Pesti Srácok

Sajtópert nyertünk a TASZ ellen az efebofil Bite Zsolt ügyében

Sajtópert nyertünk a TASZ ellen az efebofil Bite Zsolt ügyében

Elsőként a PestiSrácok.hu foglakozott a magát efebofilnak definiáló Bite Zsolt ügyével, aki pedagógiai asszisztensként dolgozott az óbudai Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskolában és azzal dicsekedett, hogy egy 15 éves fiúval tart fent szexuális kapcsolatot. Bite azzal is hencegett, hogy olyan szervezetek állnak mögötte, mint a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), majd később visszakozott. Portálunk viszont több krúdy-s szülőt is megkeresett az üggyel kapcsolatban, akik közül volt, aki azt állította, hogy a TASZ küldött egy levelet az iskolának, amikor a férfit alkalmazták, amiben dícsérték az iskolát, amiért ilyen befogadó. Emiatt perelt be bennünket a civil szervezet, de másodfokon elhasaltak.

A Fővárosi Ítélőtábla előtt másodfokon elbukta a portálunk ellen indított perét a TASZ. A Soros-hálózathoz tartozó "jogvédő" szervezet azt kifogásolta, hogy egy korábbi cikkünkben egy, a retorziók miatt aggódó, ezért neve elhallgatását kérő krúdy-s szülő arról informálta portálunkat: úgy tudja, hogy állítólag az iskola, amikor felvette Bite Zsoltot, mint pedagógiai asszisztenst, kapott egy levelet a TASZ-tól, amiben dicsérték őket, hogy milyen befogadó intézmény. Ezért az állításért kért helyreigazítást a TASZ, amiben annak beismerését követelték, hogy valótlanul állítottuk, hogy a Bite Zsoltot foglalkoztató iskola levelet kapott a TASZ-tól és a szervezet támogatta Bite foglalkoztatását. A Fővárosi Ítélőtábla Dr. Kovács Helga bíró által elnökölt tanácsa indoklásában viszont azt írja, hogy

Továbbá hozzáteszik, hogy

PestiSracok facebook image

Ami pedig nagyon fontos, hogy

A TASZ beadványában azt az állításunkat is kifogásolta, hogy Bite Zsolt a gyerekek közül többeket "meghívott egy privát csoportba, ahol obszcén, szexuális megjegyzéseket tett rájuk, majd azzal zsarolta őket, hogy őt úgyis megvédik a jogvédő szervezetek – számolt be lapunknak az egyik szülő, aki szerint Bite azért is úszhatta meg eddig, mert az iskola félt a körülötte lévő jogi szervezetektől, hiszen több videójában is elmondta, hogy a Helsinki Bizottság és a TASZ is kiáll mellette. " A Fővárosi Ítélőtábla szerint a társaság eltévesztette a címzést. Úgy érvelt a bíróság, hogy a TASZ egyébként maga is adhatott volna ki sajtóközleményt, amiben tagadja Bite Zsolt állítását a kapcsolatukról. A TASZ azonban a mai napig nem határolódott el nyilvánosan Bite hencegésétől, így azon kijelentésétől sem, hogy a szervezet őt képviseli és támogatja. Így a bíróság érvelése szerint

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.