Pesti Srácok

A terrorszervezet tagja mellé állt a teljes baloldal a ma hét éve történt "röszkei csata" után

A terrorszervezet tagja mellé állt a teljes baloldal a ma hét éve történt "röszkei csata" után

Pontosan ma hét éve, hogy a Röszke–Horgos határátkelőhely szerb oldalán több száz illegális migráns torlódott fel, és azt követelték, hogy engedjék be őket Magyarországra. Végül a szíriai állampolgárságú, de évek óta Cipruson élő Ahmed Hamed vezetésével – akiről kiderült, hogy egy terroristák fedőszervezeteként működő csoport tagja – áttörték a magyar határt, megtámadták a magyar rendőröket, miközben gyerekeiket és a nőket használták védőfalként. A Terrorelhárítási Központ emberei és a magyar rendőrök könnygázzal és plexipajzsokkal tudták visszaszorítani a felbőszült migránsokat és végül a szerbek is küldtek száz rendőrt. Az összecsapásban húsz magyar rendőr sérült meg, köztük ketten súlyosan. Mindezek után három nappal Győrben fogták el Ahmed Hamedet, akit a Szegedi Törvényszéken a volt MSZP-s országgűlési képviselő, Bárándy Péter védett. A történtek után egyébként a teljes baloldal védelmébe vette Ahmed Hamedet: Soros György egyik szervezete petíciót indított érte, Barack Obama külügyminisztériuma közleményében állt ki mellette, a Sargentini-jelentésben külön részt szenteltek neki, de még az ENSZ egyik biztosa is Ahmed H. emberi jogainak megsértése miatt aggódott.

A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán emlékezett meg a hét éve történt röszkei csatáról, amikor több ezer migráns támadt a magyar rendőrökre, dobálta őket kövekkel, gyújtottak fel gumiabroncsokat és követelték, hogy engedjék át őket a magyar területre. Orbán Viktor emlékeztetett a történtekre és azt írta

PestiSracok facebook image

Mint ismert, 2015. szeptember 16-án reggel a szerb oldalon feltorlódtak az illegális migránsok, majd követelték, hogy engedjék be őket Magyarországra, vagy áttörik a határkaput. Délután három óra körül, mivel látták, hogy nem fogják őket a magyar területre beengedni, ez meg is történt: benyomultak a magyar területre, majd a tömeg élére állt Ahmed Hamed, akinek vezénylésével – kövekkel és minden mással, ami a kezük ügyébe került – elkezdték dobálni a magyar rendőröket, akik könnygázzal, pajzsaikkal, végül vízágyúval próbálták visszaszorítani a tömeget. A drámai felvételeken jól látszik, hogy a határsértők a gyerekeket és a nőket védőfalként használták maguk előtt. A szerb rendőrök mindeközben nem intézkedtek, majd a körülbelül ezer fős tömeg a röszkei oldalon is áttörte a kaput. Estefelé vezényeltek végül oda egy száz főből álló szerb rendőrcsoportot, akik hátrébb terelték a migránsokat. A migránsok húsz rendőrt sebesítettek meg, kettőt kórházba is kellett szállítani. A helyszínen huszonkét illegális bevándorlót állított elő a rendőrség, közülük kilenc ellen vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség; köztük volt Ahmed Hamed is, akit három nappal az összecsapás után fogtak el Győrben. A hatóságok a schengeni vízummal ellátott saját útlevelén kívül még nyolc másikat is találtak nála, más-más névvel.

Terroristák fedőszervezetének tagja állt a tömeg élére, a baloldal pedig szárnyai alá vette

Mint később kiderült, Ahmed Hamed annak a Tabligh Dzsamaat nevezetű iszlamista szervezetnek a tagja, amelyet terroristák használnak fedőszervezetként. Egy évvel később, 2016. szeptember 26-án terrorcselekménnyel vádolták meg a férfit, a Szegedi Törvényszék pedig november 30-án tíz év fegyházbüntetésre és Magyarországról való kitiltásra ítélte a bevándorlót. Két évvel később, másodfokon viszont enyhítettek a bűntetésén és öt év börtönre ítélték, valamint tíz évre kitiltották Magyarországról. Ekkor már az MSZP korábbi országgyűlési képviselője, Bárándy Péter volt a védője Ahmed H.-nak. Az elkövetőt 2019 januárjában feltételesen szabadlábra helyezték és elrendelték az idegenrendészeti őrizetét. Mivel a férfi családjával már korábban is Cipruson élt, oda ment vissza, miután Magyarországról kiutasították.

Soros György szervezete, az Amnesty International természetesen azonnal szárnyai alá vette a terrorcselekmény elkövetése miatt börtönre ítélt férfit és petíciót indítottak érte, Barack Obama külügyminisztériuma pedig közleményben állt ki mellette. Az Európai Parlament a Sargentini-jelentésen keresztül kritizálta Ahmed H. elítélését, mert szerintük ő csak a családját akarta áthozni a határon, miközben a családja ekkor már rég Cipruson élt. Ha ez nem lenne elég, az ENSZ emberjogi szervezetének egyik biztosa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek írt levelében azt írta, hogy a rendőrökre támadó férfi jogai sértültek Magyarországon.

A déli határ mentén élők élete teljesen megváltozott

A 2015-ös migránsáradat a déli határ mentén élők életét fenekestül felforgatta. A PestiSrácok.hu stábja többször is bemutatta már a határ menti állapotokat; legutóbb épp Mórahalmon járt stábunk, ahol a legtöbben a mezőgazdaságból és a turizmusból élnek. A bevándorlók tucatjával, vagy akár százával csoportosulva tarolják le a termést, szétvágják a fóliasátrakat. Ha jönnek százával a bevándorlók, elmaradnak a vendégek – márpedig most megint jönnek. Minden egyes nap, szünet nélkül. Mórahalom polgármestere így nyilatkozott a helyzetről:

A polgármester azt is megerősítette akkor portálunknak, hogy a helyzet fokozódik, méghozzá erőteljesen, és 2015 is így kezdődött. Csak remélni tudják, hogy nem ismétlődik meg, ami akkor. A migráció újra napi feladatokat ad: szervezni a határvédelmet helyi erőkkel, helyi szinten is, mert eredményes csak a közös, összehangolt fellépés, együttműködés lehet.

Sok migráns viszont a határ túloldalán vár arra, hogy átléphessen a magyar földre, ezzel megkeserítve a szerbiai oldalon élő magyarok életét. Tervük az, hogy továbbmenjenek Németországba vagy Ausztriába, és nem adják fel. Stábunknak elmondták: kísérletezni fognak az illegális határátlépéssel, hogy elérjék céljukat. A PestiSrácok.hu még februárban mutatta be, hogy a bevándorlók üresen álló ingatlanokba költöznek be a szerb határ melletti Majdány–Rábé településeken. Itt várakoznak ugyanis, hogy újra kísérletezzenek a határsértéssel. Ezeknek az ingatlanoknak, ha üresen állnak is, van gazdájuk, a migránsok viszont a bútorokat, a parkettát, a tetőgerendát és még az ablakkereteket is eltüzelik, a kis- és nagydolgukat pedig bárhol elvégzik a házakban.

Fotó: delmagyar.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.