Pesti Srácok

A DK szerint mindennek vége, de egyetlen remény még maradt: Gyurcsány Ferenc

Az energiaválság és a háború továbbra is lehetőséget az ellenzéknek arra, hogy a saját hazájukat támadják, hiszen ebben a legjobbak. A Karantén pedig most is árgus szemekkel figyelte az ostobaság és a rosszindulat újabb hajtásait. Szerdán volt az idei utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol Karácsony Gergely egészen elképesztő dadogás közepette jelentette ki, hogy bár családját üldözték a kommunisták, a pufajkás Horn Gyuláról mégis érdemes sétányt elnevezni, hiszen biztos megbánta bűneit. Horváth Csaba, a zuglói szocialista polgármester már jóval harsányabb hangon védte Horn Gyulát, aki szerinte "vitán felül álló történelmi személyiség", akinek hitvallása és munkássága megkérdőjelezhetetlen. Az MSZP az igazi baloldalnak nevezi magát, ezeket a kijelentéseket figyelve, egyet kell értenünk. Ez ma az igazi baloldal. Gyurcsányék sem pihentek a héten, a volt budapesti főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet beszélt a hatvanas éveket megszégyenítő szocialista pátosszal a tisztes őszülésről és végigdolgozott életekről, a nyugdíjasaknak egyetlen reményt felcsillantva: Gyurcsány Ferencet. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy az ő kormányzásuk alatt a nyugdíjasok valóban az éhhalál szélére jutottak. Jámbor András, a leninista felforgató megint mások pénzét venné el, ijesztő nyávogása közben láthatóan csak úgy süt belőle a gyűlölet, ezt pedig anarchista akciókra használja fel, a Karantént pedig ez is megihlette. Végül itt lesz velünk Zajos Peti is, a magára hagyott baloldali miniszterelnök-jelölt, aki rendkívül zavaros fejtegetésben, szinte kajánul mondta ki, fogalma sincs, hogy az ellenzék mit csinált a külföldről kapott kampánypénzekkel. Tartsatok most is velünk!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.