Pesti Srácok

Potápi Árpád János a PS-nek: a magyarországi támogatások a Kárpát-medence vérkeringését és idegrendszerét működtetik

null

A határon túli pályázati rendszerek egyszerre jelentik a Kárpát-medence vérkeringését és ideghálózatát, hiszen a vérkeringés jelenti azt, hogy a pályázati rendszereken keresztül támogatást tudunk nyújtani a magyar szervezeteknek, az idegrendszer pedig azt, hogy ha egyik pillanatban történik valami, az a másik helyen már érzékelhetővé válik. Mind a kettő nagyon fontos. Egyik a másik nélkül nincsen – jelentette ki portálunknak Potápi Árpád János a Gondoskodó Nemzet Program pályázati eredményeiről szóló sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a nemzetpolitika tekintetében "amikor egy intézményi struktúrában, fejlesztésben gondolkozunk, az lebeg a szemünk előtt, hogy mennyire lehet a magyar intézményrendszert egységesíteni a Kárpát-medencében", ahol a magyar szülő úgy érezheti, hogy szinte egy magyar világba került az ő gyereke; magyarországi minőséghez, magyarországi viszonyokhoz hasonló szolgáltatásokat, lehetőségeket kapnak a gyerekek.

Összesen kétmilliárd forint értékben részesülnek támogatásban a külhoni magyar szervezetek a Gondoskodó Nemzet Program keretében – jelentette be Potápi Árpád János keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár példaként említette a felcsíki műjégpálya fejlesztését Csíkkarcfalván, Erdélyben, a felvidéki Csákányházán az iskola felújítását, a felsőhegyi templom tetőszerkezetének felújítását a Vajdaságban, Kárpátalján a Szent Panteleimon Karitász részéről szociális konyhák üzemeltetését, a Bocskai Rádió működésének támogatását az Amerikai Egyesült Államokban. Hozzátette: részesül a forrásból többi között a Főtér Fesztivál megszervezése Nagybányán, Erdélyben, a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj megvalósítása Felvidéken, Délvidék első Kárpát-medencei asztalitenisz találkozójának megszervezése Tóthfaluban, a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány beteggondozói képzés megvalósítása, a kanadai néptáncfesztivál megszervezése.

Az imponáló számok mögött emberek állnak

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a sajtótájékoztatót követően portálunknak Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, kifejtve: ez nemcsak régiók közötti kapcsolatot jelent, de ilyen hálózatok jöttek létre intézmények, egy-egy foglalkozási szektor – amilyen a pedagógusszövetség, vagy akár a gazdasági szektor – szereplői, vállalkozók között. Hozzátette: a Határtalanul program elsődleges célja a fiatalok közötti kapcsolatrendszer kialakítása, akik ennek köszönhetően a tapasztalatok szerint már napi szinten tarthatják a kapcsolatot. Potápi Árpád János úgy vélte, a pályázati rendszerek egyszerre jelentik a Kárpát-medence vérkeringését és ideghálózatát, hiszen

Az államtitkár kiemelte, ebből a szempontból kiindulva lényeges, hogy az idei június 5-éig a 2 milliárd forintos keretösszegű Gondoskodó Nemzet programhoz beérkező pályázatok közel kétharmadát támogatni tudta a magyar állam, számszerűen a Kárpát-medencéből, illetve a diaszpórából összesen 2571-et.

– hangsúlyozta. Potápi Árpád János kitért arra: a keretösszeg úgy oszlott meg, hogy 500 millió forintból kisebb-nagyobb rendezvényeket, programokat támogattak, a fennmaradó másfél milliárd forintból pedig eszközbeszerzéseket, fejlesztéseket, felújításokat támogattak.

Tőlünk tanulták az utódállamok...

Az interjúban Potápi Árpád János arra is kitért, hogy ha megnézzük a magyar szociális gondoskodás színtereit – amely nemcsak a szociális intézményeken keresztül valósul meg, hanem ide sorolhatóak például az oktatási intézmények –, sem a környező országokban, sem Európában máshol nem nagyon találni hasonlót. Az államtitkár hozzátette: éppen ezért

Kifejtette: az utódállamok nagyon széttagoltak, más törvényekkel, más viszonyokkal, eltérő intézményrendszerrel és infrastruktúrával rendekzenek.

– fogalmazott, hozzátéve: a magyar szülő úgy érezheti, hogy szinte egy magyar világba került az ő gyereke; magyarországi minőséghez, magyarországi viszonyokhoz hasonló szolgáltatásokat, lehetőségeket kapnak a gyerekek.

– hangsúlyozta az államtitkár, megjegyezve: most már az utódállamokban is, például Szlovákiában vagy Romániában is elindítottak hasonló programokat, de ez annak volt köszönhető, hogy megismerték a magyar rendszert, és felismerték, hogy a magyar bölcsődék, óvodák, ahová a magyar gyerekek járnak, magasabb színvonalúak, és a szlovák vagy a román gyerekek hátrányt szenvednek emiatt. Mint az államtitkár megjegyezte, Romániában ilyen ösztönzést jelentett például, hogy a magyar párt is a kormánykoalícióba jutott, hiszen ott az RMDSZ-nek köszönhetően indultak hasonló programok, de a Magyar Falu programot is ennek köszönhetően vették át. Potápi Árpád János kiemelte: a nemzetpolitikát tekintve természetes, hogy az egyes országok tanulnak egymástól. Mint kifejtette, Magyarország sokat tanult Izraeltől vagy Írországtól, például a diaszpóraprogramok tekintetében. Hozzátette:

Vezetőkép: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.