Pesti Srácok

PS-EXKLUZÍV! Meghosszabbíthatják kilencven nappal az Afrika-szakértő volt diplomata letartóztatását

null

A várakozások szerint jövő héten újabb kilencven nappal megtoldhatja az illetékes nyomozási bíró dr. S. Gy. letartóztatását. Bár a magyar hatóságok nem árulták el, hogy mivel gyanúsítják az Afrika-szakértő volt diplomatát, a PestiSrácok ügyvédi körökből megtudta: befolyással üzérkedés minősített alakzatát róják a terhére. A gyanú alapját állítólag egy rá nézve terhelő vallomás teremtette meg, az ügy pedig összefügg a B. János, volt Sierra Leone-i tiszteletbeli főkonzul elleni váddal. Kérdés, mit tudnak bizonyítani a nyomozó ügyészek a több mint tíz (!) évvel ezelőtti ügyekből.

A magyar sajtó teljes érdektelensége kíséri dr. S. Gy. letartóztatását. Vélhetően azért kezelik így az ügyet, mert olyan dolog, amelyhez semmi előny, haszon, érdek nem fűződik számukra; nem érdekes. Pedig a nemzetközileg is ismert és elfogadott Afrika-szakértő elleni eljárás távolabb mutat, mint egy egyszerű korrupciós gyanú. Mindössze egy magyar blog fejtett ki konteónak tűnő gondolatsort a PestiSrácok cikke nyomán.

A magyar-francia kettős állampolgárságú S. Gy.-t három hete vették őrizetbe befolyással üzérkedés minősített esetével gyanúsítva, majd elsősorban az összebeszélés, bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt 30 napra le is tartóztatta az illetékes nyomozási bíró. Amit jövő héten jó eséllyel meg is hosszabbít majd újabb 90 napra.

Egy minden gyanún felül álló egyetemi tanár?

PestiSracok facebook image

S. Gy. ismerői, barátai egyként állítják: kizárt, hogy bűncselekményt követett volna el. Eddigi pályafutása alapján éppen a másik oldalra, a törvény betartásán örködők oldalára lehet besorolni. Az életrajza is erről árulkodik:

Ki alkudott meg, ha megalkudott, S. Gy. bőrére?

A PestiSrácok megtudta: S. Gy. védelmét ügyvédcsoport látja el. Úgy tudjuk, egyelőre csak egy vallomást tártak a védők elé, az azonban összefügghet egy januári vádemeléssel.

Ismeretes: a Központi Nyomozó Főügyészség külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban – részben vesztegetést állítva – üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat január 29-én B. János ellen a Fővárosi Törvényszéken.

A vádirat lényege szerint B. János 2016 és 2021 között összesen öt külföldi személynek anyagi ellenszolgáltatásért cserébe azt ígérte, hogy afrikai és óceániai országok tisztviselőinek segítségével – esetenként nekik pénzt juttatva – elintézi, hogy ezen országok vonatkozásában tiszteletbeli konzuli és különleges megbízotti pozíciót kapjanak. Közbenjárásának eredményeként két külföldi állampolgár megkapta a kívánt pozíciót. A vádlott ezen „ügyintézésekért” cserébe összesen 214 ezer euróval gazdagodott.

B. János, sierra leone-i tiszteletbeli konzul 2 millió forint gyorssegélyt vesz át 2017-ben, a Sierra Leone-i természeti katasztrófa károsultjai számára S. Gy.-től, aki ekkor a Külügyminisztériumban dolgozott. (Fotó: kormány.hu)

B. János ezen időszakban maga is az egyik afrikai ország – lapértesülések szerint Sierra Leone – tiszteletbeli konzulja volt, majd egy másik állam ENSZ bécsi nagykövete, továbbá egy bécsi székhelyű nemzetközi szervezet igazgatótanácsának tagja, ahol ugyancsak ezen államok egyikét képviselte.

Megjegyzés: mivel külföldi hatóságoktól több jelzés érkezett rá, a magyar külügy lépett és elveszítette ezt a státuszát. B. János ezután Bécsben egy másik afrikai ország, Burundi képviseletét látta el az ENSZ bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökségében.

A nyomozó főügyészség – a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben – gyanúsítotti kihallgatása után sikerrel indítványozta B. János letartóztatásának elrendelését, amely közel 10 hónapig volt hatályban, azóta az elkövető bűnügyi felügyeletben van. Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és pénzbüntetésre, valamint rendeljen el vele szemben közel 70 millió forint erejéig vagyonelkobzást. Kérdés: mit tudnak bizonyítani a nyomozó ügyészek a több mint tíz, illetve tíz éves felvetett ügyekben.

Kiemelt kép: Justicia, illusztráció (PS-archív)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.