batthyány lajos alapítvány
Menczer Tamás a PS-nek: Furcsa az ukránok hozzáállása – Nem merült fel az amerikai nagykövet kitiltása
Vitaest helyett kerekasztal-beszélgetést tartottak a Lónyay–Hatvany-villában Menczer Tamással a Batthyány Lajos Alapítvány szervezésében, miután a baloldal rendszeresen műsoridőt követelő szereplői (DK, Párbeszéd, Momentum) közül senki sem fogadta el a kihívást, hogy ütköztesse véleményét Magyarország helyzetéről az átalakuló világrendben a külügyi államtitkárral. Bár az ellenzéki politikusok rendszeresen keseregnek a viták hiánya miatt, az adódó lehetőséggel ezúttal nem éltek. Menczer szerint az ellenzék nem a magyar érdekek mentén politizál, ha pedig ez némi dollárral is meg van támogatva, akkor világos az elkötelezettség iránya. A szankciók kapcsán kifejtette: az energiahordozó nem ideológiai kérdés, ideológiával nem lehet fűteni, a tél pedig – a jövő évi is – közeledik. David Pressman amerikai nagykövet kitiltása a külügyi államtitkár szerint nem merült fel, aláhúzta ugyanakkor, hogy "mi nem vagyunk senkinek a gyarmata, hanem egy ezer éves történelmiséggel rendelkező ország vagyunk, és ennek megfelelően kell bánni a magyarokkal". A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva a külügyi államtitkár azt is elmondta, furcsának találja az ukránok hozzáállását, miszerint egy olyan országra– Magyarországra– kérnek szankciókat, ami olyan szövetségek tagja, amalyhez maguk is csatlakozni kívánnak. "Ne hazudjanak, ez a legfontosabb üzenetünk" – A Mikszáth-díj kitüntetettjeit kérdezte Varga Ádám
Idén 17. alkalommal adták át a Mikszáth Kálmán-díjat, amelyet 2006 óta az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságíró hagyományokat ápoló újságíróknak ítél oda a kuratórium. Idén Kondor Katalint, Horváth Szilárdot, Kakuk L. Tamást, Császár Attilát és Szilágyi Ákost részesítették elismerésben. Varga Ádám videóriportunkban arra kérte a díjazottakat, mondják el, milyen értékeket kell követne egy "nemzeti" újságírónak, és mit üzennek a másik oldalon dolgozó kollégáknak? Korunk kihívásai – Az győz, akinek erősebb az identitása, avagy az európaiak nagy része már nem tudja, fiú-e vagy lány
A XXI. században felbukkanó jelenségekről, a különböző technikai újdonságokról, valamint a környezeti változások társadalmunkra gyakorolt hatásairól is szó volt azon a szombati konferencián, amelyet a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezett, a BLA Aréna programsorozathoz kapcsolódva. A nívós rendezvényen neves előadók segítségével az előttünk álló politikai kihívásokkal, a migrációval, a kialakuló párhuzamos jogrendszerekkel, identitásharcokkal kapcsolatos kérdésekre keresték a választ. A Migrációkutató Intézet vezetője, a BLA kuratóriumi elnöke, Dezső Tamás a muszlim világ túlnépesedése és Európa jövője témában, míg Maróth Miklós a migráció hatásáról, valamint a párhuzamos jogrendszerekről tartott előadást. Végül Varga Zsolt és Gellén Márton ismertette az MPEE értékrendi politizálással kapcsolatos kutatási eredményeit. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.