"A forradalmárok el akarták söpörni azt a gonosz és halálos diktatúrát, amely mindenféle népakarat nélkül kínozta a nemzetünket" - November 4., Halhatatlanok napja (Visszanézhető)
Immár hatodik alkalommal rendezte meg PestiSrácok.hu és az OIKOSZ Alapítvány Halhatatlanok napja című megemlékezését és családi napját november 4-én. A családi nap 12 órakor kezdődött a budai Bem József téren, 56-os pesti srác hagyományőrzők részvételével, korabeli fegyverek és relikviák bemutatójával, barikádlövészettel. Az emlékműsor 17 órakor kezdődött Csík János zenekara és Őze Áron színművész közreműködésével, majd 19 órakor zárult a hagyományőrzők tisztelgő díszlövésével.
Az eseményen felszólalt Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Stefka István, PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztője, Szabó Gergő, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese és Borvendég Zsuzsanna történész, Kovács István, Erdély unitárius püspöke és Varga János, Corvin közi szabadságharcos.
'56 hőseire azért kell emlékezni minden nemzedéknek, mert volt bátorságuk felszólalni a szabadság érdekében és az elnyomás ellen
- emelte ki az emlékműsoron tartott beszédében Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A politikus kifejtette, hogy hőseink úgy tették mindezt, hogy volt bátorságuk szembeszállni a korabeli világ egyik legerősebb, ha nem a legerősebb hadseregével.
Emlékeztetett, hogy az 1956 végétől kezdődő megtorlások és elnyomás több mint százezer embert érintett, nem számolva az elítéltek, megvádoltak, megfigyeltek családjaival. Ezen a százezren felül kell számolni azt a mintegy 200 ezer honfitársunkat, akik nyugatra menekültek.
Alig van olyan család, akiket ne érintettek volna ezek a napok, s ennek hatására kibontakozó retorzió, emigráció, vagy ahogy akkor nevezték a disszidálás. A megtorlás emberéleteket tett tönkre, családokat szaggatott szét, de a hazaszeretet lángját nem tudta kioltani. A szovjet uralom koporsójába az első szeget sikerrel verte be '56 népe
-hangsúlyozta az államtitkár. Potápi Árpád János szerint a magyar nemzet megmutatta a világnak a kommunizmus igazi arcát, ami megpecsételte a rendszer sorsát is. Kiemelte, hogy ma ez a küzdelem tőlünk nem követel olyan áldozatokat, mint '56 idején. Mint mondta, ma nem lőnek agyon, nem taposnak szét bennünket lánctalpakkal, nem fenyegetnek börtönnel, nem kényszerülünk elhagyni a hazánkat, éppen ezért még szilárdabban, félelem nélkül ki kell állnunk azokért az érdekekért, amelyekért '56 hősei kockára tettek, és sokan oda is adtak mindent. Hozzátette:
Legyünk méltók mi is '56-hoz, megőrizve magunkban és közösségeinkben a hazaszeretetet és a nemzeti összetartozást, így '56 hősei valóban halhatatlanok lesznek minden nemzedék emlékezetében.
Stefka István, PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztője felszólalásában kifejtette: nem volt véletlen, hogy éppen 1956. október 23-án a Petőfi szobor után a Bem szobornál gyűltek össze tízezrek, ugyanis itt olvasta fel Veres Péter kiáltványát, amely többek között azt tartalmazta, hogy legyen az országnak a Szovjetuniótól független nemzeti politikája, nagyobb demokráciát követeltek a közéletben és hogy állítsák le az erőszakos mezőgazdasági kollektivizációt.
Az sem véletlen, hogy a PestiSrácok szerkesztősége, nevéhez méltóan, immár hatodik éve, itt november 4-én azoknak a felkelőknek, munkásoknak, egyetemistáknak, pesti és budai srácoknak, a magyar parasztságnak, az értelmiségieknek, egyáltalán a magyar nép összefogásának az emlékét őrzi, akik életüket, egzisztenciájukat, jövőjüket áldozták fel a szabadságért, a függetlenségért, a magyarságukért
-emelte ki Stefka István.
November 4-e nagyon fájdalmas gyásznap a számunkra. Ez az a nap, amikor a szovjet tankok vérbe fojtották és eltiporták 1956-ban a magyar forradalmat és szabadságharcot, de győzni nem tudtak
-hangsúlyozta beszédében Szabó Gergő, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese. Mint kifejtette, ez az a nap, amikor megint magunkra maradtunk. Amikor összetörték ugyan a magyarok testét, megtapostak bennünket, de a lelkünket akkor sem törték meg, és a jövőben sem fogják. Felhívta a figyelmet, hogy egyeseknek azonban még mindig örömünnep.
