Vitézy egyelőre vezet, Miskolcot, Baját és Egert visszavette a Fidesz-KDNP, Győrben azonban veszített az eddigi kormánypárti polgármester - Kövesse a PS-en percről percre az önkormányzati választás eredményeit!
Kövesse a PS-en a legfrissebb híreket percről percre az önkormányzati választásokról!
Az önkormányzati, a nemzetiségi és az EP-választáson kis mértékben eltérő a szavazásra jogosultak köre. Az önkormányzati választásra 7 millió 850 ezer választópolgárt várnak a 10 119 magyarországi szavazókörben este 7 óráig. Az európai parlamenti voksoláson a magyarországi szavazókörökben, a 147 külképviseleten és levélben ennél kevesebben, mintegy 7 millió 800 ezren szavazhatnak. A nemzetiségi névjegyzékbe regisztrált 345 633 választó pedig szavazhat a nemzetiségi választáson.
Kiderült, már most rengetegen szavaztak, itt vannak az adatok
Vágólapra másolva!
08:29
2024. június 09.
A vártnak megfelelően már most rengetegen szavaztak, és folyamatosan érkezik a tömeg a választások miatt.
A szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok összesített száma
7 874 264
Megjelent
1,88% (148 427)
Nem jelent meg
98,12% (7 725 837)
Jönnek az új adatok
Vágólapra másolva!
08:33
2024. június 09.
A fővárosban a szavazók 1,62 százaléka, 21 744 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig. A vármegyék közül a részvételi arány 7 órakor Tolna vármegyében volt a legmagasabb, 2,47 százalék, ami 4331 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt: 1,53 százalék, 7760 szavazó.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 343 ezer választópolgárból 1,62 százalék, 21 744 választó adta le szavazatát. Az NVI kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
Lukácsi Katalinék az V. kerületben az éjszaka leple alatt rongálták a plakátokat
Vágólapra másolva!
08:44
2024. június 09.
Lukácsi Katalinék az V. kerületben odáig süllyedtek, hogy az éjszaka leple alatt rongálják meg a plakátjainkat. Juhász Péter és csapata nagyon mélyre süllyedt ezúttal is! - tudatta egy videó kíséretében a Belvárosi Fidelitas Facebook-bejegyésében
Elesett, felborította a fülkét, felsegítették
Vágólapra másolva!
08:51
2024. június 09.
Felsőpakony, 4. számú szavazókörében egy választópolgár a szavazófülkében elesett, a fülke elborult. A választópolgár segítséggel felállt és távozott. A fülkét helyreállították. (NVI)
Dobrev Klára videója Önt is meg fogja győzni, hogy elmenjen szavazni
Vágólapra másolva!
08:51
2024. június 09.
A Dobrev Klára kitűnő ösztönző videót készített, amely még a jobboldaliakat is meggyőzni, hogy ma el kell menni szavazni. A videóban többek közt arról beszél, ők azok a szociáldemokraták és zöldek, akik egy erős Európáért küzdenek.
Kisebb balhé Szatymazon
Vágólapra másolva!
08:51
2024. június 09.
Szatymaz 3. számú szavazókörében egy állampolgár bejelentette, hogy ő érkezett először a szavazóhelyiséghez – írja az NVI. A szavazóhelyiség nyitásakor a jegyzőkönyvvezető arról tájékoztatta, hogy a már szintén várakozó másik szavazó lesz az első szavazó. Az állampolgár ezt sérelmezte, az SZSZB jegyzőkönyvet vett fel.
Századvég közvéleménykutatása: Magas Karácsony elutasítottsága, Vitézy
Vágólapra másolva!
08:58
2024. június 09.
Izgulhat a Nagyvad, a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint ugyanis jelenleg Vitézy Dávid a legnépszerűbb főpolgármester-jelölt, a Fidesz szavazói megtörhetik a „Gyurcsány-Karácsony-tandemet”.
A Századvég kutatása szerint a főpolgármester-választáson Vitézy Dávid 48–42-re vezet Karácsony Gergellyel szemben, a főpolgármester elutasítottsága 53 százalékos.
Forrás: Inforádió; fotó: MTI
Vitézy: Karácsony törvénysértő módon ragasztgatta át büszkén a plakátjait
Vágólapra másolva!
09:01
2024. június 09.
\"A főpolgármester ma büszkén posztolta ki a saját Facebook-oldalára, hogy választási csalást követ el, amikor felülragasztja az egyik plakátomat.\" - Kommentálta Vitézy, hogy a főpolgármestert egyszer végre dolgozni is láttuk.
Szentkirályi Alexandra: itt az idő!
Vágólapra másolva!
09:31
2024. június 09.
Váltsuk le Karácsonyt, söpörjük ki Gyurcsányt a Városházáról! - írta Szentkirályi Alexandra Facebook-bejegyzésében
Menczer: ma kell megvédenünk Magyarország békéjét!
Vágólapra másolva!
09:39
2024. június 09.
A Fidesz-KDNP kommunikációs vezetője a Facebook-on arról írt,
\"elszántak, eltökéltek vagyunk. MINDENKI MENJEN el szavazni, aki BÉKÉT akar és támogassa Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t! Ha mindenki elmegy, akkor győzni fogunk\"!
Orbán Viktor is Vitézyire, listán Szentkirályira szavazott
Vágólapra másolva!
09:42
2024. június 09.
Orbán Viktor miniszterelnök felesége társaságában adta le szavazatait a Zugligeti Általános Iskolában. A magyar kormányfő elmondta,
Szentkirályi Alexandra tanácsára Vitézy Dávidra voksolt a főpolgármester-választáson.
Forrás: index.hu
Karácsonynak már Orbán Viktor szavazata is jól jött volna, de most már mindegy
Vágólapra másolva!
09:47
2024. június 09.
A Nagyvad kommentálta, hogy Orbán Viktor is Vitézyre szavazott
9:00 - Megjöttek a legfrissebb részvételi adatok
Vágólapra másolva!
09:58
2024. június 09.
