Pesti Srácok

Bolgárúrék a Klubrádióban megfejtették: Orbán úgy végezheti, mint Ceaușescu

null

Ugyan eddig sem sok választotta el tőle, de a Klubrádiónak minden jel szerint sikerült a jereváni rádió hírhedt szolgáltatási színvonalára süllyedni. Ha pedig a magyar rádiózás egyik mélypontjáról beszélünk, akkor nem is lehet szó másról, mint a drága, szeretett Bolgár úr elvtársról.

Történt ugyanis, hogy a jereváni rádió szellemiségének lángját fáklyaként őrző Klubrádióban Bolgár György egy Tibori Szabó Zoltán nevű kolozsvári egyetemi tanárral értekezett a világ nagy dolgairól. Bár nem tudjuk, hogy ennek a nagyszerű tanárembernek mégis mi járhatott a fejében, de tény, hogy sikerült a beszélgetés során arra a következtetésre jutnia, hogy Orbán Viktor bizony úgy végezheti, mint a Kápátok géniusza, a román nép valaha született legnagyobb gyermeke, Ceaușescu. Ha nem lenne ez önmagában elegendő, akkor ízlelgessük az adásban elhangzott, illetve a Klubrádió honlapján olvasható gondolatokat is.

– olvasható a Klubrádió oldalán. Nos, bizonyára tragikus érzés lehet magyar vezetők látogatásait elviselni. Ez ellen a csapás ellen pedig sikerrel úgy becsüljük, hogy a momentumos elkényeztetett belvárosi hülyegyerekek román pártok melletti kampányolása és a vodkagőzben saját hatásuk alá került román soviniszták őrjöngésének esszenciája lehet a szenvedő lelkű nyilatkozó által megtestesített embertípus ábrándja. Lelke rajta...

PestiSracok facebook image

Forrás: klubradio.hu