Ezek az emberek most is közöttünk élnek. Sőt még 1956-ot is el akarják venni tőlünk. Ha magát most büszkén a demokrácia őrzőinek nevező baloldaliak azonban úgy éltek a szocializmus idején, mint hal a vízben és kaméleonként mentették át magukat a bukás utánra, szívükben pedig 1956 mindig is ellenforradalom maradt. A kommunista restauráció tehát itt van megint közöttünk
-hangsúlyozta portálunk főszerkesztő-helyettese. Hozzátette, hogy talán soha nem múlt el ugyanis hiába az utóbbi 13 év nemzeti kormányzása, sohasem változnak, és továbbra is vérszomjasak.
Kiemelte, hogy mi viszont nem nézhetjük tétlenül, hogy egyre bátrabbak az elvtársak, mert amikor azt látjuk, hogy a budapesti baloldali vezetés viccet csinál az október 23-i megemlékezésükön a forradalomból, akkor ökölbe szorul a kezünk. Amikor az általuk szervezett műsorban az 1956-os hős egy demens vénember, akinek fogalma sincs a világról, azt üzenik, hogy folytatódik az agymosás. Hangsúlyozta, hogy a forradalmárok nem a kommunizmust akarták megreformálni, nem baloldali forradalmat akartak csinálni, és nem véletlenül tépték ki a Rákosi címert a magyar zászlóból.
1956 hősei a magyar emberek egyszerűen el akarták söpörni azt a gonosz és halálos diktatúrát, amely mindenféle népakarat nélkül ült rá a magyarokra és kínozta a nemzetünket
-fogalmazott Szabó Gergő.
Az eseményen felszólalt Varga János, Corvin közi szabadságharcos, aki felelevenítette, hogy Wittner Máriával előszőr már a forradalom legelején, a Magyar Rádió ostrománál találkozott, s november 4-én, a Corvin köz mellett Vajdahunyad utcában egy napon sebesültek meg. Ezután 1957-ben találkoztak újra, a vizsgálati fogságban. Elmondta, hogy később, a bírósági tárgyalásán az ügyész őrá és még négy társára kért halálbüntetést.
Az ügyész elkezdte mondani, hogy a fiatalkorú Varga János büntetlen, vagyontalan. Összbüntetésképpen 13 év börtön, teljes vagyonelkobzás. Tehát az elvtársaknál mindegy volt, hogy ki mit csinált, hozzátették rögtön azonnal a teljes vagyonelkobzást
-elevenítette fel Varga János. Kiemelte, hogy a nagyszülőknek mesélni kell az unokáiknak 1956-ról úgy, ahogy az valójában történt. Elmondta, hogy ő jár rendhagyó történelemórákra és el kell magyaráznia a fiataloknak, hogy ahhoz képest, ahogy most élnek az emberek, ahhoz képest milyen volt az élet akkor is, hogyan kínlódtak az emberek.
Borvendég Zsuzsanna történész felszólalásában a Trianonban elszakított nemzetrészeinkre helyezte a hangsúlyt. Emlékeztetett, hogy a Rákosi-diktatúra idején tabuvá vált Trianon kérdése, és az értelmiség jelentős része alkalmazkodott az új idők szeleihez. Mivel nem csak a területi, de az etnikai revízió felvetése is a legsúlyosabb bűnnek számított, kevesen mertek szót emelni elszakított testvéreink elnyomása ellen.
Trianon fájt és fáj a magyarságnak. A környező népeknél pedig állandó kisebbségi komplexust generál. Szabó Magda a '70-es években úgy fogalmazott, hogy 1945 után a fiatalságban az öngyűlölet érzését növesztették. A tanárok azt az iránymutatást kapták, hogy a diákokban diszkrét hazaszeretetet formáljanak, amely nem jelentett mást, mint a nemzettudat teljes kiüresítését, a nemzeti összetartozás tudásának elfeledtetését
-emelte ki Borvendég Zsuzsanna. Kiemelte ugyanakkor, hogy a magyar forradalom híre az elszakított területeinken futótűzként terjedt, hiszen a Kossuth Rádió adását fogni lehetett odaát. Mindenhol megrendülést és örömet váltottak ki az események, a pesti srácok emberfeletti küzdelme reményteli várakozással töltötte el nemzettársainkat.
Mint mondta, cselekvő energiákat szabadított fel bennük, amelyek különösen Erdélyben és a Kárpátalján vezették őket a tettek mezejére. Ugyan nem voltak tömeges utcai tüntetések, csak egyetemi mozgolódások, röplap készítések, néma demonstrációkban megnyilvánuló bátor kiállások és a szolidaritás kifejezésének egyéb szórványos jelei, de a helyi kommunista hatalmak számára ez is elég volt ahhoz, hogy lecsapjanak.