Részvételi arány - 9 óra - 9,98 százalék
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 9,98 százaléka (785 546 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A fővárosban a szavazók 8,59 százaléka, 115 431 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig. A vármegyék közül a részvételi arány 9 órakor Tolna vármegyében volt a legmagasabb, 12,69 százalék, ami 22 256 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt: 8,48 százalék, 43 069 szavazó.
Orbán Viktor vasárnap is kampányol
Vágólapra másolva!
10:04
2024. június 09.
Vasárnap is folytatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - tközölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Miután a XII. kerületben leadta szavazatát az európai parlamenti és az önkormányzati választáson, Orbán Viktor az V. kerületi Fidesz irodába ment. Ott Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester társaságában bekapcsolódott a helyi fideszesek mozgósítási kampányába - írta Havasi Bertalan.
Orbán Viktor kiemelte, ez az első olyan európai választás, aminek összeurópai tétje van. Szerinte a háború és béke kérdése most összeurópai kérdés. Kiemelte, ez az első választás, amikor az európai emberek véleményt mondhattak a háborúról és a békéről.
Forrás: MTI
Voksolás közben felborította a szavazófülkét egy polgártárs
Vágólapra másolva!
10:08
2024. június 09.
A Pest vármegyei Felsőpakony 4. számú szavazókörében egy választópolgár a szavazófülkében elesett, a fülke elborult – írja szikár közleményében a választási iroda. A választópolgár segítséggel felállt és távozott. A fülkét helyreállították.
Forrás: MTI
Dobrev Klára kijelentette: a Fideszre nem lehet szavazni és különösen a fővárosban
Vágólapra másolva!
10:20
2024. június 09.
Miután leadta szavazatát férje társaságában Dobrev Klára újságíróknak nyilatkozva hozzátette, szerte az országban sem lehet olyan pártra szavazni, mint a Tisza, ami nem határolódik el egyértelműen a \"Fidesz jelöltjétől\" Budapesten, és nem Karácsony Gergelyt támogatja - tette hozzá.
A budapestiek megértették, hogy egy ellenzéki szövetség van, ami Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltsége és listája mögött áll
- felelte arra a kérdésre, hogy szerinte ki nyeri a főpolgármester-választást. Aki nem akarja, hogy Budapestet visszavegye és országosan megerősödjön a Fidesz, az a fővárosban Karácsony Gergelyre, országosan pedig a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájára szavaz - érvelt.
Forrás: MTI
Csaknem 10 százalékos az országos részvétel
Vágólapra másolva!
10:32
2024. június 09.
A valasztas.hu tájékoztatása szerint a szavazásra jogosultak 9,98 százaléka ment el voksolni reggel 9 óráig.
Budapesten a reggel 9 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 343 ezer választópolgárból 8,59 százalék adta le szavazatát.
2019-ben csak 7,2 százalék volt hasonló időben az arány.
Karácsony Gergely végre felébredt, így a családja elvitte szavazni
Vágólapra másolva!
10:35
2024. június 09.
Forrás: facebook.com
Karikás szemekkel ment szavazni Lukácsi, miután éjjel lebukott plakátrongálás közben és futva menekült a kamerák elől
Vágólapra másolva!
10:42
2024. június 09.
A menekülésről készült videót lejjebb már megosztottuk
Orbán Viktor: a választás tétje összeurópai: háború vagy béke
Vágólapra másolva!
11:36
2024. június 09.
Ez az első olyan európai választás, amikor van egy olyan téma, amely áthúzódik a tagállamok szinte mindegyikén: mindegyik országban a háborúról szól a kampány, ez most összeurópai kérdés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, miután leadta voksait az európai parlamenti és önkormányzati választáson a főváros XII. kerületében.
Újságírói kérdésekre válaszolva kifejtette, hogy két lépésben lehet eljutni az ukrajnai békéig. Először ma meg kell nyerni Európában ezt a választást, melynek eredményét indokolt lesz úgy értelmezni, hogy az európai emberek véleményt mondhattak a háborúról és a békéről.
Ez a munka egyik fele, a másik felét pedig a békét akaró amerikai embereknek kell elvégezniük az amerikai elnökválasztáson - tette hozzá.
Most, hogy van egy összeurópai kérdés, hogy menjen-e Európa háborúba vagy ne menjen, mi, magyarok menjünk velük vagy inkább maradjunk ki, ez egy olyan ügy, amelyben most véleményt tudnak mondani az emberek - fejtette ki.
Szólt arról is, hogy ha az Európai Parlamentben békepárti többség lesz, az erős hatást gyakorolhat a ma még háborúpárti nagy európai országok kormányfőire.
Hozzáfűzte: a választás dönt persze a kormány iránti bizalomról is, számára ezért személyesen is fontos a visszajelzés, hogy megvan-e még az a bizalom, amely két évvel ezelőtt megvolt.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a főpolgármester-jelöltek közül a Szentkirályi Alexandra által javasolt jelöltre szavazott, a háború kérdésében pedig a Fideszre, azaz \"a béke felé és a háború ellen\" szavazott.t
Kérdésre válaszolva közölte, semmilyen egyeztetésben nem vett részt Vitézy Dáviddal. A fővárosi kampányt Szentkirályi Alexandra irányította, \"a döntését is mindig elfogadtam, bízom abban, hogy jól ítélte meg a helyzetet\" - jelezte.
Szentkirályi Alexandráról szólva kiemelte, hogy személyében évtizedek óta a legjobb jelöltet állították. \"Nagyon büszke vagyok arra a munkára, amelyet - bepótolva egyébként a korábban el nem végzett munkákat is - Szentkirályi Alexandra elvégzett\" - mondta.
Hozzátette: várakozásai szerint Szentkirályi Alexandra marad a fővárosi politikában és egy nagy jövő előtt álló, erős vezetője lesz a Fidesznek.
A Le Monde francia lapnak adott interjújával kapcsolatos kérdésre reagálva hangsúlyozta, hogy Európában katonai fenyegetettség van, mert az európai nagyhatalmak háborúba akarnak menni.
