Pesti Srácok

Úgy tűnik, Komjáthi Imre felkelt a téli álomból, de még nem jött vele szembe a valóság

null

Az MSZP társelnöke, Komjáthi Imre éppen akkor állt elő a brutális infláció kérdésével, amikor az végre mérséklődött egy kicsit és a kereskedők is elkezdték csökkenteni az árakat. Bár a baloldal élesen bírálta korábban az ársapkákat - a csirkefarhát hatósági árát különösen szórakoztatónak tartották - most az MSZP mégis azt javasolja, hogy még több termék kapjon ársapkát. Az alapélelmiszerek áremelkedése pedig Komjáthi szerint nem a háború és a magas energiaárak miatt van, hanem a kormány gazdaságpolitikája miatt. Csakhogy ennek meg a kereskedők mondanak ellen. A nyugdíj reálértékének csökkenése is terítéken van a téli álomból ébredező társelnöknél, csakhogy éppen a reálértékük megőrzése miatt emelték a nyugdíjakat év elején 15 százalékkal és ehhez jött még a 13.havi kiegészítés is.

Éppen tegnap számoltunk be mi is róla, hogy végre elindultunk lefelé, ami az inflációt és az élelmiszerárakat illeti. Több élelmiszerlánc is küzd a vásárlók kegyeiért, van ahol 200 termék árát csökkentették és különböző akciókat hirdetnek. Az aranyárban mért sajt ára is mérséklődött. Az inflációt illetően pedig - ahogyan azt Orbán Viktor megjósolta- már márciusban érezhető a csökkenés, ami azért is jó hír, mert a cél az egy számjegyű infláció az év végére. Ebben kíván független hivatalként segíteni a Gazdasági Versenyhivatal is, amely célzott hatósági akciókat hajt végre, mellyel a céljuk az, hogy feltárják az élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait. A vizsgálatok oka pedig a drasztikus áremelkedések. A bejelentésükre pedig el is indultak lefelé az árak.

Komjáthi Imre pedig most azt állítja, hogy az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája tehet a magas élelmiszerárakról és

PestiSracok facebook image

Éppen most indult el egy kis mérséklődés, de ezzel mit sem törődik a szocialista képviselő. Az elhibázott orbáni-gazdaságpolitikának továbbá ellentmondanak a kereskedők is, hiszen azt állítják, hogy most azért tudtak árat csökkenteni, mert jobb feltételeket tudtak kialkudni a beszállítókkal. Okként az is felmerül, hogy megijedtek a GVH vizsgálataitól, ugyanis ha szabálytalanságot vagy kartellezést fedezne fel a hivatal, akkor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az eladóknak. Ezt pedig nyilván nem akarják.

Megemésztődött az ársapka

Komjáthi ezután bedobja a "bezzeg Románia" lózungot.

-írja. Az áfacsökkentés viszont a szakértők szerint sem megoldás, hiszen a kereskedők a hatósági áras termékeken kiesett bevételüket, más termékek drágításán hoznák be. Apropó hatósági áras termékek. Az MSZP társelnöke úgy tűnik már nem látja olyan rossz ötletnek az ársapkákat, hiszen azt írja:

Pedig korábban jót nevettek főleg a hatósági áras csirkefarháton, újságíróik pedig definíciót kértek a házisertés meghatározására.

Emelkedett a nyugdíj, a minimálbér és a garantált bérminimum, de ez mit számít

Egy politikus persze nem mehet el az idősek kérdése mellett sem, Komjáthi ezért a magyar bérek és nyugdíjak mellett is ejtett néhány szót. Mint írja:

Csakhogy a kormány célja a nyugdíjak reálbérének megőrzése, ezért 15 százalékos emeléssel indult az év, amihez a 13.havi nyugdíjat is oda adták az időseknek. Ezen kívül emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege is, előbbi 14, utóbbi 16 százalékkal.

Értjük mi, hogy az ellenzék dolga a folyamatos kritika gyártása, de azért jó lenne a tényeket nem elhazudni. Komjáthi Imre pedig jobban tenné, ha a hirtelen felindulásból elkövetett hazugságara aludna még legalább egyet.

Fotó: Hováth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.