Pesti Srácok

Két fővárosi kerületben majdnem minden negyedik lakó külföldi - Igen, ők is szavazhatnak majd az önkormányzati választáson

Két fővárosi kerületben majdnem minden negyedik lakó külföldi - Igen, ők is szavazhatnak majd az önkormányzati választáson

A 2019-es önkormányzati választásokon a fővárosban több kerületben is meglepő eredmény született. A dollárokkal kitömött ellenzéki összefogás jelöltjeinek győzelme azonban nem a véletlen műve volt, hanem jelentős mozgósítás állt mögötte. A PestiSrácok.hu már a választás előtti hónapban megkongatta a vészharangot: Budapest sorsát az ott élő külföldiek dönthetik el. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy Niedermüller Péter és Berg Dániel vezényletével hergelik őket a kormány és aZOrbán ellen. Most is a már bevált forgatókönyv alapján tuningolják az ellenzéki pártok jelöltjeinek táborát külföldi szavazatokkal - és üres ígéretekkel. Képzeljék, az V. és a VI. kerületben minden ötödik választópolgár, aki az önkormányzati névjegyzékben szerepel, az EP-választáséban már nem. S hogy miért érdekes mindez? Nézzük, miről is van szó.

Minden lehetséges eszközt megragadnak az ellenzék titánjai, akik turbófokozatra kapcsolva készülődnek az önkormányzati választásra. Mint arról tegnap beszámoltunk: Józsefvárosban a Soros-szervezetekhez több szállal is kötődő Udvarhelyi Tessza és Rádai Dániel alpolgármester kezdett toborzókampányba, hogy minél több külföldit állítsanak Pikó szavazótáborába. Természetesen nem ezzel a gondolattal hirdették meg a lakossági fórumot, ami mint mindig, most is cukormázzal leöntött jókora kamusüti volt, amit rendszerint meg is esznek azok a kerületben élő nem magyar állampolgárok, akiket a jótékonyság égisze alatt minden lehetséges módon és eszközzel akarnak segíteni a kerületi vezetői - és motiválni arra, hogy bizony rájuk kellene szavazni, ha nem akarnak mini Putyin-államot. Mert nyilván az lenne, a gonoszdiktátorkormánypártiakmiatt. A liberális buborékban élő külföldiek számára nyilván ez nem lenne túl jó, mert mint tudjuk, a magyar kormány náci, fasiszta, antiszemita, rasszista, kirekesztő, meg jogtipró vagy ezek összessége. Akkor is, ha nem.

Mint 2019-ben portálunk elsőként hívta fel a figyelmet – akkor még mindenféle visszhang nélkül –a főváros sorsát az a kilencvenezer külföldi döntheti el,akiket Niedermüller Péter későbbi polgármester, Berg Dániel és Szabó Rebeka exférje, a francia kommunista agitátor, Vincent Liegey hergelt a kormány ellen – és buzdította őket a szavazásra. Most is ugyanez és ugyanúgy zajlik a VIII. kerületben, ahogyan öt évvel ezelőtt, persze többször gondosan hangsúlyozzák, hogy a külföldieket tömörítő programok politikamentesek. Naná!

A lakossági fórumként meghirdetett programokon csak külföldiek vehetnek részt, külön érdekesség, hogy a rendezvényről a Telex számolt be részletesen (esetleg promóciós céllal..?), csakúgy, mint a Magyarországon élő külföldiek számáról is a portál készített részletes összefoglalót - ebből merítettünk néhány gondolatmorzsát mi is.

PestiSracok facebook image

Magyarországon a 2022-es népszámlálás alapján 217 945 külföldi állampolgár él, ebből 98 262-en a fővárosban, a többi 119 683 ember pedig valamilyen vidéki településen, de az is megállapítható, hogy Budapest két kerületében már majdnem minden negyedik lakó külföldi. A portál szerint a belvárosi kerületekben a legnagyobb a külföldi állampolgárok aránya, amit arra vezetnek vissza, hogy "a nagyvárosok belseje általában úgynevezett CBD-vé (Central Business District) válik az ott megtelepedő (általában pénzügyi) szolgáltatói és gazdasági centrumfoglalkozások sűrűsödése következtében." Ez a metropoliszok belvárosában lévő korábbi lakófunkció eltűnéséhez és a helyi társadalom nemzetközivé válásához vezet - állítják, hozzátéve: ez magyarázza azt, hogy az V. és a VI. kerületben együttvéve a magyarok száma 2001 és 2022 között 27 ezerrel csökkent, míg a külföldi állampolgároké 11 ezerrel növekedett.

Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a Telex magyarázata némiképpen átlátszó, pláne az önkormányzati kampány kezdetekor. Mert nyilván nem tudatos és nyilván teljesen véletlenszerű az ellenzéki kerületekben megnövekedett külföldi állampolgárok száma, ami nyilván a centrumfoglalkozások sűrűsödése miatt van...

Felmerülhet kérdésként, vajon miért is foglalkozunk ennyit a fővárosban élő külföldiek számával?

Fontos tudni, hogy az önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán választójoga van minden, Magyarország területén lakóhellyel bíró nagykorú európai uniós állampolgárnak, és aktív választójoguk van a harmadik országból érkezett, menekültként elismert vagy huzamos tartózkodási jogosultságú nagykorú személyeknek is. Így az önkormányzati választáson külföldiek is szavazhatnak, ha életvitelszerűen az adott hazai településen élnek.

Forrás: NVI

Az önkormányzati és az európai parlamenti választás névjegyzékében szereplők létszámának összevetésével már körvonalazódik, hogy mennyien járulhatnak az urnához közülük. Ahhoz ugyanis, hogy egy EU-s állampolgár Magyarországon adja le az európai parlamenti választásra a szavazatát, regisztrálnia szükséges (amit vélhetően még nem tettek meg az öt hónap múlva esedékes választásra), viszont a Political Capital és a TASZ bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda heti rendszerességgel közzéteszi a településszintű névjegyzéki adatokat. A két névjegyzék különbségét ábrázolva a külföldiek arányával való hasonlóság látványos. Az V. és a VI. kerületben minden ötödik választópolgár, aki az önkormányzati névjegyzékben szerepel, az EP-választáséban már nem.

A Budapesten élők nemzetiségi hovatartozását és kerületi eloszlása forrás: Telex

A két névjegyzék közötti különbség és a külföldiek arányának hasonló térbeli eloszlása a fővároson kívüli területeken is rendkívüli hasonlóságokat mutat.

Forrás: Telex

A legnagyobb értéket mindkét esetben Rajkán vette észre a Telex, a lap azt írja, hogy a településen "már tavaly augusztusban pletykáltak olyasmit, hogy egy Szlovákiából beköltöző is indulna a polgármesteri székért a településen", és rajta kívül a település lakosságának közel 80 százaléka hasonló hátterű. A Balatontól délnyugatra fekvő településeken sem ritka a 20-30 százalékos arány. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a külföldiek döntenek majd egy-egy települési polgármesteri székről, de minél többen vannak, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a helyi közéletbe is bekapcsolódnak, netán politikai szerepet vállalnak egyéni képviselőként - hívja fel a figyelmet a Telex.

A portál arra is kitér, hogy két fontos tényezőt nem tudnak ahhoz, hogy a külföldiek választásra gyakorolt hatását kimutassák. Egyrészt, hogy a választásra jogosultak közül mennyi a külföldi, a népszámlálás és a választási névjegyzék nem feleltethető meg egymásnak, ugyanis előbbiben a választási névjegyzékben nem szereplők is megjelennek. Másrészt nem ismerjük a külföldiek választási hajlandóságának mértékét. Utóbbi a nyelvi akadályok és a helyi politikába való szerényebb bevonódás miatt vélhetően jóval alacsonyabb, mint a magyaroké. Nos, ehhez kellenek az olyan rendezvények, mint amit csütörtökön Józsefvárosban tartott Pikó és szabadcsapata, vagy mint amit korábban Niedermüller Péter és Berg Dániel...akik a migránsok betelepítését is remek ötletnek tartják. Emlékezetes: az erzsébetvárosi polgármester a PestiSrácoknak korábban úgy fogalmazott: ő bizony még a határkerítést is lebontaná.

És efelől szemernyi kétségünk sincs...

"Kell még valamit mondanom, Ildikó?"

Forrás: Telex.hu, fotó: Képkivágás

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.