Magyarország nem megosztott, hanem demokratikus - felelt az ország politikai megosztottságára vonatkozó kérdésre, emlékeztetve: \"ezt akartuk elérni 1990-ben, hogy ne egy vélemény legyen, hanem sok, hát most sok vélemény van\".
Hangsúlyozta azonban, hogy a gyűlölet nem azonos a megosztottsággal, és \"nem szép dolog\".
A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha a házától 1200 méterre épülne akkumulátorgyár, elmondta: elvárná a környezetvédelmi szabályok betartását és hogy garantálják számára az egészséges életet.
Orbán Viktor a Magyar Péter országjárása során feltűnő tömegekről is kapott kérdést, amellyel kapcsolatosan megjegyezte: örömteli, hogy a jelek szerint az emberek a korábbinál nagyobb számban fognak részt venni az európai parlamenti választáson. \"Ez jó a magyar demokráciának\" - értékelt.
A bicskei gyermekotthonban tavasszal történt zaklatási ügyre reagálva közölte, \"megszigorítottunk mindent, és küzdeni fogunk, hogy minden rendben legyen\".
A kegyelmi üggyel kapcsolatos érdeklődésre felelve emlékeztetett: Novák Katalin köztársasági elnökként a maga részéről lezárta az ügyet, de a további kérdésekre is ő adhat választ.
Újabb kérdésre közölte, Srebrenicában népirtás történt, erről ENSZ-dokumentum is született. A népirtás emléknapjáról szóló indítványt Magyarország azért nem támogatta, mert a többséghez akart tartozni, amely nem szavazta azt meg.
A külügyi tárca informatikai rendszereibe történt behatolási kísérletről szólva hangsúlyozta: minden behatolási kísérlet esetében - amelyek számosak - minden szükséges lépést megtesznek a diplomáciában és titkosszolgálati eszközök bevetésével is. Ezeket azonban nem a közvélemény előtt szokták megvitatni - közölte Orbán Viktor.
MSZpirosban szavazott Kunhalmi
Vágólapra másolva!
11:40
2024. június 09.
Arra kérte szavazóit, keressék mindenhol az MSZP lobogóját.
Mráz Ágoston Sámuel: a főpolgármester-választást a baloldali Vitézy-szavazók dönthetik el
Vágólapra másolva!
11:51
2024. június 09.
Az Indexnek a Nézőpont Intézet elemzője beszélt arról:
\"az a kérdés, hogy ez a csoport inkább baloldali, vagy inkább Vitézy-szavazó, tehát inkább a pártpolitika, vagy inkább a várospolitika lesz számukra fontos. Ha kitartanak Vitézy Dávid mellett, akkor minden esélye megvan a győzelemre. Több kutatás is azt mutatta, hogy Karácsony Gergely támogatottsága 50 százalék alatt van, ami azt jelenti, ha van egy igazi kihívója, aki egyesíteni tudja a Karácsony-ellenes szavazatokat, az győzhet. Ha viszont a baloldali Vitézy-szavazók a visszalépés hatására megriadnak, és a pártpolitika fontosabb nekik, mint a várospolitika, akkor Karácsony Gergelynek van nagyobb esélye.\"
Forrás: index.hu
11:00 - Továbbra is magas a részvételi arány, 22,89 százalék
Vágólapra másolva!
11:58
2024. június 09.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 22,89 százaléka (1 802 332 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A fővárosban a szavazók 21,98 százaléka, 295 259 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.
Az 1998-as önkormányzati választáson 15,51 százalék, a 2002-es választáson 17,91 százalék szavazott 11 óráig. A 2006-os önkormányzati választáson a választásra jogosultak 18,53 százaléka, a 2010-es választáson 16,31 százaléka, tíz évvel ezelőtt 16,50 százaléka, öt évvel ezelőtt pedig 18,25 százaléka voksolt 11 óráig. A 2004-es EP-választáson 13,75 százalék, a 2009-es választáson 13,77 százalék szavazott, tíz évvel ezelőtt 11,53 százalék, öt évvel ezelőtt pedig 17,16 százalék voksolt 11 óráig.
Forrás: MTI
Imádod – Az elszabadult Márki-Zay szerint a Fidesz háborúpárti, bevándorláspárti és pedofil
Vágólapra másolva!
12:02
2024. június 09.
A Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) azt szeretné, ha az emberek rájönnének, hogy a Fidesz nem migránsellenes és nem védi még őket a pedofiloktól, de még csak nem is háborúellenes, hanem az egyetlen bizonyítottan háborúpárti párt Magyarországon – mondta Márki-ZaymPéter pártelnök azt követően, hogy családtagjai társaságában leadta szavazatát a Szent István Általános Iskolában.
Forrás: MTI
Éjszakai műszakot tartott V. Naszályi férje - kommentálta Facebook-on megosztott videóját az Öreg Huszár
Vágólapra másolva!
12:12
2024. június 09.
Forrás: facebook.com
Az utolsó pillanatban is üzenget egymásnak Vitézy Dávid és Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
12:15
2024. június 09.
A főpolgármester szemmel láthatóan nagyon meg van ijedve attól, hogy magas a részvétel az választáson. Éppen ezért rögtönzött egy sétát a második kerületben a villamossinek mellett és közben Vitézy Dávid jelölélésének történetét meséli a hallgatóságnak zavartan.
A kommentek között pedig felbukkant az érintett Vitézy Dávid, aki csak annyit fűzött hozzá a mondanójához, hogy \"Gergő, kérlek vigyázz a villamosvágányok mellett!\"
A köztársasági elnök is leadta a szavazatát
Vágólapra másolva!
12:25
2024. június 09.
A szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában kialakított 413. számú szavazókörben adta le szavazatát Sulyok Tamás feleségével.
Karácsony Gergely már titkosszolgálati megfigyelésekről beszél a sajtónak, és nagy győzelemre számít
Vágólapra másolva!
12:27
2024. június 09.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje a szavazás után a sajtónak nyilatkozva fejtette ki: a mostani választás nagyon fontos pillanat Budapest történelmében, mert amit a hatalom a propaganda, lejáratás, titkosszolgálat, megfigyelés, ravasz politikai cselek formájában bevetett annak érdekében, hogy félrevezessék a budapestieket, megmutatta a saját gyengeségét is.
