Pesti Srácok

Mehet az árnyékkormány lakásszínházi előadása, jóváhagyta az éttermiségi kuratórium

null

Dobrev Klára elfogadta a felkérést az árnyékkormány megalakítására – közölte szokás szerint egy az egyben Gyurcsányt idéző hanghordozással és gesztikulációval Molnár Csaba. Mindössze egy dolgot nem mondott el: mi Dobrev árnyékkormányának a legitimációja? A részleges válaszig csak máig kellett várnunk, hiszen az elképzelhető legmagasabb szintről kapta meg a jóváhagyást a kezdeményezés: a haladó éttermiséget képviselő Vásárhelyi Máriától. Ettől még persze valószínű, hogy a nagy, össztársadalmi súlyú megbízást magától Gyurcsánytól kapta a felesége, de legalább utólagosan rábólintott a főnökség.

Koordinátarendszerbe helyezett ellenzéki közösségről és viszonyítási pontról álmodozik Vásárhelyi Mária a Facebookon közölt írásában, amelyben az azt belengő, reménytelen letargia a legjobb. Igazán jó hír az ország számára az a szenvedés, amit a negyedik és egyben legsúlyosabb kétharmados verés okozott a ballib összefogás berkeiben. A dermedt és kilátástalan közélet emlegetésével indít Vásárhelyi, figyelmen kívül hagyva, hogy nem a közélet dermedt és kilátástalan, hanem a baloldal helyzete. Figyelmen kívül hagyja, mert ez a baloldal soha semmiből nem tanul. Még négy rommá verés után se. Ugyanúgy csak a saját szemszögéből képes és hajlandó szemlélni a világot, és ugyanúgy elvárná az emberektől, hogy csakis az ő szemszögéhez igazodjanak.

Sosem változnak. Ezek ugyanazok.

A fenti körülmények mellett is tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a Gyurcsány-projekt célba ért. A 2011-ben nem véletlenül „koalíció” néven meghirdetett párt az első pillanattól fogva azzal a kimondott vagy kimondatlan igénnyel lépett fel, hogy ő legyen „a” baloldal. Ezt végül a baloldal többi részének katasztrófájával érte el, de elérte – immár Vásárhelyi Mária szerint is, ami azért – lássuk be – fontos szempont.

PestiSracok facebook image

Kész, itt a pecsét a papiroson, mehet a dolog. Az sem változik ugyanakkor, hogy elvárás a többi baloldali párt bevonása a buliba, ami a gyakorlatban persze simán jelenthet beolvasztást, és ha a DK-n múlik, azt is fogja jelenteni.

Feri projektje célegyenesben

Eddig Vásárhelyi bejegyzésének első bekezdése, a többi pedig rettenetesen unalmas fejtegetés csupa régi dologról. Dobrev így meg úgy mennyire csodálatos és alkalmas azért, mert ugyanazt gondolja a világról, mint Vásárhelyi Mária ÉN!-je. A 12 éve hallgatott reménykedés, hogy a teljesen leszerepelt baloldal élén talán Dobrev egyszer igazi miniszterelnök is lesz, nemcsak ilyen lakásszínházas kiadású. Ezt egészítik ki a valóságtól egyre távolabb menekülés baloldali toposzai, mint pl. ez:

Imádnivaló muciológiai megközelítés, és bele sem gondol közben a baloldali éttermiségi, hogy ezekkel a lejárt szavatosságú megállapításokkal milyen mélyre taszítja a már így is kilátástalanul kóválygó baloldalt.

Ha a legnagyobb kihívás nem is a választás megnyerése, hanem a kormányzás, de a baloldal még a választás megnyerésétől is olyan messze van, mint Márki-Zay Péter az igazmondástól, akkor mégis miben bízzon a baloldali közeg?

Észreveszi-e valaha a baloldal, hogy ezek a dirigáló dinoszauruszok mételyezik örökre és jóvátehetetlenül? Mondjuk, ha nem, az se baj – brit tudósok szerint egészen kiválóan el lehet létezni a világban politikai baloldal nélkül, ahol a konzervatív oldal házon belül folytatja le az élet fontos vitáit.

Az örök külföldi érdek beágyazott, megbízható kiszolgálója

Megtudjuk Vásárhelyitől, hogy Dobrev számtalan csodálatos képessége mellett további nagy előnye, hogy

Hát igen, sosem változnak, ezek ugyanazok. Mindegy, hogy Moszkva, Washington, Berlin, Brüsszel, csak lehessen beágyazódni a felettes szerv valamelyik puha, meleg, fedést biztosító részébe, és onnan kiszolgálni az örök külföldi érdeket a magyarral szemben. Az erre való képességet pedig előnyként adják el a magyar nép ilyesmire fogékony részének.

Na, ez itt a lényeg. Megbízható munkatárs, aki azt a külföldi érdeket fogja képviselni, amit várnak tőle. A Vásárhelyi családnak végülis nagy rálátása van az ilyesmire, hiszen az apuka, Vásárhelyi Miklós úgy tudott a nyílttársadalmi szabadságot hirdető Soros-hálózat magyarországi nagyemberévé válni a rendszerváltás környékén, hogy korábban, keményvonalas sztálinistaként még merőben más elképzelései voltak a szabadságról. Sztálin és Soros tagadhatatlan közös vonása, hogy Magyarországon mindkettejük érdeke külföldi érdeknek számít.

De Sztálin- vagy Soros-féle demokrata? A Vásárhelyi családban nem lehet tudni, éppen melyik van fókuszban. (kép forrása: maradokitthon.hu)

Végül az is kiderül, miért született meg a szóban forgó bejegyzés. Kedves baloldali pártvezetők, funkcionáriusok, formális és informális hatalommal rendelkezők, itt az utasítás:

Vásárhelyi Mária a.k.a. Baloldali Éttermiség torkig van a bűnbakképző, „soha nem igazolt” gyurcsányozással meg a Feri ellen 17 éve zajló fideszes karaktergyilkolással, úgyhogy fejezzétek be az aszsisztálást a Fidesznek, és soroljatok be egy emberként Gyurcsány, illetve az Apró–Dobrev-klán mögé!

Azon ne is kezdjünk perlekedni, hogy a gyurcsányozás ne lenne igazolt a 20042010 közti pénzügyi, gazdasági, családtámogatási és rendfenntartási ámokfutással! Tudjuk be ezt a baloldal erősen módosult, ráadásul minden kétharmados megsemmisülésnél tovább szűkülő tudatállapotának! De a „fideszes karaktergyilkolás” nem éppen azt szajkózta szünet nélkül a kampányban, hogy valójában Gyurcsány a főnök? Hát Vásárhelyi Mária szerint is az. Akkor mi a hasfájás? Talán nem kéne azt füllentgetni, hogy nem a választás megnyerése a legnagyobb kihívás.

Meg is jött a válasz a címzettől:

A DK szombaton jelezte, hogy már számos értelmiségi és művész támogatja Dobrev Klára árnyékkormány-tervezetét Vásárhelyi mellett. Többek közt:

  • Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színész, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész
  • Kaltenbach Jenő jogtudós, az állam- és jogtudományok kandidátusa
  • Juszt László magyar szerkesztő-riporter, újságíró
  • Simkó János, a Magyar Rádió volt alelnöke
  • Lánczos Vera író, ügyvéd, a Joggal a Jogállamiságért Egyesület elnöke
  • Földes Péter újságíró, író, humorista

A Mandiner Horn Gábor legendás szavait idézve megjegyzi: