Lázár János: Igazi kárpótlást csak 2010 után kaptak a kommunizmus áldozatai!
A második világháború után GULAG-ra hurcolt nemzettársaink legnagyobb csoportja 1953. november 25-én érkezett haza a Szovjetunióból. Emiatt ezen a napon tartja évről-évre megemlékezését a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ). A helyszín mindig a szervezet által felállított óbudai GULAG Emlékmű. A megemlékezésen ezúttal Lázár János építési- és közlekedési miniszter mondott beszédet.
Megközelítőleg nyolcszázezer magyart hurcoltak el a második világháborút követően a szovjet táborokba. Nagyobb részük soha többé nem térhetett haza, és ma is ott alusszák örök álmukat a kazah puszták, a szibériai tajga, a sarkköri bányavidékek vagy éppen az orosz Távol-Kelet zordon, fagyos területein. A szerencsésebb sorsúak hosszú évek borzalmas körülmények közötti fogságát követően „repatriálva” lettek, vagyis visszatérhettek szülőföldjükre.
Sztálin halála után néhány hónappal, 1953. november 20-án és 25-én két részletben, mintegy ezerötszáz honfitársunk térhetett haza a Szovjetunió kényszermunkatáboraiban eltöltött rabságából. Ennek okán 2012-ben november 25-e lett a Szovjetunióba hurcolt nemzettársaink emléknapja. A SZORAKÉSZ szervezésében – kormányzati támogatással – 2018-ban Óbudán állították fel az ország első GULAG-emlékművét, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök személyesen avatott fel. Azóta minden évben itt tartja megemlékezését a SZORAKÉSZ. Idén Lázár János építési- és közlekedési miniszter volt a megemlékezés díszvendége.
A SZORAKÉSZ tovább viszi a szülők, nagyszülők örökségét
Elsőként a SZORAKÉSZ elnöke lépett az emelvényre. A szülei fogva tartása révén a GULAG borzalmaiban személyesen is érintett Menczer Erzsébet beszédében leszögezte:
A győztes féktelen bosszúja és mérhetetlen „étvágya” nyelte el a XX. század második világégésének végén a serdülőkort alig elhagyó vagy még iskoláskorú „rettenetes magyar bűnösöket”. Néhányukat – mint az én Édesanyámat is – jelképesen 1944-ben a karácsonyfa alól vittek el, többségük már börtön vagy lágerlakóként élte meg a kis Jézus születését. Mérhetetlen szenvedés és megaláztatás jutott osztályrészül csak azért, mert ők hitték és élték az ősi jelszót: Istennel a hazáért mindhalálig.
Az emlékezetpolitikai szervezet vezetője kiemelte, hogy a malenkij robotra elhurcoltakat, a szovjet GULÁG poklába ítélet nélkül, vagy koncepciós eljárásban, fogolyként kiszállított embereket villanyjárta szögesdrótok mögé zárták, kényszermunkára fogták, olyan körülmények között, amelyekhez munkaeszköz és szerszám nem volt, sem megfelelő orvosi ellátás. S naponta, többször is közölték velük, hogy nem kell elszámolnia az őrségnek az ő életükkel. A kiszabaduló, még életben lévő foglyokkal hazatérésükkor közölték, hogy a történetekről senkivel nem beszélhetnek. Sem egymással, sem családjukkal…
Mindezt magam is megtapasztaltam a saját családomban… Büszke vagyok arra, hogy mi, a SZORAKÉSZ alapítóinak utódai tovább visszük szüleink, nagyszüleink ránk hagyott örökségét és ma már az országban és egyedülálló módon, egykori GULAG rabtelepeken 29 helyen van emléktáblánk, emlékművünk. Hajtsunk fejet mindazok előtt, akiknek emberi jogait a történelem során a megszállók, a kommunisták, a 20. század tömeggyilkos hatalomépítői semmibe vették!
Magyarországnak csak a háborúból való kimaradás lehet a célja
Az idei rendezvényen Lázár János építési- és közlekedési miniszter szólalt fel a kormány képviseletében. A miniszter kiemelte, hogy az emberiség nem sokat tanult a két elveszített világháborúból, ugyanis nyolcvan évvel a II. világháború befejezése után, nem is olyan messze tőlünk ismét emberek pusztítják egymást, nem értve, hogy a háború ennek a térségnek, így Magyarországnak is csak a kárára lehet.
Magyarországnak két elveszett háború után csak a háborúkból való folyamatos kimaradás, a semlegesség lehet a valódi célja. Hazánk háborús veszteségei felfoghatatlanok, az ország elveszítette az önrendelkezését, szuverenitását, a kirabolt, pusztulásra szánt nemzetek sorsa állt előtte, a békediktátumok pedig hosszú évszázadokra, a mai napig hatóan kijelölték helyét és mozgásterét a világban.”
Lázár János – amint azt Menczer Erzsébet beszédéből megtudhattuk – oroszlánrészt vállalt abban, hogy a november 25-i emléknap még 2012-ben létrejöhessen, ugyanis a kezdetektől maximálisan támogatta Menczer Erzsébet ez irányú kezdeményezését. A miniszter ezúttal sem csak tágabb szemüvegen keresztül értékelt, felidézte a szovjet rabságból hazatérők megalázó viszontagságait is.
Megrázó sors jutott a fogságból hazatérőknek, mivel senki nem kért bocsánatot tőlük, nem kaptak kárpótlást, fegyveres őrök fogadták őket a magyar földön, és meg kellett fogadniuk, hogy soha nem beszélnek arról, mi történt velük. Igazi kárpótlás csak évekkel később, a bocsánatkérés és az emlékállítás pedig csak évtizedekkel később, a 2010-es években következett be. Mindez a mai napig érezteti hatását, ezért a 21. század első évtizedei a nekünk szánt sors határainak, kereteinek megváltoztatásáról, az előre kijelölt mozgástér tágításáról szólnak az évszázad megnyerése érdekében.”
A miniszter emlékezése végén fontosnak tartotta kiemelni, hogy a mai kor érdektelensége ellenére mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy beszéljünk az áldozatok történetéről, megkövessük őket, és megadjuk nekik a béke és megnyugvás lehetőségét idős korukban, gyermekeiknek és leszármazottaiknak pedig azt, hogy a szenvedés ellenére büszkék legyenek őseik hazafiasságára és kitartására.
A beszédek után Menczer Erzsébet és Lázár János, valamint az emlékezetpolitikai szervezetek jelenlévő képviselői elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál és fejet hajtottak az áldozatok előtt. A megemlékezést a Zeneakadémia növendékeinek rövid műsora tette még szebbé, méltóságteljesebbé.
Galéria: A Szovjetunióba elhurcolt áldozatokra emlékezünk
1/9
A Szovjetunióba elhurcolt áldozatokra emlékezünk