Elmondta, arra számít, hogy megnyeri a választást, és a 2019-es eredményhez képest nagyobb arányban.
Forrás: MTI
Karácsony Gergely: fejlődő várost akarunk építeni a budapestiekkel
Vágólapra másolva!
12:30
2024. június 09.
Fejlődő várost akarunk építeni közösen a budapestiekkel, erről szól a mostani önkormányzati választás Budapesten - nyilatkozta Karácsony Gergely, a második ciklusára készülő főpolgármester újságíróknak vasárnap, miután leadta voksait az európai parlamenti és önkormányzati választáson a főváros II. kerületében. Azt, hogy eddig ezt főpolgármestrként miért nem csinálta rejtély.
Karácsony természetesen nem ment el szó nélkül Vitézy Dávid támogatása mellett sem, amiről azt mondta: Ha ez a hatalom erős lenne, akkor nem kellene neki trójai falovat keresni ahhoz, hogy visszajöjjön a városvezetésbe, nem hazugsággal és félrevezetéssel próbálkoznának, hanem például programmal - hangoztatta Karácsony Gergely, aki szerint a hatalomnak nincsen üzenete a budapestiek számára, csak hadüzenete.
Kifejtette: \"Márpedig mi nem hadakozni akarunk, hanem egy fejlődő várost építeni közösen, a budapestiekkel\". Az elmúlt esztendők viszont csak a hadakozásról szólt, Karácsony Gergely abszolút nem volt együttműködő. Hozzátette: \"Bár megvan a programom, a csapatom, megvannak az európai uniós források ahhoz, hogy a város fejlődjön, de egyvalami hiányzik még: egy olyan támogató közgyűlési többség, amellyel ezt a programot végre tudom hajtani\". Megmosolyogtatóak ezek a nyilatkozatok tőle, hiszen most is többsége van, mégsem tett semmit a főváros fejlődéséért.
Forrás: MTI
Vitézy Dávid: minden választás a demokrácia ünnepe
Vágólapra másolva!
12:54
2024. június 09.
\"Minden választás a demokrácia ünnepe, ezért minden budapestit arra biztatok, hogy éljen a szavazás lehetőségével, különösen, ha azt gondolja, hogy Budapesten változásra van szükség\" - mondta Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt vasárnap Budapesten, miután leadta szavazatát az európai uniós és önkormányzati választásokon a XII. kerületben.
Vitézy Dávid azt mondta: a választás eredményét tekintve bizakodó, de nem szeretne találgatásokba bocsátkozni. Budapesten meg kell haladni azt a fajta csatározást, amely az elmúlt években zajlott és szakmai alapú új városvezetésre és változásra van szükség - jelentette ki.
Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelölje sikeresnek nevezte az érdemi városfejlesztési vízión alapuló kampányát, amelyben a budapestiek mindennapi életét meghatározó témák kerültek napirendre. Példaként említette a BKK rendészetet, a külső kerületek és a HÉV-ek fejlesztését vagy a kórházi állapotok javítását. Véleménye szerint a fővárosiak érdekeit hatékonyan érvényesítő főpolgármesterre van szükség.
Mint mondta, Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje) visszalépése a programján és álláspontján semmit nem változtatott, továbbra is úgy gondolja, hogy szakmai logika alapján szeretné vezetni a fővárost és kizárja annak lehetőségét, hogy a Fidesszel vagy a Demokratikus Koalícióval szövetséget kössön. Szakmai alapú városvezetésre készül és minden olyan ügyben, amely sérti a budapestiek javát, ki fog állni a kormánnyal szemben és képviselni fogja az érdekeiket: legyen szó akár maxi-Dubaj projektről vagy a kínai magasvasútról.
\"Sem Orbán Viktor, sem Gyurcsány Ferenc és az általa képviselt politikai oldal érdekeit nem fogom előtérbe helyezni, a budapestiekért szeretnék dolgozni\" - hangoztatta a politikus.
Forrás: MTI
38, 58 százalék a részvételi arány 13 órakor a fővárosban
Vágólapra másolva!
13:55
2024. június 09.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 13 óráig a szavazásra jogosultak 34,58 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 343 ezer választópolgárból 1,62 százalék, 21 744 választó adta le szavazatát. Délelőtt 9 órára már a jogosultak 8,59 százaléka (115 431 választó), 11 órára a 21,98 százaléka (295 259 választó), 13 órára a 34,58 százaléka (464 534 választó) járult az urnákhoz.
Forrás: MTI
Toroczkai László: a Mi Hazánk Mozgalom kizárólag a magyar érdekeket képviselné az EP-ben
Vágólapra másolva!
13:56
2024. június 09.
A Mi Hazánk Mozgalom kizárólag a magyar érdekeket képviselné az Európai Parlamentben (EP) - hangsúlyozta a párt EP-listavezetője, elnöke vasárnap Ásotthalmon, miután leadta szavazatát az európai uniós és önkormányzati választásokon.
Toroczkai László voksolása után az MTI-nek elmondta, szerinte \"két út van csak\": azok a politikai erők, amelyek globalista érdekeket fognak majd kiszolgálni az EP-ben, és a Mi Hazánk, amely a magyar érdekeket képviselné Európában.
Kiemelte: reményei szerint pártja egy teljesen új európai pártcsaládot fog létrehozni európai szövetségeseikkel.
Toroczkai László kijelentette, fontos elutasítani \"azt a háborús őrjöngést, ami az EU-s politikusokat jellemzi\".
A Mi Hazánk Mozgalom nemcsak szavakban, hanem tettekben is a béke oldalán áll - közölte a párt elnöke.
Azt mondta, várható volt a magas részvételi arány, de szerinte nagyon sokan úgy szavaznak, hogy ennek a választásnak a valódi tétjét nem ismerik, hiszen félretájékoztatták őket más pártok.
Hozzátette: ma arról a súlyos kérdésről fogunk dönteni, hogy a következő öt esztendőben kik fogják a magyar érdekeket képviselni az EP-ben.
