Szevasz, Laci! – Elhunyt Dózsa László, a színész
Nem hittem volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Nyolcvanegy évesen még fiatal voltál. Igaz, Te már annyiszor meghaltál, mint színész, mint bohóc, mint forradalmár. De mindig talpra álltál, megjelentél mosolyogva és bariton hangodon viccelődve köszöntöttél mindenkit. (Stefka István megemlékezése a most elhunyt Dózsa László színművészről, 1956-os forradalmárról.)
Együtt forgattuk közös filmünket, a Nem vallott, eltemetve címmel, amelyben emléket állítottunk az 1956-os forradalomban és szabadságharcban életüket feláldozó pesti és budai srácoknak, a felkelőknek. Megdöbbenve hallgattuk, amikor elmondtad, hogy élve eltemettek a Kerepesi úti temetőben. Először a szovjet katonák falhoz állítottak benneteket, géppisztolysorozatot eresztettek belétek, végezetül gránátot dobtak közétek a Rákóczi úton, az Otthon Áruháznál.
Többen közületek meghaltak, de csodával határos módon Te életben maradtál. Baloldalon, a koponyádon hatoltak be a repeszek, a bal füledre nemigen hallottál, így később a színpadon mindig a jobb füledre mondták színésztársaid a szöveget. A Péterfy Sándor utcai kórházban kétórás műtéttel mentették meg az életeted. A sebész főorvos élete kockáztatásával két hónapig rejtegetett a kórházban, és csak utána mehettél haza édesanyádhoz. A forradalom leverése után fél évig rejtegetett édesanyád a népligeti cirkuszban, ahol késdobálóként kereste kenyerét. De aztán a pufajkások végül megtaláltak. A bohócok közül hurcoltak el. A Mosonyi úti rendőrlaktanyában kihallgattak és csaknem agyonvertek, mert nem vallottál.
Másodszor is meghaltál. Kivittek a temetőbe és bedobtak egy közös sírgödörbe. Az ávéhások nem tudták, hogy csak az eszméleteted vesztetted el, mert a sírásók lettek figyelmesek nyöszörgésedre. Kiemeltek a sírból, talicskával elvittek újra a Péterfybe, ahol megint az a sebész mentette meg az életedet. Köszönet az emberséges, ismeretlen sírásóknak és annak a sebészfőorvosnak, aki elmenekült Nyugatra. A film szereplői, alkotói megdöbbenve hallgattuk történeteidet, amiből végül egy 54 perces dokumentum-játékfilm készült 1956-ról.
Sokan megvádoltak arról, hogy a történeteidet kitaláltad és az egész csak mese. Nem volt mese, hanem maga a véres valóság. Akadtak ötvenhatosok, igazolt szabadságharcosok, akik emlékeztek, hogy ott voltál a barikádokon, a kapualjakban, a mellékutcákban géppisztollyal – gitárral – a válladon, tizennégy évesen.
Laci barátom, mi hittünk Neked. Forradalmár voltál és Pesti Srác. Jó, a filmben is, a színházban is, a közönséged előtt is olykor megszépítetted, kiszínezted a harcokat, a forradalom alatt létrejött viharos szerelmi fellángolásokat. Támadtak is ezért a balliberálisok, mert ők még a rendszerváltás után is ellenforradalomnak gondolták a szabadságharcunkat. És ahol tehették, lejáratták, megbecstelenítették 1956-ot. Téged sem kíméltek.
De Laci! Te színész voltál! Méghozzá jó színész. Nem véletlenül adta Neked Sára Sándor a 80 huszár című filmjének főszerepét. Sajnos ez is csak egyszer fordulhatott elő. Az ötvenhatos múlt kisért és a kádári diktatúrában többé főszerepet nem kaphattál jelentős színházakban vagy filmben. Lacikám! Nekünk jó színész voltál és remek, igaz szívű ember. Sajnáljuk, hogy elmentél. A PestiSrácok.hu egész szerkesztősége nevében búcsúzunk tőled.
Nyugodj békében!
Barátod: Stefka István
Itt és a PestiSrácok Filmklubban megnézhető a Nem vallott, eltemetve című portréfilmünk Dózsa Lászlóról:
