Pesti Srácok

Februárban megtudjuk, kik fizethetnek 4,3 milliárdot a Hableány-katasztrófa okozása miatt (videó)

null

A perbeszédekkel folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken a kártérítési per, amit a 2019-es dunai hajóbaleset miatt indult. A Hableány-katasztrófa 28 áldozatának hozzátartozói, valamint a hét túlélő Magyarországon eddig még nem követelt nagyságú, 4,3 milliárd forintnyi kártérítésre pereli a Viking Sigyn és a Hableány üzemeltetőit. A felperesek jogi képviselője a Viking Cruises AG és a Panoráma Deck Kft. egyetemleges felelősségéről beszélt ma. A Viking képviselőjétől megtudhattuk, 22 hozzátartozót már peren kívül kifizettek, a többiek álláspontja szerint nem jogosultak kártérítésre. Aminek összegét egyébként is eltúlzottnak tartja. Ítélet februárban várható.

A perbeszédek ugyan elhangzottak ma a Fővárosi Törvényszéken, mégsem született ítélet az összesen 4,3 milliárd forintnyi kártérítési perben, amit az elhunytak hozzátartozói, túlélői indítottak a Hableány-katasztrófa miatt két hajóstársaság ellen.

A magyar jogtörténetben még soha nem volt ekkora összegű kártérítési per. A 2019-es dunai hajókatasztrófa áldozatainak hozzátartozói és a túlélők, összesen hetvennyolcan indították két éve egy magyar ügyvédi iroda közreműködésével a kártérítési pert. A Viking Sigynt és a Viking Idunt működtető Viking Cruises AG és a Hableányt működtető Panoráma Deck Kft. egyetemleges felelősségének kimondását kérték és összesen 4,3 milliárd forintnyi kártérítés megállapítását.

Mit mondanak a Hableány-katasztrófa károsultjai?

PestiSracok facebook image

A felperesek képviselője kiemelte: tavaly szeptemberben a Pesti Központi Kerületi Bíróság vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyez­tetése miatt nem jogerősen öt és fél éves, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Viking Sigyn ukrán kapitányát, Jurij Csaplinkszkijt. Ugyanakkor nem állapította meg a Hableány kétfős, a balesetben elhunyt személyzetének felelősségét, a felperesek szerint azonban az ő tevékenységük is közrejátszott a két hajó összeütközésében, a katasztrófában.

A Viking Sigyn szállodahajó ukrán hajóskapitánya, Jurij Csaplinszkij távozik a Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő üléséről 2020. március 11-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A jogi képviselő szerint a tömegszerencsétlenség elkerülhető lett volna, ha a Hableányon az eredetileg előírt háromfős legénység szolgál. (Ezt a tényt megállapította a büntető bíróság, ám nem mondta ki, hogy összefüggésben lett volna a tragédia bekövetkeztével - a szerző.)

A felperesek képviselője szerint kevesebb lett volna a halálos áldozat, ha a Viking Sigynt követő testvérhajója, a Viking Idun személyzete nem mulasztotta volna el a segítségnyújtást. Utóbbi ügyben hétfőn kezdődött a bizonyítási eljárás ugyancsak a Fővárosi Törvényszéken. Az Idun ugyancsak ukrán kapitánya Fjedor Topal Ukrajnából távmeghallgatáson keresztül azt mondta: nem vette észre az ütközést, ezért hagyta el hajójával a helyszínt.

A Viking AG. háttérben már egyezkedett a Hableány-katasztrófa károsultjaival

Az elsőrendű alperes, a Svájcban bejegyzett norvég cég jogi képviselője perbeszédében vitatta a felperesek keresetének jogi alapját, szerinte az elhunytak hozzátartozói közül sokan nem álltak szoros kapcsolatban az áldozatokkal. Emlékeztetett rá, több ilyen rokont is meghallgatott a Fővárosi Törvényszék, az pedig polémia tárgya volt, hogy mit jelent a rokoni kapcsolat a magyar, illetve a dél-koreai kultúrában.

A balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsa, miután a Clark Ádám úszódaru kiemelte a Dunából a Margit hídnál 2019. június 11-én. (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Ugyanakkor huszonkét hozzátartozó már kapott 17 és 180 millió forint közötti összegeket, így a sérelemdíjak kifizetése már megtörtént.. A jogi képviselő hozzátette: a felperesek tisztában vannak azzal, hogy a Viking River Cruises AG. nagy bevételekkel rendelkező vállalkozás, szerinte ezért estek túlzásokba keresetükben.

Miért volna felelős a Hableány üzemeltetője?

A Hableány üzemeltetőjének jogi képviselője perbeszédében vitatta, hogy a magyar céget is ugyanolyan felelősség terheli a történtekért, mint a balesetet okozó ukrán kapitányt. Szerinte nincs ok-okozati összefüggés az ütközés és aközött, hogy a magyar hajón kevesebben voltak szolgálatban az előírtnál. (Ezt a büntetőeljárásban sem mondták ki - a szerző.)

Mindkét alperes arra kérte a bíróságot, hogy utasítsa el a felperesek keresetét. A Fővárosi Törvényszék február 16-án hirdet ítéletet az ügyben.

Kiemelt kép:

A Hableány-katasztrófa legfiatalabb áldozata, a 6 évesen elhunyt dél-koreai kislány előtt tisztelegnek a koreai katonai mentők 2019-ben (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.