Pesti Srácok

Elutasította a bíróság Budaházy bizonyítási indítványait, szerdán folytatódik a tárgyalás

Pénteken folytatódott a Hunnia-per másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán. A Budaházy György által beterjesztett bizonyítási indítványokat Török Zsolt tanácsvezető bíró elutasította, ellenben két vádlott esetében enyhítette a szabadságkorlátozó intézkedéseket. Az ügyész vádbeszédében súlyosítást kért a vádlottakra, Szikinger István ügyvéd pedig védőbeszédében indítványozta, hogy bizonyítottság hiányában védencét, Budaházy Györgyöt mentsék fel a vádak alól. A bírói tanács elleni kizárási indítványról még nem döntött az ítélőtábla másik tanácsa, amit azért terjesztett elő a védelem, mert a Budaházyékra a megismételt elsőfokú eljárásban tavaly márciusban 117 évet kiszabó, súlyosan elfogultnak tűnő módon eljárt bíró, Ignácz György nem sokkal a döbbenetes és sokak által kritizált ítélete után bíróként felkerült a Fővárosi Ítélőtáblára.

Mint ahogy korábban megírtuk, a Hunnia-ügyet a Fővárosi Ítélőtáblán a Török Zsolt bíró vezette büntetőtanács tárgyalja; a tanács tagjai továbbá Szabó Éva és Mészáros László. A támogatókon és családtagokon kívül megjelent Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.

A tárgyalás elején a tanácsvezető bíró bejelentette, hogy elutasítják Budaházy György bizonyítási indítványait, többek között, hogy új tanúkat hallgathassanak meg az ügyben, illetve szembesítsék a vád teljesen zavarosan, ellentmondásosan nyilatkozó koronatanúját azokkal a tanúkkal, akik igazolták korábban, hogy kényszervallatással vette rá az ügyészség a koronatanút a terhelő vallomásokra. Ellenben Török Zsolt elfogadta azon indítványt, hogy Budaházy György, illetve S. József a tárgyalás ideje alatt nagyobb mozgásteret kapjon. Előbbi Diósd, valamint Érd körzetében, utóbbi Fejér vármegyében, nyomkövető eszközzel mozoghat szabadon.

Ezután Török Zsolt felkérte a vádat és a védelmet egyaránt, hogy tartsák meg a perbeszédeket. Az ügyész hangsúlyozta, hogy szerinte a terrorizmus vádjában a tényállás megalapozott, kérte, hogy állapítsák meg a vádlottak bűnösségét azon vádpontokban is, ahol felmentő rendelkezések születtek elsőfokon, valamint súlyosítást kért minden vádlott esetében.

PestiSracok facebook image

Szikinger István védőbeszédében visszaidézte azt a fordulatot, amivel 2016-ban kezdte védőbeszédét, miszerint "boldog az az ország, amelynek ilyen terroristái vannak". Most azonban – utalva a 15 éve tartó, gyurcsányi koncepció szerinti eljárást övező rengeteg ügyészségi és bírósági visszaélésre – hozzátette: "boldogtalan az az ország, amelynek ilyen bűnüldözése és ilyen igazságszolgáltatása van". Kifejtette, hogy az egész vád egy téves koncepción alapul. Hozzátette, hogy a védence ellen tett három terhelő – és törvényesnek amúgy sem tekinthető – vallomás kizárja egymást. Hangsúlyozta, hogy sérti a pártatlanság látszatát az, hogy a vád koronatanúja, S. Tibor esetében egy kiküldött bíró egyeztetett többször is az említett tanúval, és nem tette lehetővé Ignácz György bíró azt, hogy a védelem és a vádlottak kérdéseket tegyenek fel neki. Indítványozta, hogy Budaházy Györgyöt mentsék fel a vádak alól, bizonyítottság hiányában. Ezen kívül S. József védője indítványozta, hogy a tárgyalás ideje alatt védencét további szabadságmegvonás ne érje.

Török Zsolt ezek után elnapolta a nyilvános ülést, amit szerdán folytatnak a többi védőbeszéd meghallgatásával, majd utána következnek a vádlottak utolsó szó jogán elmondott nyilatkozatai. A kitűzés szerint március 1-jén várható a másodfokú határozat kihirdetése. Mind a tíz vádlott kegyelmi kérelmet nyújtott be, amelyek jelenleg az igazságügyi miniszternél vannak. Hét vádlott már eljárási kegyelmet kapott tavaly decemberben.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.