Pesti Srácok

Elítélte a munkácsi Turul-emlékmű eltávolítását az Országgyűlés Külügyi bizottsága

null

Az Országgyűlés Külügyi bizottsága állásfoglalásban ítélte el hétfőn a munkácsi Turul-szobor eltávolítását, és arra hívta fel az ukrán kormányt, hogy határolódjon el az akciótól. A testület állásfoglalásában azt írta: megütközéssel értesült a munkácsi Turul-szobor "botrányos körülmények között történt eltávolításáról".

– áll a dokumentumban, amelyben arra hívták fel az ukrán kormányt, hogy egyes helyi hivatalos tényezőkhöz hasonlóan határolódjon el ettől az akciótól. A testület szerint Ukrajna öt éve, az oktatási törvény 2017 őszi elfogadása óta "folyamatosan és tervszerűen építi le" a kárpátaljai magyarság kulturális, oktatási és anyanyelv-használati jogait, semmibe véve a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának védelmére vonatkozóan Ukrajna által önként vállalt, nemzetközi egyezményekben és kétoldalú megállapodásokban rögzített kötelezettségeket. Az állásfoglalásban ezért a testület ismételt aggodalmának adott hangot a kárpátaljai magyar közösség törvényes szervezeteinek rendszeres zaklatása és a demokratikusan megválasztott vezetőik megfélemlítésére irányuló hatósági eljárások miatt. Az állásfoglalás hangsúlyozza:

PestiSracok facebook image

A bizottság ismételten kiáll Ukrajna szuverenitása és területi épségének sérthetetlensége mellett, átérzi az Oroszország által indított katonai agresszió okozta szenvedés fájdalmát, de hangsúlyozza, hogy a háború nem szolgálhat ürügyül a kárpátaljai magyarok jogainak csorbítására.

– olvasható az állásfoglalásban.

A Munkácsi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának döntése szerint október 13-án eltávolították a munkácsi várból a város jelképének számító, 2008-ban eredeti formájában helyreállított millecentenáriumi turulszobrot; helyére az ukrán állam kiscímere, az úgynevezett trizub került.

A Turul visszaszáll?

Mint arról korábban írtunk, a turuldöntést óriási felháborodás követte a kárpátaljai magyar politikusok körében és idehaza is. Napokon át árasztották el a közösségi médiát a Turult ábrázoló képek a következő felirattal: "Visszajövök!" Szijjártó Péter külügyminiszter a történtek után behívatta az ukrán konzult, vezető magyar politikusok adtak hangot felháborodásuknak az egyértelmű provokáció okán.

Pákh Imre, a munkácsi Turul-emlékművet 2008-ban felállíttató, azt finanszírozó, Amerikában élő, munkácsi származású üzletember lapunknak azt mondta, sem a döntésről, sem a bontásról nem tájékoztatták, és elfogadhatatlannak tartja, hogy arra az obeliszkre, amely az eredeti történelmi oszlop köveit és az eredeti Turul lábait is tartalmazza, egy ukrán címer kerüljön. Pákh Imre magyar jogászokkal egyeztet, hogy igazolja, valójában ő az emlékmű jogos tulajdonosa és törvénytelen rongálás történt. Édesapja sírjánál – akinek élete egyik fő küldetése volt a munkácsi vár és a Turul megmentése – megesküdött, hogy a madár újra vissza fog szállni.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.