Forrás: MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Szentkirályi Alexandra együtt voksolt
Vágólapra másolva!
14:08
2024. június 09.
„Mindnyájunknak el kell menni! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!” – ezekkel a szavakkal jelentkezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Fecbook-oldalán és közölte, hogy ő és felesége, Szentkirályi Alexandra is leadták a voksukat a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáson.
Forrás: Index
Grundtner András, a Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje is voksolt
Vágólapra másolva!
14:47
2024. június 09.
Grundtner András, a Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje leadta szavazatát az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a XII. kerületi Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában kialakított 24. szavazókörben.
Rétvári Bence: a lottón sose nyertem, de a választásokon mindig
Vágólapra másolva!
14:49
2024. június 09.
Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára minden választás előtt elmegy a csörögi lottózóba és megtesz öt számot − írta meg a politikus a Facebookon.
A lottón sose nyertem, de a választásokon mindig
− fogalmazott.
Forrás: Index
Mráz Ágoston: 50-55 százalékos részvétel várható, de a végleges szám sok mindentől függ
Vágólapra másolva!
15:02
2024. június 09.
A legfrissebb, 33 százalékos részvételi adatokat Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője kommentálta az Indexnek.
A korábbi választások alapján egyértelmű következtetéseket ezen a ponton még nem lehet levonni. Úgy tűnik viszont, hogy a kisebb településeken kimondottan aktívan a választópolgárok, ami a kormánypártoknak lehet előnyös. Budapesten szoros küzdelem várható, ott a délután is nagyon fog számítani. Ami az EP-választásokat illeti: a Fidesz-KDNP-nek előrejelzett 50 százalékos szavazatarány még valószínűbbé vált a vidékéken tapasztalható aktivitás miatt, a 2 millió támogatót sem zárnám ki – automatizmusok ugyanakkor nincsenek
– fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel, megjegyezve, hogy a 13 órai, 33 százalékos adat alapján 50-55 százalékos részvétel várható, de a végleges szám sok mindentől függ, például az időjárástól is.
Forrás: Index
Kocsis Máté szerint választási csalás gyanúja merült fel az egyik kerületben
Vágólapra másolva!
15:15
2024. június 09.
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a közösségi oldalán számolt be arról, hogy választási csalás gyanúja merült fel.
„Tudomásunkra jutott, hogy egy szavazókörben láncszavazás történt”– írja posztjában. Állítása szerint Pikó Andrásék állhatnak ennek hátterében, szavai szerint a 2019-es önkormányzati választáshoz hasonlóan. Kocsis Máté egyelőre többet nem árult el az esetről, közlése szerint a részletekkel később fog jelentkezni.
Forrás: Index
Magyar Péter szerint lehetséges, hogy a DK sem szerez mandátumot
Vágólapra másolva!
15:25
2024. június 09.
Leadta szavazatát a Tisza párt alelnöke, Magyar Péter is, aki a helyiségen kívül egy rögtönzött sajtótájékoztatót is tartott. Ebben elmondta, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy magas részvételi arány mellett a DK sem szerez EP-mandátumot. Ehhez azonban az kellene, hogy a Gyurcsány-párt legfrissebb méréseknél produkált visszaesésénél is nagyobbat zuhanjon, a részvétel pedig közel 100%-os legyen. Röviden szólva tehát további 5 évig biztos távolban tudhatjuk Budapesttől Dobrev Klárát brüsszeli kiküldetésén.
A heves zivatarok moshatják el az esti eredményvárókat
Vágólapra másolva!
15:27
2024. június 09.
Vasárnap főleg az ország északi felén várható zápor, zivatar, amelyek egy adott pont fölött akár többször is átvonulhatnak – írja a HungaroMet. Mivel egyes pártok – például a Tisza – eredményvárói a szabad ég alatt lesznek, az időjárás befolyásoló tényező lehet.
Forrás: Index
Vannak városok, ahol már most nyert a Fidesz
Vágólapra másolva!
15:29
2024. június 09.
Bár még javában tart a szavazás, vannak olyan helyek, ahol gyakorlatilag már tegnap nyertek a kormánypártok, mivel egyedül a Fidesz-KDNP jelöltje indult el egyáltalán. Ilyen 10 ezer főnél nagyobb település Kiskörös, Dabas, Tiszafüred, vagy Mezőkövesd.
Már 42%-os a részvételi arány
Vágólapra másolva!
15:40
2024. június 09.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 42,04 százaléka (3 310 686 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A fővárosban a szavazók 43,63 százaléka, 586 199 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Forrás: MTI
Valamit tudhat a baloldal: kezdődik a válságkommunikáció
Vágólapra másolva!
15:56
2024. június 09.
Bár a baloldal egyelőre nem találta meg a siker receptjét, azt azért előírják, hogy a kormánypártok mit tekinthetnek győzelemnek. Mindeközben pedig az is látszik, hogy beindult a válságkommunikáció, hiszen a baloldal maga által a kormánynak állított sikerességi követelményt egyre feljebb viszi. Vagyis vélhetően nagyon rosszul állhatnak saját belső méréseik szerint.
Korábban ugyanis Magyar Péter még arról beszélt, az EP-választáson csak 40 százalék alatt könyvelhet el kudarcot a kormánypárt– vagyis efölött már sikeresnek nevezheti A szereplést. Ehhez képest ma már a Political Capital arról írt, a kormánypártok 47 százalék felett beszélhetnek választási sikerről. A híresen \"pontos\" elemzéseiről ismert Török Gábor pedig 48 százalékra tette a kormánypártok \"sikerküszöbét\".
Kikutatta a Závecz Research, hogy Cseh Katalin és Donáth Anna teljesített a legjobban Brüsszelben a választók szerint
Vágólapra másolva!
16:03
2024. június 09.
Átlagosan kettesre értékelték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő munkáját a magyarok az elmúlt öt évben – derül ki a 24.hu megbízásából a Závecz Research által készített közvélemény-kutatásból.
Ezzel szemben a kormányközeli média által talán legtöbbet támadott momentumos EP-képviselők, Cseh Katalin és Donáth Anna munkájára a megkérdezettek átlagosan hármast adtak, és ezzel a legjobbra értékelt politikusok lettek
-teszik hozzá.
