Pesti Srácok

Halász Zsuzsa, Kovács P. József, Mohai Gábor és Huth Gergely kapta az idei Mikszáth-díjat (videó)

Idén már 19. alkalommal ítélték oda a Mikszáth Kálmán-díjat, amellyel a nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományok folytatását ismeri el a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány kuratóriuma. Idén Halász Zsuzsa, Kovács P. József, Mohai Gábor, valamint Huth Gergely vehették át az elismeréseket.

A március 22-i rendezvényen a négy díjazottat laudációkkal és műsorral köszöntötték. Simon János elnök beszéde után Mikszáth Kálmán egyik írását olvasták fel a jelenlévőknek, majd a díjak kiosztása vette kezdetét, melyek között Fricz Tamás egy szál gitáros Cseh Tamás-előadását is meghallgathatta a közönség, melyet hangsúlyozottan amatőr zenészként adott elő a neves politológus, kurátor. Énekelt még Claudia Jaimes venezuelai menekült művésznő, Lajos Edina és Tarnai Kiss László.

A Mikszáth Kálmán-díj a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány által 2006-ban létrehozott elismerés, amelynek célja az évszázados magyar hagyományokra épülő, nemzeti, konzervatív, szabadelvű újságírói hagyományok ápolása, polgári értékek felkarolása. Működtetője a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány. Az alapítvány kuratóriumát 2021 óta Simon János, Nagy Katalin, Fricz Tamás és Vass István Zoltán alkotja. A kuratórium szellemi orientációját az általuk díjazottak köre is jól mutatja: 2021-ben Járai Judit, Nyakas Szilárd és Faggyas Sándor, 2022-ben Siklósi Beatrix, Pilhál György és Stefka István, 2023-ban pedig Kondor Katalin, Horváth Szilárd, Kakuk L. Tamás, Császár Attila és Szilágyi Ákos kapta meg tőlük ezt az elismerést.

PestiSracok facebook image

A fenti videótudósítást a PestiSrácok készítette, a tavalyi díjátadó után Berszán Györggyel, a Magyar Nemzet véleményrovatának vezetőjével és Fricz Tamás politológussal, kurátorral beszélgettünk a jobboldali keménymag nagy küzdelméről, ezt ITT lehet megtekinteni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.