Pesti Srácok

"Ne hazudjanak, ez a legfontosabb üzenetünk" – A Mikszáth-díj kitüntetettjeit kérdezte Varga Ádám

Idén 17. alkalommal adták át a Mikszáth Kálmán-díjat, amelyet 2006 óta az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságíró hagyományokat ápoló újságíróknak ítél oda a kuratórium. Idén Kondor Katalint, Horváth Szilárdot, Kakuk L. Tamást, Császár Attilát és Szilágyi Ákost részesítették elismerésben. Varga Ádám videóriportunkban arra kérte a díjazottakat, mondják el, milyen értékeket kell követne egy "nemzeti" újságírónak, és mit üzennek a másik oldalon dolgozó kollégáknak?

Az esemény a Batthyány Lajos Alapítvány és a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány közös szervezésében jött létre. A 2006-ban alapított díjat a nyomtatott és az elektronikus médiában nyújtott kiemelkedő újságírói és szerkesztői tevékenység, illetve rádiós műsorvezetői munka elismeréseként adják át. Simon János, a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: ápolni érdemes a konzervatív és keresztény értékeket vivő alapítványt. Hozzátette: magyar az, aki vállalja, és nemcsak az, aki Magyarországon született. Az alapítvány a díját ezekkel az értékekkel ruházta fel:

A díjazottak közül először Kondor Katalin újságírót hívták a színpadra. Fricz Tamás laudációjában kiemelte, hogy Kondor Katalin ezt a díjat már nagyon régóta megérdemelte volna, hiszen ő a konzervatív, polgári újságírás kiemelkedő alakja. Kondor Katalin beszédében úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Díjat kapott Horváth Szilárd tévés műsorvezető, szerkesztő (M5). Nagy Ervin politológus laudációjában hangoztatta, hogy Horváth Szilárdot nehéz bemutatni. Nem az ismertsége miatt, ugyanis már több mint 30 éve a médiában mozog, hanem azért, mert kevesen tudják róla, hogy iskolaalapító és igazgató is egyben. Azt is kevesen tudják, hogy a Magyar Örökség Műhely tanártovábbképző kezdeményezője, amelyről sokat lehet majd hallani a jövőben. Úgy fogalmazott:

Kakuk L. Tamás rádiós műsorvezető, szerkesztő (MR) is díjat kapott az eseményen. Az ünnepi beszédet Ujhelyi Zoltán mondta el, amelyben kollégái róla készült visszajelzései köszöntek vissza:

Császár Attila, az MTVA televíziós szerkesztő-műsorvezetője laudációját Gajdics Ottó mondta el hangfelvételről. Gajdics Ottó szerint

Szilágyi Ákos szerkesztő-riporter (New York Hungarian, Magyar Trikolór) laudációját eredetileg Bayer Zsolt mondta volna el, de külföldi tartózkodása miatt írását Gajdics Ottó hangján lehetett meghallgatni. Bayer Zsolt arról írt, hogy Szilágyi Ákos hagyományt teremtett az álmából. Felhívta rá a figyelmet:

A Mikszáth Kálmán-díj egy 2006-ban létrehozott elismerés, amelynek célja az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományok ápolása, polgári értékek felkarolása. Működtetője a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány.

A videót készítette: Varga Ádám/PestiSrácok.hu. Az ajánlóhoz a Magyar Hírlap tudósításának részleteit és fotóját kölcsönöztük.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.