Forrás: 24.hu
Karácsony felírta egy szalvétára eredménytippjét, de vajon igaza lesz -e?
Vágólapra másolva!
16:10
2024. június 09.
Ahogy 5 éve, úgy most is szalvétára írtam a tippem - írta a főpolgármesterjelölt Facebook-bejegyzésében.
Hidvégi abban bízik, hogy a magas részvétel egyik magyarázata a valós esély Karácsony leváltására
Vágólapra másolva!
16:18
2024. június 09.
Szentkirályi Alexandra sajtófőnöke a Hírt TV-ben kiemelte,
a másik magyarázat a magas részvételre a nagyobb tét, a béke, a békére törekvő Magyarország megőrzése.
Forrás: Hír TV
Puzsér szerint Juhász Péter volt az ellenzéki protomessiás
Vágólapra másolva!
16:21
2024. június 09.
Érdekes videót tett közzé közösségi oldalán Juhász Péter, a baloldali V. kerületi polgármesterjelöltje. Juhász az előválasztáson mindössze 700 szavazatot begyűjtve nyerte meg a választást, korábbi politikai tevékenysége és jelenlegi eredményei alapján tehát nem lenne egy releváns figura, azonban a nemzet politikai hőbörgője, Puzsér Róbert így is az ellenzéki szuperhősök panteonjába emelte mondván, Juhász már 2014-ben az volt, ami 2018-ban Vona, 2022-en Márki-Zay volt, most pedig Magyar Péter– azaz ellenzéki messiás.
Az NVI várhatóan este 8 órától közli az önkormányzati választás eredményeit
Vágólapra másolva!
16:49
2024. június 09.
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a helyi önkormányzati választás eredményeinek közlését; a szavazatszámláló bizottságok először a polgármester-választások szavazólapjait számolják össze.
A vasárnapi választások előzetes eredményeit a www.valasztas.hu oldalon folyamatosan teszik közzé, de a nagy adathalmaz miatt az adatösszesítést végző háttérendszerből történő adatátadás időpontja és a tényleges megjelenés között várhatóan 10-15 perc telik el.
A szavazatszámláló bizottságok először a polgármester-választás szavazólapjait számlálják meg, ezt a képviselő-testületi tagokra leadott szavazatok követik, majd Budapesten a főpolgármester-választás szavazólapjai. Ezután számlálják össze a vármegyei közgyűlésekre (Budapesten a Fővárosi Közgyűlésre) leadott szavazatokat, végül az európai parlamenti (EP-) választás szavazólapjai következnek.
A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok összeszámlálásának eredményét haladéktalanul továbbítja a helyi választási irodához, amely rögzíti azokat az informatikai rendszerben. Így tehát először a polgármester-választások eredményei kerülnek fel az NVI internetes tájékoztató oldalára, a www.valasztas.hu-ra.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.
Az EP-választás eredményeinek közlésével az NVI-nek azonban meg kell várnia, hogy Olaszországban este 11 órakor befejeződjön a szavazás.
Nagyon szoros eredményre számít Vitézy
Vágólapra másolva!
17:22
2024. június 09.
Szerinte akár egy szavazaton is múlhat az eredmény.
Bántalmazták a szerencsi polgármestert, miután választási csalás gyanúja miatt lefotóztak egy autót
Vágólapra másolva!
17:39
2024. június 09.
Választási csalást gyanított a szerencsi polgármester, ezért felesége és ő követni kezdtek egy fekete autót – írja a Telex. Mint kifejtik, az autó egyszer megállt, az azt körülvevő emberek pedig látva, hogy videózzák őket először Nyiri Tibor polgármester feleségét kezdték fenyegetni, utána Nyirit vágták pofon. A polgármester feljelentést tett.
Forrás: Telex
Borkai az ATV-nek: szerinte neki kedvez a magas részvétel
Vágólapra másolva!
17:41
2024. június 09.
Az újrázni készülő polgármester szerint ha minden rendben lenne a városban, akkor nem mennének ennyien szavazni – mondta el Borkai Zsolt az ATV-nek. Hozzátette, nem fél a vereségtől, de ha nem nyer, akkor is emelt fővel fog nyilatkozni a csatornának.
Forrás: ATV
50,69 százalék szavazott délután öt óráig
Vágólapra másolva!
17:55
2024. június 09.
A választásra jogosultak 50,69 százaléka szavazott 17 óráig, ez azt jelenti, hogy 3 991 444 magyar adta le szavazatát az idei EP- és önkormányzati választáson, olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
17:00 - 51,64 százalék volt a részvételi arány a fővárosban
Vágólapra másolva!
17:59
2024. június 09.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 51,64 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 343 ezer választópolgárból 1,62 százalék, 21 744 választó adta le szavazatát. Délelőtt 9 órára már a jogosultak 8,59 százaléka (115 431 választó), 11 órára a 21,98 százaléka (295 259 választó), 13 órára a 34,58 százaléka (464 534 választó), 15 órára a 43,63 százaléka (586 199 választó), 17 órára a 51,64 százaléka (693 876 választó) járult az urnákhoz.
A 17 órai részvételi arányok vármegyénként
Vágólapra másolva!
18:07
2024. június 09.
A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:
Baranya vármegye 49,88 százalék 150 616 szavazó
Bács-Kiskun vármegye 47,3 százalék 194 270 szavazó
Békés vármegye 49,49 százalék 134 809 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 50,38 százalék 255 879 szavazó
Csongrád-Csanád vármegye 50,14 százalék 162 800 szavazó
Fejér vármegye 50,74 százalék 173 458 szavazó
Győr-Moson-Sopron vármegye 52,47 százalék 197 934 szavazó
Hajdú-Bihar vármegye 47,61 százalék 201 423 szavazó
Heves vármegye 51,9 százalék 122 476 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 47,68 százalék 140 196 szavazó
Komárom-Esztergom vármegye 48,28 százalék 117 910 szavazó
Nógrád vármegye 51,9 százalék 79 039 szavazó
Pest vármegye 50,51 százalék 538 258 szavazó
Somogy vármegye 51,09 százalék 129 983 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 52 százalék 226 410 szavazó
Tolna vármegye 50,8 százalék 89 122 szavazó
Vas vármegye 55,86 százalék 114 464 szavazó
Veszprém vármegye 53,1 százalék 149 275 szavazó
Zala vármegye 52,49 százalék 119 246 szavazó
Már kevesebb, mint egy óra, és urnazárás
Vágólapra másolva!
