Pesti Srácok

A kamussiás

null

Már a balos sajtót is bosszantja, hogy a messiás mégsem hozott megváltást, a Telex ugyanis hosszas és dörgedelmes, néhol kissé gúnyos cikkben szedte össze, hogy milyen ígéretei voltak Magyar Péternek, és hogy miként nem teljesültek ezek. Vélhetően azért, mert ezek az ügyek legfeljebb a fejében léteznek, ezeknek a lebegtetésével pedig csak a saját fontosságát akarja mutatni.

Harmadikutas konzervatív, aki a baloldal háborúpárti szegletében találta meg a meleg akolt, bennfentes, aki semmiről sem tud, az ember, aki a NER-en belül mindent is csinált, de saját bevallása szerint is egy senki volt. Magyar Péter az ellentmondások embere, ami erősen frusztrálni kezdte a baloldali sajtót is, amelynek prezentálnia kellene az új ellenzéki messiás hollywoodi siker sztoriját. Magyar ugyanis látványosan elhitte magáról, hogy őt már fel is építették valakik (természetesen a magyar nép), és teljesen elszabadult.

Úgy tűnik tehát, a megbízók felé tett vállalásokat nem sikerült maradéktalanul teljesíteni, a pressmani világkép terjesztésének zászlóshajója pedig össze is szedte, hogy mely ígéreteinek betartásai esetén válhat gyorsan kegyvesztetté Magyar Péter. Ezekkel az ígéretekkel pedig tele a padlás.

Magyar tétet emel

PestiSracok facebook image

Bár a márciusban nyilvánosságra hozott hangfelvétel (olyan hangfelvétel, amilyet Magyar saját elmondása szerint nem szokott készíteni, ahogy most sem tette...) nem rengette meg a világot, az ügyészség azért hosszasan vizsgálta, minisztereket hallgatott meg az ügyben, majd arra jutott, hogy annak tartalma nem szól bűncselekményről. Magyar szerint azonban ez csak azért van, mert Polt Péter alatt működik az ügyészség, akiről egyébként épp az általa nyilvánosságra hozott felvételekből derült ki az, hogy a baloldali híresztelésekkel ellentétben nem áll a kormány, vagy más politikusok befolyása alatt.

A magyari logika szerint tehát:

1.: Az ügyészség nem áll a kormányzat irányítása alatt, ezért

2.: Az ügyészség kormányzati nyomásra cselekdve ítélkezett.

Ami pedig ennél is furcsább, hogy Magyar arról is írt, hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet, és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”. A Telex ezen a ponton rendkívül találóan meg is jegyzi: „rejtély, hogy ezt mire alapozva ígérte meg, hogyan akarja majd esetlegesen a jövőben ő maga irányítani a következő legfőbb ügyészt”.

Hol vannak a hangfelvételek, amelyeket nem szokott készíteni Magyar, de mégis vannak?

Magyar Péter többször esküdözött, hogy ő nem olyan ember, aki hangfelvételeket készít barátairól, szeretteiről, ennek megfelelően a nyilvánosságra hozott felvétel az egyetlen, amit készített. Legalábbis volt addig, amíg ki nem jött az ügyészségről Magyar, utána ugyanis kijelentette, összeszedi a meglévő további hangfelvételeit– amelyek elvileg addig ugyebár nem léteztek.

–mondta akkor Magyar, és ezzel az üzenettel láthatóan sikerült lázban tartani a csodaváró híveket az EP-választásokig. Az újabb csodatétel azonban elmaradt, a hangfelvételek még mindig nincsenek meg. Talán egy Ötkertes éjszaka végén azok is a Duna mélyén kötöttek ki.

Tiszta kéz, üvegzseb

Miután a válás részletei nyilvánosságra kerültek, Varga Judit arról beszélt Hajdú Péternek, hogy ő járt rosszul a válással, a vagyon nagyobbik része tehát Magyar Péteré. Erre a Tisza alelnöke úgy reagált, az európai parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetéig nyilvánosságra fogja hozni a vagyonnyilatkozatát.

Az EP-választás lement, Magyar már Brüsszelben trónol, amit szintén megígért, hogy nem fog megtenni, vagyonnyilatkozat azonban sehol. Talán az is a hangfelvételek mellett van valahol...

Mindenesetre Magyar a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy a héten összeállítja vagyonnyilatkozatát.

A wannabe házmester

Magyar Péter Hadházy Ákoshoz méltó szintre pörgette a feljelentésekkel való fenyegetéseket, kihangsúlyozva, hogy ő bizony jogász, s mint ilyen, mindent megjogászkodik, majd perel. Megfenyegette már a teljes sajtót balról jobbra, a legérdekesebb kijelentés azonban Orbán feljelentése volt, a STOP HÁBORÚ plakátkampány miatt.

– indokolta feljelentését Magyar, azonban egyelőre semmi sem történt, az ezt érintő kérdésre pedig csak annyit válaszolt, hogy az ügyet megvizsgáltatja olyan jogászokkal, akik értenek is a hasonló perekhez. Mert a nemlétező, források nélkül, pusztán mikroadományokból és piramisjátékszerű támogatási rendszerből gazdálkodó pártjának ilyen emberek is a rendelkezésére állnak.

Egyébként Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját is megrágalmazta azzal, hogy „folyamatosan hazudik” róla, csakhogy ezt már bizonyítani nem sikerült. Azóta pedig Magyar lapít a beígért pereléssel. Itt zárójelben megjegyeznénk, Zala megyei körútja során portálunkat is perrel fenyegette meg, mert meg mertük kérdezni, hogy tudott-e arról, hogy akkori párjának édesanyja, S. Mária börtönben ült. Magyar akkor a börtönbüntetés tényét rágalomnak nevezte, portálunkhoz azonban azóta sem érkezett idézés.

A sajtó többi részével szemben azonban látványosan halad a házmesteri tevékenykedés: a HVG-től a Borsig négy lap ellen történt feljelentés eddig, azonban ezen ügyek állásáról semmit sem tud Magyar.

Az éjjel soha nem érhet véget!

Ahol pedig szinte senki nem maradhat ki a szórásból, az Magyar Péter Ötkertes bulija. Mint megírtuk, Magyar Péter kiskorú lányok lábai között csúszkált, erőszakoskodott, majd a biztonságiak vezették ki egy V. kerületi szórakozóhelyről, ami után egy őt kamerázó férfi telefonját a Dunába dobta. A botrány addig dagadt, hogy már a rendőrség is foglalkozott az üggyel, ekkor pedig végig ment a hír a teljes magyar nyilvánosságon. Minderre csupán annyival reagált:

Mivel azóta több (még aljas, hazug) cikket is megjelentetett a Ripost című Rogán-szennylap (és több propaganda médium), ezért egyben készül a feljelentés. Várhatóan a héten beadásra kerül. Sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi pereket is indítunk.

Egy valami tehát biztosan kirajzolódik: Magyar Péter ígéreteinek betartására legfeljebb a feljelentések terén lehet számítani, azt is csak a szabad sajtó ellen.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.