Pesti Srácok

Bajban lesz Baranyi, ha a Médiatanács indokoltnak találja Tényi kérelmét és hatósági eljárást indít az ATV-s „bravúrja” miatt

null

Hatósági ellenőrzés lefolytatását kérte Tényi István a Médiatanácstól az ATV Szigorlat című műsorában november 4-én elhangzottak miatt. Mint ismert, Baranyi Krisztina az ATV élő adásában közölte a PestiSrácok munkatársával, nem nyilatkozik – idézzük – „ócska propagandistáknak”. Baranyi csak akkor volt hajlandó válaszolni a kérdésekre, ha a két ATV-s műsorvezető, Krug Emília vagy Kárász Róbert megismételte azokat. Tényi István szerint kifejezetten káros és értelmetlen az a harc – illetve, ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök úr fogalmazott – a „csinn-bumm cirkusz”, amely a médiában, a nyilvánosság előtt régóta tart. Véleménye szerint egy polgári országban nem lehet pusztán sértettségből megfosztani a tájékozódáshoz való jogtól az embereket.

Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina emlékezeteset alakított péntek reggel az ATV Start című műsorában: a reggeli műsor Szigorlat nevű részében meghívott újságírókkal együtt szokta kérdezni a két műsorvezető a politikusokat, amire ezúttal a PestiSrácok munkatársa, Szalai Szilárd vállalkozott, csakhogy Baranyi már az első neki feltett kérdésre közölte, hogy ő Szalainak nem fog válaszolni.

– mondta Baranyi a ferencvárosi rezsiszámlák kifizetéséről érdeklődő Szalai Szilárdnak.

PestiSracok facebook image

– folytatta Baranyi. A helyzetet az egyik műsorvezető, Krug Emília próbálta menteni azzal, hogy hangsúlyozta, az ATV mindenféle oldalról hív kérdezőt és politikust is, de Baranyi erre azt mondta:

Erre a másik műsorvezető, Kárász Róbert a szerkesztői szabadságra hivatkozott, majd megkérte a polgármestert, hogy ha feltesznek neki egy kérdést, akkor ne minősítse, hanem válaszoljon rá. Baranyi végül válaszolt a számlákkal kapcsolatos kérdésre, de miután Szalai másodszor is tett fel kérdést, csak hallgatott pár másodpercig. Kárász erre jelezte, hogy ő még életében nem volt ilyen helyzetben.

– reagálta Baranyi. Krug Emília erre megígérte, hogy a jövőben jelezni fogják, ki lesz a kérdező.

– összegezte a műsorvezető. Az összesen 16 percig tartó szürreális műsor végül tényleg le tudott úgy menni, hogy Baranyi Krisztina egyáltalán nem reagált a PestiSrácok munkatársának szavaira, a kérdéseit a műsorvezetők ismételték meg, és a polgármester pedig csak azokra válaszolt.

– zárta gondolatait az adás végén Baranyi. Szalai erre felajánlott egy békejobbot a polgármester felé, de a polgármester arra sem válaszolt semmit.

Az üggyel kapcsolatban még aznap beszámoló jelent meg portálunkon A Telex lincshangulatot kelt az ATV körül, amiért meg merészelték hívni Szalai Szilárdot kérdezőnek címmel. Tényi István a Médiatanácsnak írt kérelmében úgy fogalmaz:

Hozzátette:

Tényi István felidézte az Alkotmánybíróság határozatát a médiaszabályozás gyűlöletbeszédet tiltó szabályainak alkotmányosságáról, amelyben kimondják: a médiajogban tilalmazott gyűlöletkeltés és a büntetőjogi gyűlöletre uszítás azonos mérce szerint ítélendő meg.

– írja Tényi István. Véleménye szerint a médiatartalom „gyűlöletre izgat”, „gyűlöletre uszít”, „gyűlöletet kelt” akkor, ha a közlő véleménye alkalmas az adott közösséggel szembeni gyűlölet – nagyfokú ellenséges indulat – felkeltésére.

– fogalmaz.

– húzta alá bejelentésében Tényi István, aki arra kérte a Médiatanácsot, hogy jogsértés megállapítása esetén az Mttv. 186. § (1) bekezdés alapján járjon el, döntsön a beadvány bejelentésnek minősítéséről, majd hatósági mérlegelés után indítson eljárást.

A Miniszterelnökség politikai államtitkára és a Médiaszövetség is kiállt a PestiSrácok.hu munkatársa mellett

Mint arról korábban beszámoltunk, pökhendi, nagyképű Facebook-posztban mosdatta magát Baranyi Krisztina, miután csúfosan leszerepelt pénteken az ATV emlékezetes reggeli műsorában. Ferencváros polgármestere a bejegyzésében Fürjes Balázs nyílt levelére reagált, amelyben a Miniszterelnökség államtitkára arra kérte Baranyit, hogy fontolja meg „a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó” álláspontjának felülvizsgálatát, valamint kövesse meg „a sérelmet szenvedett nézőket, olvasókat, szerkesztőségeket, újságírókat”. Baranyi – ahogy az várható volt – azzal védekezett, hogy ő valójában a sajtószabadságot védelmezi. Ezek szerint a védelmezés szó is új jelentést kapott.

– írta Fürjes Balázs Baranyi Krisztinának címzett nyílt levelében a Facebookon. Ferencváros polgármestere nem tudja méltósággal beismerni, hogy hibázott, lejáratta magát és mindazokat, akiket képvisel, kétségbeesett magyarázkodásba kezdett.

A teljes, terjedelmes írás alább olvasható, amiben a polgármester asszony a gyalázkodásra helyezte a hangsúlyt. A PestiSrácok.hu-t egyenesen szennyoldalnak nevezte. Természetesen az elvesztett perekkel is példálózott, aminek külön pikantériát ad, hogy éppen most veszített pert egyik propagandistája, Ács Dániel kollégánkkal, Vésey Kovács Lászlóval szemben.

A MÉDIASZÖVETSÉG KIÁLL A PS ÉS AZ ATV MELLETT

Az MNM felháborítónak tartja, hogy baloldali politikusok rendszeresen támadják a sajtószabadságot, egyúttal kiálltak a PestiSrácok.hu újságírója és az ATV szerkesztői mellett, akiket a Telex szélsőbaloldali aktivistái is próbáltak lejáratni.

– írja közleményében a Médiaszövetség.

Ajánljuk még