Pesti Srácok

CÖF–CÖKA: az új Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához

CÖF–CÖKA: az új Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához

A Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához – mondta Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke a mai rendkívüli sajtótájékoztatón a Bem József téren, kiemelve, hogy a szervezetük lélekben ott lesz a holnapi lengyelországi nagygyűlésen. Fricz Tamás politológus rávilágított: a lengyel helyzet jól mutatja, hogy a baloldal fenyegetését komolyan kell venni, hiszen ha kell, törvénytelenül, de végrehajtják terveiket. Ifj. Lomnici Zoltán pedig a 2006-os események és a Tusk-féle erőszakos cselekedetek közötti párhuzamról beszélt, kiemelve: ezzel Tusk azon politikusbűnözők közé süllyedt, akik jogszerűnek álcázott lépéseiket Brüsszel közönye mellett tudják végrehajtani.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma a Civil Összefogás Fórum (CÖF–CÖKA) a Lengyelországban kialakult helyzet miatt a Bem-szobornál. Csizmadia László, a szervezet elnöke elmondta: a lengyelországi parlamenti választások rávilágítottak arra, hogy mi történik, ha az ultraliberális és internacionalista, marxista szemlélet újraéled. Donald Tusk, a Soros-NGO-k és a brüsszeli bürokraták közös erővel elérték, hogy bár a Jog és Igazságosság párt, a PiS öt százalékkal lenyomta az úgynevezett polgári koalíciót, mégis a Tusk-féle szivárványkoalíció vehette át a kormányzást. Csizmadia László hangsúlyozta:

Felidézte, hogy a lengyelek soha nem fogják elfelejteni, mit mondott II. János Pál pápa utolsó szavaival:

PestiSracok facebook image

Az elnök biztosra veszi, hogy lengyel testvéreink éberen és bátran fogják védeni a hazájuk és családjaik érdekeit. Kiemelte, hogy a Gazeta Polska civil szervezettel több mint tíz éve kapcsolatban áll a szervezetük, ami a CÖF–CÖKÁ-t bajtársi szolidaritásra kötelezi.

Csizmadia László, a CÖF elnöke. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy a civil szféra és a lengyel közmédia ellen indított hadjárat a demokrácia és a jogállamiság elleni fellépést jelenti.

– fűzte hozzá.

– vélekedett.

A budapesti Fidelitas fáklyákkal a Bem-szobor előtt. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Az eseményen részt vett a budapesti Fidelitas szervezte is, fáklyákkal fejezve ki szolidaritásukat a konzervatív, keresztény lengyel fiatalokkal. Holnap Lengyelországban 16 órai kezdettel nagygyűlést szerveznek a kialakult helyzet ellen, amin lélekben a CÖF–CÖKA is ott lesz – tette hozzá Csizmadia.

Most láthatjuk, hogy a baloldal nemcsak fenyegetőzik

Fricz Tamás politológus, a CÖF–CÖKA alapító tagja azokhoz a lengyelekhez szólt, akik hisznek a nemzetben, a kereszténységben, valamint az egy nő és egy férfi között létrejött házasságban és családban. A holnapi tüntetés Fricz szerint ezen értékek megőrzése és Lengyelország igazi arcának megmaradásáról szól.

– hangsúlyozta Fricz Tamás.

– mondta. A politológus felhívta a figyelmet arra, hogy 2022-ben a hazai baloldal is erre készült: Gyurcsány Ferenc például többször is elmondta, hogy nem lesz kímélet a konzervatív politikusok, sem a holdudvaruk, sem az értelmiségük, sem a követőik számára. Jogászaik pedig arról beszéltek, hogy törvénytelenül, egyszerű többséggel megváltoztatják majd az alaptörvényünket.

Fricz Tamás, a CÖF alapító tagja, politológus. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Mint fogalmazott, amit Tuskék a lengyel közmédiával csinálnak, jól mutatja, hogy itt nem kormányváltás, hanem antidemokratikus rendszerváltás történik. Fricz továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy Tuskék külföldi segítséggel kerültek hatalomra, és ebben nagy szerepe volt Soros hálózatának.

– tette hozzá. Végezetül sok erőt kívánt a lengyel nemzettársaknak a harcuk megvíváshoz, és reményét fejezte ki, hogy négy évnél rövidebb idő alatt sikerül visszavenni a hatalmat.

Ami Lengyelországban történik, nagyon hasonlít a 2006-os eseményekhez

– erről már ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője beszélt.

– mondta. Az alkotmányjogász rávilágított, hogy a lengyel alkotmány egyértelműen rögzíti azokat a törvényeket, amelyeket az elmúlt hónapban sárba tiportak Tuskék. Ifj. Lomnici szerint ezzel Tusk azon politikusbűnözők közé süllyedt, akik jogszerűnek álcázott lépéseiket Brüsszel közönye mellett tudják végrehajtani. Végül párhuzamot vont a 2006-os események és a Lengyelországban történtek között.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője, alkotmányjogász. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.