Pesti Srácok

Feljelentették Márki-Zay mozgalmát a gyanús kampányfinanszírozási ügye miatt

Feljelentették Márki-Zay mozgalmát a gyanús kampányfinanszírozási ügye miatt

Közérdekű bejelentést tett Tényi István a Mindenki Magyarországa Mozgalom ellen a médiában megjelent hírek miatt, amelyek szerint Márki-Zay Péter egyesületét Amerikából finanszírozták a kampány során, ráadásul egy Soros Györgyhöz kötődő szervezet is a szponzorok között van. Amennyiben beigazolódnak a feljelentésben tett állítások, akár az MMM feloszlatására is sor kerülhet.

Mint arról korábban beszámoltunk, több százmillió forintos támogatás érkezett még júniusban is Amerikából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy alapítványtól – árulta el a Magyar Hang podcastjában Márki-Zay Péter bukott baloldali miniszterelnök-jelölt. Minderről a Magyar Nemzet írt. MZP azt állította, emiatt nem tudta még nyilvánosságra hozni a teljes kampányelszámolást. Az adományok elszámolását hiányolta korábban Márki-Zay több egykori szövetségese; gyanújuk szerint a fel nem használt pénzeket a mozgalom egysze­rűen megtartotta. Erre Márki-Zay úgy reagált, hogy minden forintot Orbán Viktor leváltására vettek igénybe és fognak felhasználni.

A PestiSrácok.hu már 2019-ben cikkezett arról, hogy Márki-Zay Péter júdáspénzért ment Amerikába. Akkori cikkünkben felvetettük a tiltott pártfinanszírozást is.

A bukott baloldali jelölt azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt. Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, hogy Soros György támogatta, csupán annyit mondott, ezt nem hiszi. Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal. Rajta kívül az alapítvány vezetői között több, a nemzetközi baloldalhoz köthető politikus is található.

Emiatt tett közérdekű bejelentést Tényi István, aki felidézte: az adományok elszámolását hiányolta korábban Márki-Zay több egykori szövetségese. A feljelentésből az is kiderül, hogy a bukott baloldali jelölt azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt.

Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.