Pesti Srácok

Falhoz vágta hároméves kisfiát a pécsi anya, a már halott gyermekhez csak másnap hívtak mentőt

Falhoz vágta hároméves kisfiát a pécsi anya, a már halott gyermekhez csak másnap hívtak mentőt

Szó szerint lincshangulat alakult Pécsett azon a környéken, ahol csütörtökön a brutális gyermekgyilkosság történt. Egy három éves kisfiút a saját anyja bántalmazott olyan súlyosan, hogy az belehalt a sérüléseibe. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy a kicsit még előző este vágta falhoz a 28 éves anya, de olyan állapotban voltak az élettársával egyetemben, hogy csak másnap hívták ki a mentőket. A gyermeket ugyan megpróbálták újraéleszteni, de a hírek szerint a sérülései az élettel összeegyeztethetetlenek voltak.

Helyi forrásainktól megtudtuk, hogy Pécs ezen külső részén (a Komló irányába vezető út mentén) zömében roma származású családok laknak, akik között gyakoriak a szociális problémák. A tragikus körülmények közt elhunyt kisfiú szülei, a 28 éves anya és mindössze 23 éves apa is alkoholizáló életmódot folytatnak. Ennek ellenére arról senkinek sincs tudomása, hogy korábban is történt volna gyermekbántalmazás a családban.

Meg nem erősített helyi információink szerint a szülők szerdán este is italozhattak. Hogy az "anya" dühét mi váltotta ki, nem tudni, de azt mondják, megragadta kisfiát és nagy erővel a falhoz vágta. A bántalmazás következtében a gyermek nyaki csigolyája törhetett el, amibe a gyermek belehalt. Bár a kicsi állapotából a bántalmazás után nyilvánvalóan következett, hogy azonnal orvosi segítségre szorul, a szülők a segítségnyújtást is elmulasztották. Amikor másnap a mentőket értesítették, azok hiába érkeztek ki percek alatt, a fiúcska már akkor halott volt.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrségre 2023. október 19-én dél körül jelezték a mentők munkatársai, hogy egy hároméves pécsi kisfiút kíséreltek meg újraéleszteni, azonban a gyermek életét vesztette. A gyanú szerint a 28 éves anya előző este súlyosan bántalmazta a gyermekét. A nő 23 éves élettársa látta, hogy a kisfiú segítségre szorul, de nem hívott hozzá mentőt.

PestiSracok facebook image

Mind az anyát, mind az apát őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség minősített emberölés gyanújával folytatja a büntetőeljárást, szakértők bevonásával. Helyi forrásunk szerint a történteken még a környék cigány lakossága is annyira felháborodott, hogy lincshangulat alakult ki. Többen mentek oda a házhoz az anyát szidalmazva. A nőt állítólag a rendőrök menekítették ki a házból.

Megtudtuk, hogy Pécs ezen részén rendkívül nagy a védőnőknél a fluktuáció. Gyakran kerülnek olyan helyzetekbe, amit tapasztalt szakemberek is nehezen kezelnek; ehhez képest a feladatokat jelenleg frissen végzett, fiatal védőnőkkel próbálják megoldani. Ez azonban általános probléma, és nemcsak Pécsett. Arról nincs konkrét információ, hogy a szóban forgó családnál szükség lett volna ezt megelőzően gyermekvédelmi, gyámügyi intézkedésre.

Szomorú megjegyzés

Minden ilyen esetben felmerül, hogy a különböző hatóságok, a családsegítő szolgálat, a gyerekvédelem miért nem avatkozik be időben. Eleve az ilyen súlyos bántalmazás még akkor is nehezen látható előre, ha egy normális lakókörnyeztben él beékelődve egy-egy problémás család. Az eset azonban olyan környéken történt, ahol százszámra élnek az olyan családok, amelyekben veszélyeztetettek a gyerekek. A rendelkezésre álló jogi eszközök sok estben nem teszik lehetővé a beavatkozást. Nemcsak a jogszabályaink, hanem a szociálismunkás-képzéseink is teljesen liberális szemléletűek, a szülők alapvető emberi jogainak sérthetetlensége felülír minden racionalitást. Szinte semmilyen eszközünk nincs a minden együttműködést megtagadó, a társadalmi normákat figyelembe nem vevő szülőkkel szemben. A probléma sokkal széleskörűbb, mint hogy egy tragédia kapcsán egyáltalán meg lehetne vitatni. Biztos, hogy a gyerekeket, a bántalmazottakat nem védjük meg eléggé, sőt, még a rendszerrel fordított irányban visszaélők is remélhetik, hogy jól jönnek ki egy hamis vádból.

Fotók: olvasónktól

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.