében antiszemitának tűnhet, ha lelkesen támogatni kezdi a közös államba történő kivándorlásukat. Végül az angolok álltak Herzl Tivadar mellé, ez sem volt azonban önérdek nélkül való: a Ködös Albion politikai vezetését már egy ideje aggasztotta az országba érkező rengeteg zsidó bevándorló. Másrészt úgy gondolták, hogy Ázsia minden értelemben könnyebben elérhetővé válik számukra egy közel-keleti baráti államon keresztül. Érdekes, hogy Herzl nem feltétlenül Palesztinában gondolkodott; úgy vélte, a születő zsidó állam akár lehetne Argentína területén is. Később azonban belátta, hogy a judaizmus hagyományai miatt nem lehet máshol a zsidó állam, mint az Ígéret földjén. Meg is jegyezte:
Népünket oda kötik az érzelmei.
Herzl kissé naivan azt hitte, hogy az arabokkal békességben élhetnek majd Palesztínában. Monarchiabeli és haladó európai tapasztalatai alapján úgy gondolta, hogy a béke alapját a modernitás, a technikai haladás és a közös gazdasági érdek teremti majd meg. Épp az ellenkezője történt: a zsidó nacionalizmus hatására erősödött fel az arab nemzeti érzés a térségben. Ellentmondásos, hogy Herzl Tivadar a béke, a virágzás korszakát és nem utolsósorban a biztonságot akarta elhozni népének azzal, hogy egy közös államban egyesíti őket. A zsidó állam jóval halála után, 1948-ban létrejött, azonban béke és biztonság helyett állandó háborús készültség és konfliktusok határozzák meg mind a mai napig Izrael állam létét. Ennek egyik oka lehet, hogy pusztán politikai akarattal nehéz felülírni az évezredek óta meglévő vallási törésvonalakat.