A retorziók brutális méreteket öltöttek, különösen Erdélyben, ahol tízezreket állítottak bíróság elé, vagyis a leszámolás arányaiban megegyezett a Kádár által levezényelt megtorlással. De a kárpátaljai magyarok is megszenvedték az elbukott szabadságharcunk következményeit. Önmagában ezek az adatok azonban semmit sem mondanak el a lényedről. A kommunisták közismert kegyetlensége mögött meghúzódó aljasságról, amelyet máig alig szabad emlegetni, mert sérti a politikai korrektséget
-hangsúlyozta a történész. Mint mondta, erőteljesen jelen van még a közgondolkodásban, különösen a humán értelmiség soraiban az a nézet, amely a nemzeti identitásunk megőrzéséért folytatott harcot hagymázas és ártalmas fantazmagóriának, a hazaszeretetet pedig egy romantikus és túlhaladott érzelemnek tekinti, amelynek nincs már helye a megokosodott modern világban.
Hogy mekkorát tévednek, azok tudják a legjobban, akik jártak már Erdélyben, a Felvidéken vagy Kárpátalján. Az ottani többségi társadalom számára az elsődleges önmeghatározás, a nemzeti hovatartozás kérdése. Náluk nem okoz lelkiismereti problémát, ha büszkén kitűzik a hétköznapokon is nemzeti lobogójukat. Lehet, hogy a legrosszabb kommunistákból születtek meg a legrosszabb neoliberálisok? Valószínűleg igen. Ezért is van ma nagy felelősség a vállán minden nemzetben gondolkodó, nemzetünk sorsáért aggódó honfitársunknak
-emelte ki Borvendég Zsuzsanna.
Kovács István, Erdély unitárius püspöke is felszólalt a megemlékezésen. Beszédét Pál levelével kezdte, a korinthusbeliekhez írott levél harmadik részének 17. versével, amelyben az apostol így fogalmaz:
az Úr pedig a lélek, és ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság
Kifejtette, hogy forradalmárok, hősök lelkét örököltük. Azt a lelket, amelyről Pál apostol így beszélt, ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság. Úgy látja, nem véletlen az, hogy a hitben való szabadságkeresés, a hitben való megmaradás, az Isten közelségének keresése, az a tényleges szabadságharcoknak volt mindig is a mozgatórugója és a szabadságharc létrehozója.
Valami a magyar lélekben különösen, erőteljesen sugárzott és ott volt az a különös erő, amely éppenséggel ebből a hitből táplálkozott. Abból az Istenbe gyökerező hitből, amely azt is megfogalmazta, a mi hőseink és áldozataink és egyszerűen kötelességüket teljesítő forradalmáraink számára, hogy a szabadság nem a valamitől való elszakadás, a szabadság kötődés, kötődés a szent dolgokhoz, a magasztos dolgokhoz. A szabadság, megmaradás Isten mellett, mert Isten maga a szabadság
-fogalmazott Kovács István. Szerinte talán ez a legszebb paradoxona a mi emberi életünknek, hogy az Istenhez való kötődésünkben van a szabadság.
Kiemelte, hogy a hívő ember tudja, hogy az áldozat az ára a feltámadásnak, az emberi áldozat vért hoz, az emberi vér pedig életet, mindig új élet lesz a vérből. Ez a keresztény lét reménysége, hite.
Ezért tudjuk azt, hogy a mártírok vére mag, amely kikel és életet hoz, és ezért tudjuk azt, hogy itt, ami Budapesten megtörtént, az életre szóló, örökkévalóságba átvisszhangzó példa, amely földrajzilag is túlrezgett ezen a városon. A Kárpát-medence bebizonyította, hogy az idegrendszer, a lélek, a szétszakíthatatlan, szétszakíthatatlan és megmaradt az az egység, amely által ez a nép együtt lüktetett, a szíve együtt dobogott
-hangsúlyozta Erdély unitárius püspöke.
Vezető képünkön Varga János Corvin közi szabadságharcos látható, aki a pesti srác hagyományőrzők (valóban korabeli) fegyverbemutatójának köszönhetően éppen 67 év elteltével vehetett kezébe egy Mauser-puskát. Pont olyat, mellyel a kezében az 1956. november 4-i szovjet invázió idején repesztalálat érte a Vajdahunyad utcában.
Galéria: '56 hőseire emlékeztünk a Halhatatlanok napján // fotó: Hatlaczki Balázs
1/44
'56 hőseire emlékeztünk a Halhatatlanok napján // fotó: Hatlaczki Balázs
