Lengyelország! Jövünk utánatok! - Cseh Katalin nagyon beindult a lengyel választásoktól, szinte már meg is bukott az Orbán-kormány
"Lengyelország! Jövünk utánatok!" - felkiáltással köszöntötte a lengyel baloldal félsikerét Cseh Katalin. A momentumos EP-képviselőnőnek ráadásul láthatóan teljesen mindegy, ki is vezeti Lengyelországot, csak ne a PiS, hiszen az már majdnem Orbán. Cseh Katalin el is árulja, fogalma sincs, milyen lesz a Tusk-kormány, a lényeg, hogy ne álljon ellen Brüsszel akaratának, amely nem véletlenül csicskáztatta annyi éven át Lengyelországot. És ez kell Magyarországnak is.
Hosszú Facebook-posztot szentelt a lengyel választási eredményeknek a momentumos Cseh Katalin, abban reménykedve, hátha pártjára is átragad valami a lengyel balosok félsikeréből, hiszen továbbra is a PiS a legerősebb párt. Cseh Katalin posztját mindjárt azzal a felütéssel kezdi, a magyarok számára is ismerős gondolatok, a
jó, hát akkor itt fogunk élni. Sose fog ez megváltozni. Ez van, ezt kell szeretni.
Ezek a beletörődést, tehetetlenséget sugalló gondolatokat szerinte ugyanakkor pont az „autokratizálódó rendszer” használja fel saját fennmaradása érdekében, mint stratégiát. Mint kifejti,
ha az elégedetlen választók, az ő képviseletükre jelentkező ellenzéki pártok, a rendszer kárvallottjai, a csalódott, kiábrándult, kétségbeesett emberek mind-mind feladják a reményt, a változásba vetett hitet, ha nem fűti őket a küzdelem tüze, ha nem a győzelem lebeg a szemük előtt minden egyes választási ütközet során - akkor az az ország bizony elveszett.
Cseh Katalin fejében egy pillanatig nem fordul meg, hiszen láthatóan az önkritika örökké ismeretlen terep marad a momentumos mándrucok csapata számára, hogy nem az „autokratizálódó rendszer”, vagy egyenesen Orbán Viktor taszítja tehetetlen depresszióba az ellenzéki választókat, hanem éppen azok a momentumos politikusok (mg a többi ellenzéki párt), akik minden politikai tehetség és elv nélkül parádéznak a közéletben, és még egy ellenzéki szavazó sem merné rájuk bízni az ország vezetését. Ha valamiért elveszett az ország, az az ellenzéke miatt lehet az, hiszen a baloldali pártok képtelenek felkapaszkodni arra a minőségi színvonalra, amelyet az ország vezetése különben megkövetelne. De Cseh Katalin ahelyett, hogy szembenézne azzal, mennyire kevés, hogy milyen hihetetlenül bugyutácska, sótlan és érdektelen a politikai karaktere, most a lengyel baloldaltól várja azt a lökést, ami majd a magyart is beindíthatja. Ennyire szánalmas dolgot, minthogy egy másik ország baloldali erőinek politikai sikerét próbálja sajátjaként eladni, csak a tényleg kétségbeejtő magyar ellenzék képes művelni. Cseh Katalin ugyanis kifejti,
Lengyelország most megmutatta a világnak, hogy milyen az, amikor nem veszett el egy ország. Milyen az, amikor a megkeményedő rendszer, a fokozódó jogsértések, a lehallgatások, a korrupció, a szabadság ellen intézett napi szintű támadások nem a kiábrándult beletörődést, nem a kényszerű alkalmazkodást, nem a feltett kezeket és a lengedező fehér zászlót váltották ki a társadalomból, hanem a visszatámadást, a szerveződést és a megtörhetetlenséget.
És Cseh Katalin szintén nem tanulva semmit saját pártja és a magyar összellenzék szerencsétlenkedéséből, választási vereségeiből, még mindig az összefogást javasolja, lengyel mintára, hiszen ott bejött a közös indulás. Ehhez azonban olyan ellenzéki pártok kellettek, akikre a lengyelek leszavaztak, Magyarországnak ellenben hosszú évek óta ugyanaz jut: DK, MSZP, Együtt, Párbeszéd, LMP. Cseh Katalin nem érez semmilyen személyes felelősséget amiatt, hogy évek óta egy viccpárt képes csak komolyabb ellenzéki tábornövekedést felmutatni, holott ők is alig csinálnak valamit. Nem, Cseh Katalin elmagyarázza, miért jó az összefogás lengyel módra:
a lengyel ellenzék világos értékajánlatot kínált három listán a jobboldali, a liberális és a szociáldemokrata választóknak is: meggyőző, karizmatikus politikusok által vezetve, a közös alapban egyetértve, de azon túl a saját eltérő víziójukat hitelesen képviselve. Mindvégig teljesen egyértelmű volt mindenki számára, hogy nem egymást kívánják legyőzni, hanem az országot a szakadékba kormányzó PiS-t és szövetségeseit.
