Pesti Srácok

Lázár János: Igazi kárpótlást csak 2010 után kaptak a kommunizmus áldozatai!

null

A második világháború után GULAG-ra hurcolt nemzettársaink legnagyobb csoportja 1953. november 25-én érkezett haza a Szovjetunióból. Emiatt ezen a napon tartja évről-évre megemlékezését a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ). A helyszín mindig a szervezet által felállított óbudai GULAG Emlékmű. A megemlékezésen ezúttal Lázár János építési- és közlekedési miniszter mondott beszédet.

Megközelítőleg nyolcszázezer magyart hurcoltak el a második világháborút követően a szovjet táborokba. Nagyobb részük soha többé nem térhetett haza, és ma is ott alusszák örök álmukat a kazah puszták, a szibériai tajga, a sarkköri bányavidékek vagy éppen az orosz Távol-Kelet zordon, fagyos területein. A szerencsésebb sorsúak hosszú évek borzalmas körülmények közötti fogságát követően „repatriálva” lettek, vagyis visszatérhettek szülőföldjükre.

Sztálin halála után néhány hónappal, 1953. november 20-án és 25-én két részletben, mintegy ezerötszáz honfitársunk térhetett haza a Szovjetunió kényszermunkatáboraiban eltöltött rabságából. Ennek okán 2012-ben november 25-e lett a Szovjetunióba hurcolt nemzettársaink emléknapja. A SZORAKÉSZ szervezésében – kormányzati támogatással – 2018-ban Óbudán állították fel az ország első GULAG-emlékművét, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök személyesen avatott fel. Azóta minden évben itt tartja megemlékezését a SZORAKÉSZ. Idén Lázár János építési- és közlekedési miniszter volt a megemlékezés díszvendége.

A SZORAKÉSZ tovább viszi a szülők, nagyszülők örökségét

PestiSracok facebook image

Elsőként a SZORAKÉSZ elnöke lépett az emelvényre. A szülei fogva tartása révén a GULAG borzalmaiban személyesen is érintett Menczer Erzsébet beszédében leszögezte:

A Szovjetunióba Hurcolt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Emléknapja alkalmából tartott megemlékezés a Szovjet Megszállás Áldozatainak Emlékművénél. Menczer Erzsébet a SZORAKÉSZ elnöke // fotó: Hatlaczki Balázs

Az emlékezetpolitikai szervezet vezetője kiemelte, hogy a malenkij robotra elhurcoltakat, a szovjet GULÁG poklába ítélet nélkül, vagy koncepciós eljárásban, fogolyként kiszállított embereket villanyjárta szögesdrótok mögé zárták, kényszermunkára fogták, olyan körülmények között, amelyekhez munkaeszköz és szerszám nem volt, sem megfelelő orvosi ellátás. S naponta, többször is közölték velük, hogy nem kell elszámolnia az őrségnek az ő életükkel. A kiszabaduló, még életben lévő foglyokkal hazatérésükkor közölték, hogy a történetekről senkivel nem beszélhetnek. Sem egymással, sem családjukkal…

Magyarországnak csak a háborúból való kimaradás lehet a célja

Az idei rendezvényen Lázár János építési- és közlekedési miniszter szólalt fel a kormány képviseletében. A miniszter kiemelte, hogy az emberiség nem sokat tanult a két elveszített világháborúból, ugyanis nyolcvan évvel a II. világháború befejezése után, nem is olyan messze tőlünk ismét emberek pusztítják egymást, nem értve, hogy a háború ennek a térségnek, így Magyarországnak is csak a kárára lehet.

A Szovjetunióba Hurcolt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Emléknapja alkalmából tartott megemlékezés a Szovjet Megszállás Áldozatainak Emlékművénél. Lázár János építési és közlekedési miniszter. // fotó: Hatlaczki Balázs

Lázár János – amint azt Menczer Erzsébet beszédéből megtudhattuk – oroszlánrészt vállalt abban, hogy a november 25-i emléknap még 2012-ben létrejöhessen, ugyanis a kezdetektől maximálisan támogatta Menczer Erzsébet ez irányú kezdeményezését. A miniszter ezúttal sem csak tágabb szemüvegen keresztül értékelt, felidézte a szovjet rabságból hazatérők megalázó viszontagságait is.

A Szovjetunióba Hurcolt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Emléknapja alkalmából tartott megemlékezés a Szovjet Megszállás Áldozatainak Emlékművénél. // fotó: Hatlaczki Balázs

A miniszter emlékezése végén fontosnak tartotta kiemelni, hogy a mai kor érdektelensége ellenére mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy beszéljünk az áldozatok történetéről, megkövessük őket, és megadjuk nekik a béke és megnyugvás lehetőségét idős korukban, gyermekeiknek és leszármazottaiknak pedig azt, hogy a szenvedés ellenére büszkék legyenek őseik hazafiasságára és kitartására.

A beszédek után Menczer Erzsébet és Lázár János, valamint az emlékezetpolitikai szervezetek jelenlévő képviselői elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál és fejet hajtottak az áldozatok előtt. A megemlékezést a Zeneakadémia növendékeinek rövid műsora tette még szebbé, méltóságteljesebbé.

20241125_110004_HBCP8039
20241125_110636_HBCP8049
20241125_111301_HBCP8135
20241125_111802_HBCP8255
20241125_112600_HBCP8318
20241125_112845_HBCP8334
20241125_114310_HBCP8409
20241125_120611_HBCP8425
20241125_120648_HBCP8431
Ajánljuk még