Pesti Srácok

Kedves Barátom, megtámadott az ÁSZ, adjál pénzt! – Levélben tarhál az Állami Számvevőszék bírságára hivatkova Gyurcsány

null

Pénzt tarhál a DK az Állami Számvevőszék döntése okán: maga Gyurcsány Ferenc kéri „barátait”, hogy nyissák meg pénztárcáikat, hátha akad még a mélyükön pár euró vagy dollár. Az LMP nem kér pénzt, viszont nem is érzi, hogy hibás volna, illetve érzi, csak Másképp. Ellenzéki kommunikációs stratégiák következnek, variációk egy ÁSZ-büntetésre.

Talán nem is véletlen, hogy a magyar ellenzék két ellentétes pontja, a Demokratikus Koalíció és az LMP reagált eddig az Állami Számvevőszék által bejelentett, a tiltott pártfinanszírozás miatt kirótt bírságra, és mindkét párt teljesen ellentétes kommunikációt választott. Már szerdán megírtuk: az LMP áldozatpózba vágta magát, és közleményében azt igyekszik elkenegetni, hogy semmi más nem kötelezte őket az ellenzéki összefogásban való részvételre, mint az alacsony támogatottságuk. Innentől érdekes magyarázatuk is, miszerint

Mivel az LMP sem volt olyan bátor, hogy néven nevezte volna akár Márki-Zay Pétert, vagy az embereket, „akik minden kampány hátterében megjelennek” – akik alatt talán Bajnai Gordont és körét érthette a félénk zöld párt –, feltételezhetjük, hogy azért ebbe a körbe nem akartak akkorát rúgni, nehogy aztán később abból egy újabb ellenzéki összefogáshullám idején bajuk legyen. A lényeg, hogy az LMP legalább szőrmentén elismerte, hogy Márki-Zay és köre a tilosban jártak. Gondolhatnánk, eszerint az ÁSZ is jogosan büntetett, de ezt már nem ismerte el a zöld párt, amely politikai bírságot emlegetett a közleményében. Persze felvethetnénk: ha tényleg minden választás idején előkerülnek az „olyan emberek”, és azok tényleg mindig ugyanazt és ugyanolyan rosszul csinálják, az LMP miért nem húzta meg még idejében a vészharangot, vagy miért állt be mögéjük. Szóval az LMP lényegében magának köszönheti a büntetést.

PestiSracok facebook image

Támad az ÁSZ, küldjetek pénzt!

Más utat választott ugyanakkor a Demokratikus Koalíció, amely közleményében semmit, de tényleg semmit nem ír az Állami Számvevőszék döntésének hátteréről. Még név nélkül sem emleget embereket, akik valójában a sosem megbüntetett igazi bűnösök. Igaz, Gyurcsányéknak nagyobb a rutinjuk is abban, hogyan gyullad ki egy pártiroda az ÁSZ-ellenőrzés ellőtt. A Demokratikus Koalíció a történetet onnan indítja, hogy egyszer csak jött egy 90 milliós „gigabüntetés” az ÁSZ-tól. Persze nem véletlenül, hanem mert „azt akarják, hogy hallgassunk”. Itt tehát megint vannak az ismeretlen háttéremberek, azok az „ők”, akik azt akarják, hogy a DK hallgasson, de ezek az „ők” ez esetben nyilván Orbán Viktor és köre. Más a hibás, más az ellenség. Gyurcsány Ferenc szívhez szóló levélben a prolihergelés parnasszusáig jut, amikor arról ír: nemcsak a pártját támadták meg.

– írja. Tehát az Állami Számvevőszék nem is a DK-t bírságolta meg, hanem valójában „téged”, hogy ne hallatszódjon az ellenzéki hang. Íme, a tökéletes példája annak, hogyan kell egy jogsértésből indokolatlan prolidühöt támasztani. A legszebb természetesen az, hogy Gyurcsány Ferenc levelét arra is kihasználta, hogy pénzt tarháljon a bírság kifizetésére. Mikroadományokat vár. Ahogy remegő kezű nyugdíjasok az összekuporgatott kis eurójukat meg dollárjukat adománygyűjtő ládikákba dobálják, hogy kisegítsék a DK-t.

Forrás: OS/MTI/DK; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.