Pesti Srácok

Magyar Péternek talán le sem esett, hogy tulajdonképpen megdicsérte Rogán Antalt, most pedig a tőle tanultakból építi magát

null

Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje, Magyar Péter nagyon beindult, legalábbis ami a médiaszerepléseket illeti. A botrányra kiéhezett baloldal pedig habzó szájjal várta a kulisszatitkokat a "NER mocskos kis világáról". Viszont eddig csak annyit tudtunk meg, hogy Magyarnak a válás után igyekeztek segíteni a továbblépésben továbbá, hogy Rogán Antal bevállal mások helyett olyan feladatokat, amik miatt további kritikák érhetik. Vagyis, ő a megoldóember. Végül, de nem utolsó sorban az, hogy most Magyar úgy tűnik politikai pályára térhet nem meglepő, hiszen valószínűleg zokon vette, hogy bár ő ismeri régóta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, mégsem rá gondoltak az államtitkári castingon, hanem a feleségére. Nem baj, tartalomkészítő és az ellenzék újabb csillaga még lehet.

Nagy izgalommal várta a baloldali média, hogy a legújabb sértődött fideszes előálljon a házon belüli pletykákkal és lehessen kormányt buktatni. Csalódásukra viszont nem ez történt, sőt ha jobban figyelünk arra, amit Magyar Péter mondott, még dicséretek is elhangoznak.

Az első ilyen, hogy bár imádja manapság a propaganda szót, kiderült, hogy nem a jobboldali sajtó, hanem Magyar hazudik az állásából való felállás kapcsán, amit részben be is ismert. Hiszen azt állította, hogy ő hagyta ott az MBH felügyelőbizottsági állását, de ezt a pénzintézet cáfolta. Azt írták, hogy már január 18-án visszavonták a megbízását. Ezzel kapcsolatban Magyar azt mondta a Telexnek, hogy

PestiSracok facebook image

Szerintünk viszont van jelentősége annak, hogy valakit kirúgnak vagy felmond.

Miért Vargát választották, miért nem Magyart?

A második fontos pillér Magyar megszólalásai kapcsán az volt, hogy bár ő maga is nyelveket beszél és jogot végzett, mint a felesége mégsem őt kérték fel államtitkárnak, majd miniszternek. Pedig az ő régi ismerőse Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hiszen már az egyetemen is ismerték egymást. A Partizánban erről így szólt:

Érdekes, ha olyan jóban voltak és a végzettség és képességek is hasonlóak, miért nem Magyart kérték fel erre a posztra? Erre nem tért ki, de az önérzetét azért zavarhatta. A feleségére való tekintettel azért adtak neki is munkát, igaz távolabb a politikától.

Rogán Antalt tulajdonképpen dicsérte

Magyar Péter, bár valószínűleg belerúgni szeretett volna Rogán Antalba, lehet, hogy észre sem vette, micsoda dicséretet adott neki. Állítása szerint ugyanis arra kérte őt és exfeleségét a miniszter, hogy békében, gyorsan váljanak el, ha már így döntöttek, ne húzódjon el sokáig és ne legyen acsarkodás, hiszen ez sem nekik, sem a politikai közösségnek nem tesz jót. A békesség kedvéért még azt is felajánlották Magyarnak, hogy ahogyan korábban is diplomataként tevékenykedett, megtehetné ezt a jövőben is. Erről ő maga vallott, ugyanis azt mondta:

Majd a lehetőségekre a műsorvezető rákérdezett, amire Magyar azt mondta:

Majd hozzátette azt is, hogy

Tehát Rogán Antal lényegében arra törekedett, hogy segítsen minél gyorsabban lezárni ezt az ügyet és nem is akármilyen lehetőséggel állt elő, de Magyar Péter nem élt ezzel, majd később ki is békültek Varga Judittal. Ám ez nem tartott sokáig, hiszen utána újra a válás merült fel, amit már szerinte presszionáltak, hiszen közeledett az EP-választás. Magyar ekkor arról beszélt, hogy megjelent egy rendőrautó a házuk előtt, amit sérelmezett. Tulajdonképpen ezt nem tudta mire vélni, de azt sem árulta el, hogy szerinte miért volt ez, mitől presszionálás egy rendőrautó a ház előtt. Válasznak annyit kapott politikus ismerősöktől, hogy ne képzelődjön és ne tartsa magát túl fontosnak.

A beszélgetésben továbbá kitért arra is, hogy Rogán egy megoldóember és annyira fontos számára, hogy az ügyek el legyenek intézve, hogy olyan feladatokat is átvállal másoktól, ami miatt ő lesz népszerűtlen az emberek szemében. A kormányon belüli megítéléséről azt mondta, hogy

Majd kitértek a beszélgetésben arra, hogy Rogán Antal lecserélhető-e. Ekkor jött a legnagyobb dicséret, hiszen Rogán Antal minden megcsinál, mindent megold:

Rogán Antal tehát egy olyan munkaerő, amire minden cég és politikai közösség vezetője vágyik. Lehet ezt persze negatívumként is felfogni, de ugyanennyire pozitívumként is. Ha Magyar Péter is tette volna a dolgát, most nem kellene több nyelven beszélő jogászként "digitális tartalomkészítő" oldalt létrehoznia és napról-napra beharangoznia, hogy na most, most, most jön a nagy leleplezés. Aztán nem mond semmit. Politikusférjként viszont valószínűleg ő is rájött arra, hogy a balhé, a szenzáció hozza el az oldalára a követési tábort, amiből ma kattintás, holnap politikai megmondóemberkedés, holnapután pedig politikusi ambíciók lesznek. Így történt, hogy a sokszor a szájára vett "rogáni módszerekkel" egyik napról a másikra Varga Judit exférjéből Magyar Péterré avanzsált, megismerte egy ország a nevét és talán eljön a nap, amikor még a politika színterén is találkozhatunk vele. Sokat mondó azonban, hogy nem haragszik a Megafonra, akik sokat foglalkoznak manapság vele, mert szerinte "nekik is élniük kell valamiből". Gyanítjuk, hogy Magyar Péter is szeretne a jövőben megélni valamiből. Ez pedig vagy a megmondóemberkedés vagy a politizálás lesz. Bárhogyan is dönt, egy biztos: az ismertséget a Fidesznek köszönheti majd.

Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.