Pesti Srácok

Ezt csak Unicummal bírják a 444-nél is – Hisztiznek a libsik, mert az egyik jogvédő szervezet most az egyszer igazat írt

Ezt csak Unicummal bírják a 444-nél is – Hisztiznek a libsik, mert az egyik jogvédő szervezet most az egyszer igazat írt

Van az a jelenet a Tanú című filmben, hogy Pelikán elvtársból kibukik az igazság a koncepciós per tárgyalásán. Az előre megírt szöveg helyett az őszintét mondja, ami szívén, az a száján. Virág elvtárs pedig rángatózni kezd az idegtől, mert ő már tudja, hogy ebből baj lesz. Nagyon nagy baj. Zavar van az erőben, akarom mondani a Pártban. Liberális jogvédők ezrei rángatóznak most szerte a világban. Történt ugyanis, hogy a globalista hálózatok egyik előretolt bástyája, az Amnesty International nevű jogvédő szervezet véletlenül leírta az igazat Zelenszkijről és az ukrán hadvezetésről, hogy tudniillik élő pajzsnak használják a polgári lakosságot. Ezt még a 444-es srácok is csak Unikummal bírták feldolgozni.

Nincs jó napja a liberális újságíróknak. Az Amnesty International nevű jogvédő szervezet egyetlen jelentéssel szakítja szét az ukrán hadvezetésről és Zelenszkij elnökről szőtt mítoszokat. Kiderült ugyanis, hogy az ukrán nép bölcs és bátor vezetője élő pajzsként használja polgárait az oroszok ellen vívott háborúban.Az AI jelentése elítéli az ukrán hadvezetést amiért a városokból is indít támadásokat, sőt katonáit gyakran iskolák, kórházak épületeiben helyezik el:

- állapítja meg a jogvédő szervezet. Kiderült tehát, hogy a Hollywoodtól Brüsszelig a szabadság és béke védelmezőjeként ünnepelt ukrán elnök egy gyáva ember, aki honfitársai millióinak életét kockáztatva vívja a saját kis háborúját, nyugati támogatással és felhatalmazással. Miután az Amnesty központjában - véletlenül vagy csak nem szóltak nekik a megrendelők - leírták az igazságot, jogvédők tucatjai habzó szájjal kezdték magyarázni a bizonyítványt. Tiltakozásul az Amnesty ukrán irodájának vezetője le is mondott. Nyilván az arról szóló jelentések, hogy mondjuk Putyin, Erdogan, Aszad vagy más, a Nyugat által főgonosznak kikiáltott vezetők használnak élő pajzsnak polgári lakosokat, - ha igaz, ha nem - jöhetnek minden mennyiségben. De hogy Zelenszkij?! Ez botrányos! Ilyet még gondolni sem szabad! Hogy lesz ebből Nobel-békedíj?!

PestiSracok facebook image

A 444-nek nagyon fáj

A hazai ellenzéki körökben etalonnak számító, az amerikai globalista propaganda magyarországi lerakatát, a 444.hu-t nagyon felkavarhatta sztori. Összeszorított farpofákkal, ajkukat harapdálva kiizzadtak magukból egy hosszú antitézist. Ebben ellenvélemények tucatjait felvonultatva igyekeznek cáfolni és egyben önkritikára bírni a megtévedt liberális jogvédő szervezetet. Marc Garlasco, az ENSZ háborús bűncselekményeket vizsgáló nyomozója szerint:

Ha a Nyugat által patás ördögnek tartott Putyin ellen kell harcolni, akkor tehát félreérti a jogot, aki problémát lát abban amit az ukrán vezetés művel. Azonban, ha tegyük fel Ukrajna az USA ellen háborúzna, akkor nyilván Zelenszkijnek már réges régen a hágai törvényszéken lenne a helye.

- írja az Amnesty egyik felháborodott munkatársa. Ez már tényleg olyan mintha a Pravdában jelent volna meg a legsötétebb sztálini időkben. Mi lesz így a rendszerrel, mi lesz így velünk, ha vannak olyan árulók, akik leírják az igazat?! Végül a 444.hu egy egészen hétköznapi, közérthető magyarázattal áll elő, hogy miért téved az Amnesty és miért van joga az ukrán katonáknak iskolákba bevéve magukat harcolni. Íme:

Könyörgöm, hát a szent háborút vívó ukrán katona nem végezheti a szükségét a harcmezőn! Vorosilov és a vörös katonák repestek volna az örömtől, ha ilyen krónikásaik lettek volna.

Forrás: 444.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.