Tehát, a lényeg már csak ott is a PiS legyőzése volt, legalábbis Cseh Katalin így látja, mivel rögtön ezután elárulja, fogalma sincs, milyen lesz majd a Tusk-kormány. A momentumos politikusnak ugyanis valójában teljesen mindegy, milyen kormány van Lengyelországban, csak ne a PiS legyen az. A Brüsszelben felszedett technokrata gőg akaratlanul is kibuggyant belőle. Cseh Katalin mivel nem tudja, de nem is érdekli, milyen lesz az új lengyel kormány, ilyen nagy általánosságokat ír, miért is lesz jó a lengyeleknek. Eszerint,
egy új ajtót nyit majd meg Lengyelország népe, és egyben Európa számára is. Megszületett a lehetőség a változásra, a konstruktív kormányzásra, a jogállam újraépítésére, a megtépázott szabadságjogok helyreállítására.
Hihetetlen, hogy Cseh Katalin a jogállam meg a szabadságjogok unásig ismert kliséiben fogalmazza meg a Lengyelország előtt álló legnagyobb feladatokat. Nem a migrációt, a kötelező betelepítést, az orosz-ukrán háborút, a haderőfejlesztést és még sorolhatnánk. Nem. Jogállam kell, meg szabadságjogok. Két olyan fogalom, amelyek gyakorlatilag már semmit nem jelentenek, annyira elkoptatta őket a baloldal, viszont két dologra tökéletesen alkalmasak: a nevükben lehet csicskáztatni, megalázni egy olyan tagállamot, amely ellenáll a brüsszeli őrületnek. Ezt ismerik a lengyelek is, nem csak a magyarok. Cseh Katalin lényegében elmondja, hogy a lengyeleknél most olyan kormány lesz, amelyik majd nem fog betartani az EU baloldala és a nyugati országok által erőltetett Európa-ellenes politikának, cserébe nem is fogják Lengyelországot megfenyíteni a szabadságjogokra meg jogállamra hivatkozva. A lengyel választók végül megtörtek a brüsszeli nyomás alatt, erre próbál utalni Cseh Katalin is. Mint kiemeli,
Nagyon sokat kell tanulnunk a lengyel ellenzék sikeréből. És leginkább nem is választási, kampányolási húzásokat, hanem hozzáállást. Azt, hogy mi is el tudjuk hinni, hogy minden nehézség ellenére igenis képesek vagyunk megteremteni azt az országot, amiről eddig csak álmodni tudtunk. Hogy fel tudjunk állni a földről a sokadik pofon után is, ahogyan ők is felálltak, és kitartással, hittel, lelkesedéssel, szűnni nem akaró harci kedvvel dolgozzunk kifulladásig, addig, amíg be nem tudjuk teljesíteni azt a küldetést, amit nem csupán mi várunk el magunktól, hanem amivel tízmillió magyarnak tartozunk.
Igen, talán pont ez a probléma. Hogy Magyarországon senki nem szeretné, ha mondjuk Cseh Katalin lázálma alapján teremtenének új országot Magyarországból. Abból meg még kevesen kérnek, hogy Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely meg az összes többi balos politikus egyéni lázálmaiból gyúrjanak egy olyan rémálmot, amelyet aztán hazánkra szabadítanának. Ráadásul a momentumos politikusnő ki is szól, neki csak a tízmillió magyar a magyar, a határon túliak előtt már annyira szénné égtek, hogy inkább nemlétezőnek tekinti őket. Cseh Katalin végül azzal zárja,
Szívből gratulálok, Lengyelország! Jövünk utánatok, drága barátaim.
Értjük az örök kincstári optimizmust, de nem. A lengyel példa a magyar baloldallal nem fog működni. A magyar baloldal miatt.
Vezetőkép: MTI
