Pesti Srácok

Gulyás Gergely a Kormányinfón: valakinek képviselnie kell a vesztesek, az áldozatok, a megcsonkított családok hangját is (VISSZANÉZHETŐ)

Európában a nagy országokat a háborús propaganda uralja, ennek megfelelően beszélnek vezető politikusaik, ugyanakkor valakinek képviselnie kell a vesztesek, az áldozatok, a megcsonkított családok hangját is – fogalmazott Gulyás Gergely a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, az elhúzódó háború rendkívüli veszélyeket hordoz Európára és hazánkra nézve egyaránt, ezért is indított Magyarország a soros elnökség idején békemissziót.

Gulyás Gergely a Kormányinfón kiemelte, az elmúlt héten két kormányülés is volt, amelyen megállapították: Magyarország konkrét politikai, jogi és pénzügyi zsarolásnak van kitéve annak érdekében, hogy változtasson békepárti álláspontján. Ugyanakkor a kancelláriaminiszter kiemelte,

Ugyanakkor kiemelte, a zsarolás ellensúlyozása érdekében a kormány háborúellenes akciótervet dolgozott ki, amelynek első eleme, hogy a háborúpárti propagandával szemben határozottan kívánnak fellépni. Gulyás Gergely kifejtette, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a pártoknak, médiumoknak átláthatóvá kell tenniük a finanszírozásukat.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott.

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie a cégeknek

Gulyás Gergely elmondta, a Kormány arról is döntött, hogy védelmi hozzájárulást kell fizetnie azoknak a bankoknak, multicégeknek és energiaipari cégeknek, akik a háborús időszakban extraprofitra tettek szert. Közölte, 2024-ben érdemben a bankadó mértéke nem változik; a bankadót minden olyan banknak meg kell fizetnie teljes egészében, amely nem növelte teljes állampapírállományát. Elmondta, megemelik a bankok által fizetett tranzakciós illeték mértékét és a bankok devizaműveleteire valutaátváltási illetéket vetnek ki; annak érdekében, hogy ezt ne lehessen áthárítani a családokra, 2024-ben a számlavezetési és a kártyahasználati díjra stopot vezetnek be a lakossági kártyákra és számlákra vonatkozóan. A miniszter azt mondta, az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadót és a kiskereskedelmi adót nem csökkentik idén.

Képviselni kell az áldozatok hangját is

Gulyás Gergely a kormányinfón arról is beszélt, az elhúzódó háború rendkívüli veszélyeket hordoz Európára és hazánkra nézve egyaránt, ezért is indított Magyarország a soros elnökség idején békemissziót.

–fogalmazott.

A kancelláriaminiszter kiemelte, hazánk minden vezetővel párbeszédet kíván folytatni, aki hozzájárulhat a béke elősegítéséhez. Hangsúlyozta, Magyarország az unió soros elnökeként is tudja, hogy hol a helye, ezért sincs konkrét béketerve, hiszen azt csak a két féllel közösen lehet kidolgozni. Leszögezte, ehhez azonban először tűzszünet kell.

Gulyás Gergely az üzemanyagárak ismételt emelkedése kapcsán kitért arra, az április környékén elharapózó áremelkedést egyszer már sikerült letörni, ugyanakkor a Kormány továbbra is arra szólítja fel az energetikai vállalatokat, hogy a környező országok átlagárához igazítsák a saját áraikat. Mint kiemelte, nem véletlen, hogy a KSH rendszeresen közli az adatokat, amelyek szerint a benzin esetében 4, a dízel esetében pedig 10 forinttal drágább az üzemanyag hazánkban a környező országok átlagánál.

Meghosszabbítják a babaváró kölcsönök gyermekvállalási határidejét

Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfón bejelentette, hogy a Kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt. Kifejtette, a babaváró kölcsön 2019-es bevezetését követően több, előre nem látható, nem várt, nagy horderejű, vis maior jellegű negatív esemény következett be, mint a Covid-járvány, az ukrajnai háború vagy az energiaválság.

-tette hozzá. Jelezte, a visszafizetési kötelezettség most júliusig pár száz, de év végéig akár több ezer családot is érinthet, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyermekük, ezért a kormány úgy gondolja, hogy nagy segítség lesz nekik, ha a két évvel meghosszabbodik a gyermekvállalási határidő.

Forrás: PS/MTI; fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.