Pesti Srácok

Megjött a villamos Karácsonyért, meg az ellenzéki összefogásért

null

Egy nap híján egy hónapja Karácsony Gergely azt mondta a főváros október 23-i megemlékezésén, hogy vállalja az ellenzéki pártok összefogását a Fidesz ellen. Hiszen csak ő győzhet, ezt mindenki látja. Kivéve a munkájával elégedetleneket. Meg a szövetségeseket, úgy tűnik. Csak egy hónapot kellett várni, meg is jött a villamos. Hiába, a BKV már csak ilyen ritkásan jár a Karácsony-féle fővárosban, évente egyszer jön el a főpolgármesterért. Akkor viszont viszi is magával. És ez nem lehet véletlen.

Akkor vegyük sorra, hogy kik azok, akik támogatják még Karácsony Gergely főpolgármesteri ambícióit! Ott a saját pártja, a nulla százalékon álló Párbeszéd. Ez egyelőre csak az amerikai demokrata matek szerint elegendő. Aztán ott az MSZP, amely – az előző hasonlatnál maradva – egybevág Biden legelkötelezettebb szavazóbázisával, a halottakkal. És van még van egy Momentum, amelyet tényleg jó útra vezet a Gelencsér Ferencnek maszkírozott Donáth Anna: a lassú, SZDSZ-szagú eljelentéktelenedés útjára.

A DK, ha esetleg mégis kegyet gyakorol Karácsony felé, azzal gyakorlatilag a selyemzsinórt is átadja Karácsonynak, hiszen a fenti támogatói sor ismeretében nem kétséges, hogy ki lehetne a vezető erő a villamosokat kerülgető főpolgármester mögött. Csakhogy most kiderült: megint nem sikerült elugrani az egyik villamos elől, ami úgy tűnik, nemcsak Karácsonyt, de az ellenzéki összefogást is vitte. Igaz, látva a számokat, ez is inkább csak amolyan fasínen tologatós villamos, de kétségtelen, hogy a gázoláshoz ez is elegendő.

A Jobbik ugyanis főpolgármester-jelöltet indított, ami kicsit olyan, mintha Jakab Péter hirdetne „Népgyűlést” egyszemélyes, szavazó nélküli pártjával... Mindenesetre egyvalamit tényszerűen jelent: a baloldali ellenzéki összefogás szétesett. Persze kérdés, hogy az egyfős népgyűléshez hasonló támogatottságú Jobbik mennyit nyom a latba, ugyanakkor Brenner Karácsonnyal kapcsolatos észrevételei mindenképp ér – felmerül a kérdés, hogy ez eddig miért nem jutott a jobbikosok eszébe. Brenner Koloman kiemelte, hogy Karácsony Gergelynek négy és fél éve volt arra, hogy bebizonyítsa Budapest vezetőjeként, miért jobb, ha nem Fidesz vezeti a várost, de ez nem sikerült.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Brenner Koloman, majd megjegyezte: még a kormánnyal is könnyebben szót tud érteni, mint a szintén ellenzéki Karácsony Gergellyel.

– fogalmazott. Bár Brenner önmaga dicséretének szánta sorait, valójában rátapintott a lényegre: Karácsony a főváros érdekeinek szolgálata helyett inkább befeküdt Gyurcsányéknak, akik azt várták el, hogy minden fronton a kormánnyal való háborúzást helyezze előtérbe a főpolgármester Budapest vezetése helyett. Nem sokkal később jöttek is a megszorítások, a zsarolás, majd a milliós prémiumok a Gyurcsány-fiókáknak. Kinek mit intézett a főpolgármestere.

A PestiSrácok.hu egyébként még májusban arról írt, hogy Gyurcsány után a Jobbiktól is megkapta a selyemzsinórt Karácsony. Tavasz végén élesen kritizálta Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységét Gyöngyösi Márton portálunknak nyilatkozva. A Jobbik – Konzervatívok elnöke kritikájában csatlakozott Gyurcsány Ferenc Karácsonyt korholó márciusi szavaihoz, kifejtve: olyan főpolgármesterre van szüksége Budapestnek, aki képes aktív ellenzéki politikát és rendszerellenzéket alkotni a kormányzattal szemben. Gyöngyösi szerint Karácsony nem ilyen kaliber, ő maga pedig egyértelműen kijelentette, hogy más jellegű főpolgármestert látna szívesen jövőre Budapest élén.

A villamos tehát már rég elütötte Karácsony Gergelyt, csak a főpolgármester észre sem vette. Arról már nem is beszélve, hogy a pletykák szerint egy másik, Brennernél sokkal komolyabb kihívó is versenybe szállhat a főpolgármesteri posztért, ráadásul Karácsony egykori pártjának támogatásával. Hogy a sajtóhírek mögött mi az igazság, azt még senki sem erősítette meg, de lenne valami költői abban, ha a Karácsonyt végleg kiütő villamos éppen Vitézy Dávid lenne.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.