Pesti Srácok

A „hajrá magyarokat” szégyelli a Momentum, de a „slava ukraini” üvöltve megy nekik – Karanténvlog

Ezen a héten is összejött a nagy csapat, hiszen a DK árnyékszéke újból ülést tartott, ahol a reményt és az európai Magyarországot emlegették, természetesen saját magukra értve. Azt sajnos nem sikerült hozzátenniük, hogy ezt a Kánaánt egyszer már megtapasztaltuk 2010 előtt és soha többet nem szeretnénk. A gyurcsányista politika jelenleg az ellenállásra koncentrál és munkamegtagadásra ösztönzi az embereket, ez lenne az európai Magyarország a Gyurcsány–Dobrev klán részéről. A Karanténvlog erre is lecsapott, de Szabó Tímea dadogása is megihletett bennünket, aki az orvosi kamara ügyében a szokásos hergelő paneleket felmondva slamasztikába került, amikor konkrétumokra került a sor, így szánalmas módon csak terelésre futotta és mellébeszélésre. Lendvai Ildikó sem maradhatott ki a szórásból, az egykori kommunista cenzor förtelmes stílusban osztotta az észt, antidemokratikus kormányról hadovált, csupán a tükröt felejtette otthon. Végül a Momentum kedves kis úttörői kerültek a Karanténvlog kalapácsa alá, akik üvöltve harsogták, hogy „slava ukraini”, megfeledkezve a hazánkat folyamatosan támadó és gyalázó ukrán attitűdről és a kárpátaljai magyarok folyamatos vegzálásáról. Természetesen felmerült bennünk az a kérdés is, hogy ha ennyire tudják harsogni az ukránok dicséretét, vajon miért nem fér ki a szájukon egy „hajrá magyarok” felkiáltás. Vélhetően méltóságon alulinak tartanák.

Nézzétek most is a Karanténvlog és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.