18:08
2024. június 09.
Fotó: MTI
NVI: július közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.
Vágólapra másolva!
18:42
2024. június 09.
A helyi, illetve a területi választási bizottságok hétfőn jegyzőkönyvekben összegzik a szavazatszámláló bizottságok által rögzített jegyzőkönyvi eredményeket, majd ezek alapján állapíthatják meg, ki nyerte a polgármesteri tisztséget és kik lettek a képviselő-testület, valamint a közgyűlés tagjai. A helyi, illetve a területi választási bizottság döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni. A választási eredmény elleni jogorvoslatnak alapvető követelménye a törvénysértés pontos megjelölése és a vélelmezett jogsértés bizonyítása.
A helyi, illetve a területi választási bizottság határozatával szemben három napon belül lehet jogorvoslattal élni a területi (vármegyei, fővárosi) választási bizottságoknál, illetve a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB). A területi választási bizottságoknak és az NVB-nek is három napja van arra, hogy a fellebbezéseket elbírálják. Ezekkel a határozatokkal szemben még a Kúriához lehet fordulni ugyancsak három napig, és a bíróságnak is további nyolc napja van arra, hogy meghozza a jogerős végeredményről szóló határozatokat. Ha a fellebbezés elbírálása csak a szavazatok újraszámolásával lehetséges, akkor erre a területi választási bizottságoknak 6 napjuk van a törvény szerint. A polgármester-, egyéni listás és egyéni választókerületi választások jogerős eredményei tehát június végére születhetnek meg. Szintén ekkor lehetnek jogerősek a vármegyei, a fővárosi és a főpolgármesteri választás eredményei.
Az egyéni választókerületi eredmények jogerőre emelkedését követően állapíthatja meg a helyi választási bizottság a tízezernél több lakosú településen, kik szereztek mandátumot a kompenzációs listán, a töredékszavazatokból. Ez ellen a határozat ellen ugyanúgy 17 nap jogorvoslat áll rendelkezésre, így akár július közepéig is elhúzódhat az eredmény jogerőre emelkedése, ha a jelöltek és jelölőszervezetek minden jogorvoslatot kihasználnak.
Forrás: MTI
Este 7-kor bezárnak a szavazókörök (már, ahol nem áll a sor), kezdődik a szavazatszámlálás
Vágólapra másolva!
18:54
2024. június 09.
Fotó: MTI; a kép illusztráció
Tordai Bence hirtelen kilépett a Párbeszédből
Vágólapra másolva!
19:07
2024. június 09.
Az urnazárás után jelentette be a Facebook-on
Megérkezett Magyar Péter a Tisza Párt eredményvárójára
Vágólapra másolva!
19:10
2024. június 09.
Az A38 rendezvényhajón már összegyűlt a legtöbb médium képviselője, ahol hamarosan Magyar Péter is felszólal majd. Este 7-kor zárul az önkormányzati illetve az EP-választás, rekord magas lehet a részvételi arány, amely a kisebb pártoknak kedvezőtlenebb. A Tisza Párt alelnöke a hírek szerint nem tervezi felvenni az európai parlamenti mandátumát.
Fél hétkor 57,56 százalékos volt a részvételi arány a fővárosban
Vágólapra másolva!
19:15
2024. június 09.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 57,56 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Forrás: MTI
Itt a vármegyei bontás a részvételi arány állásáról fél órával az szavazókörök bezárása előtt
Vágólapra másolva!
19:17
2024. június 09.
A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:
Baranya vármegye 55,39 százalék 167 253 szavazó
Bács-Kiskun vármegye 52,5 százalék 215 648 szavazó
Békés vármegye 53,88 százalék 146 764 szavazó
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 55,49 százalék 281 857 szavazó
Csongrád-Csanád vármegye 55,43 százalék 179 986 szavazó
Fejér vármegye 56,05 százalék 191 596 szavazó
Győr-Moson-Sopron vármegye 58,47 százalék 220 572 szavazó
Hajdú-Bihar vármegye 52,44 százalék 221 873 szavazó
Heves vármegye 57,08 százalék 134 700 szavazó
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 52,41 százalék 154 122 szavazó
Komárom-Esztergom vármegye 53,44 százalék 130 523 szavazó
Nógrád vármegye 57,12 százalék 86 982 szavazó
Pest vármegye 56,21 százalék 599 011 szavazó
Somogy vármegye 56,37 százalék 143 410 szavazó
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 56,99 százalék 248 133 szavazó
Tolna vármegye 56,32 százalék 98 807 szavazó
Vas vármegye 61,56 százalék 126 154 szavazó
Veszprém vármegye 58,64 százalék 164 836 szavazó
Zala vármegye 57,78 százalék 131 274 szavazó
Alapjogokért Központ: csalódniuk kellett a Soros-ügynököknek, jelesre vizsgázott a magyar választási rendszer
Vágólapra másolva!
19:33
2024. június 09.
A nyílt társadalom hálózatának \"magukat választási megfigyelőnek nevező ügynökei\" megint csak feleslegesen utaztak Magyarországra ármánykodni: a lezajlott választások szabadok és tisztességesek voltak, a választási rendszer jelesre vizsgázott - közölte az Alapjogokért Központ vasárnap.
A választási szervek a megnövekedett teher alatt is biztosították az egyik legfontosabb alkotmányos alapjog érvényesülésének feltételeit, a választási informatikai rendszer is jól teljesített, így fennakadások nélkül zajlott le a szavazás - jelezték.
Az Alapjogokért Központ szerint az eredményektől függetlenül tehát már most kijelenthető, hogy a magyar demokrácia győzött. Joggal lehetünk büszkék arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamainak egyik legjobban működő választási rendszerével bír - emelték ki.
Forrás: MTI
Gyugyon az ország legidősebb polgármesterének újrázásáért szurkol a Fidesz-KDNP
Vágólapra másolva!
20:05
2024. június 09.
92 évesen is újrázna az ország legidősebb polgármestere, Jelenka György.
Sulyok Tamás: szavazataikban a választók demokratikus akarata fejeződik ki
Vágólapra másolva!
20:21
2024. június 09.
Szavazataikban a választók demokratikus akarata fejeződik ki - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választások estéjén vasárnap a Nemzeti Választási Iroda székházában Budapesten.
Az államfő megköszönte mindenkinek, aki részt vett a szavazásokon, valamint a Nemzeti Választási Iroda munkatársai és mindenki áldozatos munkáját, aki a választások lebonyolításában bármilyen minőségben részt vett.
Forrás: MTI
Kálmán Olga: a DK partnerként tekint Magyar Péter pártjára
Vágólapra másolva!
20:28
2024. június 09.
Nem kommentálta Kálmán Olga, a DK szóvivője, hogy Tordai Bence a Gyurcsány-párttal való túl szoros kötelék miatt váratlanul kilépett a Párbeszédből. Ugyanakkor arról is beszélt a gyors sajtótájékoztatón, „a Demokratikus Koalíció minden olyan pártra, így a Tisza Pártra is partnerként tekint, amely le akarja váltani az Orbán-rendszert”.
Forrás: mandiner.hu
Hódmezővásárhelyen 37,25 százalékos feldolgozottságnál Márki-Zay Péter (52%) vezet Gerzsa István (41%) előtt.
Vágólapra másolva!
20:35
2024. június 09.
Forrás: NVI
Szanyi szerint Tordai a saját villamosa alá szorult
Vágólapra másolva!
20:37
2024. június 09.
Így kommentálta Tordai Bence kilépését a Párbeszédből az ISZOMM vezetője.
Magyar Péter: bármilyen eredményt is érünk el, az valószínűleg világraszóló lesz
Vágólapra másolva!
21:03
2024. június 09.
Magyar Péter a Tisza Párt eredményváróján kijelentette, \"a mostani választási eredmény annyira biztosan elég lesz, hogy kiderül a magyar emberek számára, hogy a Tisza párt lesz a valós egyetlen kihívója a NER-nek, aki 2026-ban legkésőbb le fogja váltani ezt a kormányt\".
Mint mondta, a választási eredménytől függ, hogy beül-e a fővárosi közgyűlésbe. \"Attól függ, hogy lehet-e tényleges befolyásunk, hogy lesz-e elegendő képviselőnk ahhoz, hogy a DK és a Fidesz önállóan ne tudjon döntéseket hozni.\" Ha lesz ennyi képviselőnk, akkor el fogjuk dönteni, meg fogjuk fontolni. De nem én fogom eldönteni egyedül, hanem a pártunk - fogalmazott.
Magyar Péter: Soha nem lépünk a DK nyomába
Vágólapra másolva!
21:37
2024. június 09.
A fővárosi közgyűléssel kapcsolatban Magyar arról beszélt, hogy a leendő főpolgármesterrel \"ügyek mentén fognak együtt dolgozni\".
\"Meg fogjuk vizsgálni, hogy milyen előterjesztéseik lesznek, és hogyha olyanok, amik egybevágnak a Tisza Párt programjával, és amennyiben egyébként a budapestiek érdeket szolgálják, és nem a fővárosi mutyit, amit a DK és a Fidesz közösen tart fenn, akkor természetesen meg fogjuk ezeket szavazni, vagy ha szükséges, akkor módosítási indítványokat fognak benyújtani\" - mondta Magyar Péter.
Magyar Péter: átlátható és transzparens a finanszírozásunk
Vágólapra másolva!
21:46
2024. június 09.
\"Mi azt valljuk, hogy ha van egy politikai közösség, egy párt, akkor vagy magának kell magát finanszíroznia, vagy segítséget kell kérni, és a felajánlott segítséget pedig transzparens módon kell elkölteni. Mi így teszünk\" - jelentette ki a Tisza Párt eredményváróján Magyar Péter.
Nagy Ervin megérkezett Magyar eredményvárójára
Vágólapra másolva!
22:42
2024. június 09.
Magyar Péter egyik leglelkesebb támogatója, Nagy Ervin is megérkezett az eredményváró helyszínére.
A színész médiát kikerülve a pártnak, illetve párthoz közeli személyeknek fenntartott elkerített területre ment.
A végleges eredmények után mond beszédet Magyar Péter
Vágólapra másolva!
00:42
2024. június 10.
A Tisza Párt sajtósa közölte a média képviselőivel, hogy a 100%-os feldolgozottság elérése után fog beszédet mondani a Tisza Párt követőinek.
Ahogy az várható volt, Magyar Péter úgy tudja, hogy megnyerte a választásokat
Vágólapra másolva!
01:09
2024. június 10.
Magyar Péter elmondta a szokásos beszédét, néhány további Fidesztől lopott szlogen felhasználásával. A jövő elkezdődött szerinte. És még tudott jót mondani magáról.
Még mindig nem dőlt el a főpolgármester választás
Vágólapra másolva!
01:15
2024. június 10.
Jelenleg Vitézy Dávid 90 százalékos feldolgozottságnál 500 szavazattal vezet. Jelenleg 327 169 szavazata van. Ebből még bármi lehet.
Kövér László szerint 1956 másképp alakulhatott volna, ha nyugaton nem csapnak be minket
Vágólapra másolva!
06:07
2024. október 23.
A házelnök a Hír TV-ben beszélt arról, hogy szerinte 1956 másképpen is alakulhatott volna, ha a nyugatiak nem hagynak cserben minket. Kövér László továbbá kitért arra, hogy ‘a 80-as évek magyar reformkommunistái között is több nemzeti érzés és emberi tisztesség volt fellelhető, mint a mai ellenzék nagy részében.