Pesti Srácok

Novák Katalin: várakozással, reménységgel telve állunk 2024 küszöbén (Visszanézhető!)

Várakozással, reménységgel telve állunk 2024 küszöbén, bízva abban, hogy megújult energiával, életerővel, lendülettel láthatunk feladatainkhoz – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után hétfőn.

– emelte ki a köztársasági elnök, aki 2024-ben futni, túrázni, úszni, bringázni, focizni, kondizni hív életkortól függetlenül minden magyart.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve:

A köztársasági elnök beszédében felidézte a 2023-as év emlékezetes eseményeit, "amikor volt okunk örülni, büszkének lenni", így egyebek mellett Ferenc pápa budapesti látogatását, Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díját, az atlétikai világbajnokságot, a futball-válogatott csoportelsőként való kijutását az Európa-bajnokságra. Novák Katalin elmondta: jó volt megtapasztalni mind a harminc országban, ahol idén hivatalosan járt, hogy tisztelettel fogadják a magyarok elnökét.

– mutatott rá, hozzáfűzve: ha nem is mindig értenek minket, figyelnek ránk.

– hangsúlyozta. A köztársasági elnök emlékeztetett: háború van Ukrajnában és Izraelben is, tömeges tüntetések, gazdasági, politikai bizonytalanság a világban.

– hangsúlyozta.

A 2023-as évet Novák Katalin a találkozások évének jellemezte, és köszönetet mondott az embereknek, hogy segítenek nyitott szemmel, füllel és szívvel járni. Köszönetet mondott az orvosoknak és ápolóknak, hogy az 520 grammal született Panni és ikertestvére reménykedhetnek a teljes életben. Megköszönte a segítőknek, hogy kimentették a törökországi földrengés romjai alól a kis Ahmetet és társait. Köszönetét fejezte ki mások mellett a balassagyarmati gyermekotthon dolgozóinak, a Tiszabőn, Tiszaalpáron, Sárkeresztúron, Sóshartyánban dolgozóknak, a fonyódi kishuszároknak, a rimóciaknak, terényieknek, hollókőieknek a hagyományőrzésért, a kecskeméti, móri, csurgói, pannonhalmi oktatóknak, a somogyvári, nyírbátori és Mexikói úti pedagógusoknak, a lajoskomáromi szeretetotthonnak, az Egyszülős Központoknak és a hajléktalanokat ellátóknak.

A köztársasági elnök felidézte 2003 decemberét, amikor az új esztendőt abban a tudatban vártuk, hogy Magyarország hamarosan az Európai Unió tagja lesz.

– mutatott rá, hozzátéve: ezen a héten a brüsszeli postás a felszólító levelek között valamennyit meghozott a pénzünkből is. Arra is emlékeztetett: az újszülött, a gyermek, az unoka jelenti a reményt és a derűt, ők adnak értelmet a pénzkeresetnek, az országépítésnek, a tanításnak, nekik szeretnénk kiszámíthatóbb, békésebb, boldogabb jövőt teremteni. Novák Katalin beszéde végén reményt hozó új évet kívánt minden magyarnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sándor-palota

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.