Pesti Srácok

Tömegtüntetéssel egybekötött könyvégetésre készül a Momentum, eddig 27 érdeklődő jelentkezett

null

Hol vannak már a dicső hazaáruló idők, amikor a Nolimpia aljassága igyekezett utat mutatni az azóta Magyar Péter bűzös berkeibe cammogó csodaváróknak. Az alapanyag megvan, de egyesek még ahhoz is bénák, hogy megbízhatóan hülyék legyenek. Mára már a törzsgárda számára is unalmassá vált a zsigeri gyűlölet, amikor minden nap ugyanazt a mantrát lehetett hallani, ki is égtek a lányokfiúk. Pedig ők őszintén hányingert kaptak a magyarságtól és talán itt hibáztak a legnagyobbat. Morzsát sem szórtak az utóbbi időben a csodaváróik közé, és egy idő után sok lett abból, hogy a románok fontosabbak voltak, mint a magyarok, hogy a Nolimpia sikeréből azt a következtetést vonták le, hogy az ellenzéki magyarok is egytől egyig utálják saját nemzetüket, mint ők. Ennél azért még mindig összetettebb a helyzet. Most pedig, a csapat maradéka a vergődésnél is szánalmasabb performanszok közepette tapossa laposra magát, Tompos Marcika és Bedő Dávid még egy oviscsoportot sem tud mozgósítani, de a hevület legalább még mindig megvan.

Mi más is lenne a program december 21-én, közel a karácsonyhoz, mint együtt könyvet égetni a momentumos viccemberekkel. Már egy tisztességes kordondöntéshez is kevesen vannak, lehet, hogy az elitcsapat már egy pingpong forgót sem tudna lejátszani. De az arcuk még a régi. A fontossági sorrendben pedig az első helyen az áll, hogy a zsigeri gyűlöletet, a semmibe mutató, értelmetlen performanszokat erőltesse. Persze Tompika, a Momó vélhetően utolsó elnöke azért igyekszik hazánkat is belekeverni a háborúba, hiszen legutóbb is azért sírt, hogy küldjünk már végre fegyvert az ukránoknak. Ő tényleg következetes, soha nem propagál olyan ügyet, ami minimális magyar érdekeket is rejt magában. Sokan írják, hogy ügynök a srác, a CIA egyik hazai kitartottja, de talán ilyen mélyen nincsen azért az amerikai ügynökség sem, hiszen Mr. Bean és Jacques Clouseau felügyelő együtt sem tudna ilyen szerencsétlen hülye lenni. Tegyük azt is hozzá, hogy ők sosem akartak rosszat, a hazájukat meg főleg nem árulták fillérekért. De talán most eljön a nagy áttörés, Tompikáék ugyanis nyilvánosan égetik majd a nemzeti konzultációt, hogy jól odavágjanak a propagandának. Le a kalappal. És gyűlnek is az emberek.

Fineszes megoldáshoz csak úgy özönleni szoktak a tömegek. Ők már vannak 13-an!

Mivel segíteni akartunk, nem volt szívünk a címben elmondani a teljes igazságot, így hát készüljetek fel: 27 érdeklődő van, eddig 13-an mondták azt, hogy biztosan részt vesznek a banzájon. Méltatlanul kevés ez egy ilyen horderejű rendezvényhez. És tudjuk, aki már szervezett hasonlót, vagy akár csak egy sima rendezvényt közösségi oldalon, a biztos érdeklődőknek a 30 százaléka szokott megjelenni. Így most a maradék párttagoknak egymást kellene számon kérni, hogy ki nem ér rá a nagycsaládból, mert a végén még Tompika és Bedő Dávid kettesben ugrálják majd körül a nagy tüzet.

PestiSracok facebook image

Ez jelenleg a Momentum, de a kesergőknek üzenjük, hogy korábban sem volt ez sokkal másabb, csak több hülye állt mögöttük. De a hülyék joga, hogy új gazdatestet találjanak, aztán amikor kiderült, hogy a következő delikvens sem varázsló, lehet továbbállni. Bárcsak egyszer rájönnének, hogy érdemes a normalitással is foglalkozni. Addig azonban marad a kamucsodaszarvas, az igazi öngyűlölőknek és mazochistáknak pedig a Momentum könyvégetése, vagy Dobrevék internacionalista világforradalma. Egyik sem rossz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.