Pesti Srácok

Kocsis Máté: súlyos és valótlan rémhíreket terjeszt a lakossági megtakarításokról a dollárbaloldal

null

A rendőrség is nyomozást indított azoknak a rémhírterjesztő SMS-eknek az ügyében, amelyekben ismeretlenek azt állítják, hogy veszély fenyegeti a lakossági megtakarításokat, és arra próbálják rávenni az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a bankokból. Az ügyben Kocsis Máté is felszólalt, aki szerint a dollárbaloldal ezzel az átveréssel készíti elő a forint elleni következő támadását.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a rendőrség rémhírterjesztés miatt nyomozást rendelt el azoknak a rémhírterjesztő SMS-eknek az ügyében, amelyekben arra próbálják rávenni az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a bankokból. A cikk szerint az SMS üzenetek szövege:

A Magyar Nemzet szerint a dollárbaloldal áll az akció mögött, mivel Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke délután az üzenetek szövegével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, valamint az SMS-ek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a dollárbaloldal kampányát támogató SMS-dömping idején. A portál továbbá azt is feltételezi, hogy "az akció végrehajtói vélhetően egy újabb forint elleni támadást próbálnak meg előkészíteni".

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté szerint a pánikkeltés egy újabb forint elleni támadás előkészítése. A Fidesz frakcióvezetője egyúttal azt is kijelentette, hogy az SMS-ekben szereplő állítások egyrészt valótlanok és súlyosan sértik az ország, illetve a magyar állampolgárok érdekeit, másrészt az ilyen rémhírek terjesztése bűncselekmény, amellyel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított.

– írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Forrás: Magyar Nemzet, Facebook; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.