Pesti Srácok

Kétszeres árulók: Lám, már a Magyar Hang sem tagadja, hogy Soros pénzéből élnek - állapítja meg Huth Gergely

null

Foglalkozzunk inkább az Aszad-álhírművelet másik főszereplőjével, a Magyar Hanggal! Ők azok ugyebár, akik 2015. február 6-án hirtelen megvilágosodtak, és – kollégáink színe-javával ellentétben – vállalták a kényszerű 180 fokos fordulatot, azaz, hogy a nemzeti oldal sajtóműhelyeiből balliberális szócsöveket faragnak, majd Vona Gábor mögé állva támogatják a szivárványos lelkületű új kormánytöbbség eljövetelét. Az akció sikere közismert - írja Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője A kétszeres árulók című publicisztikájában a Magyar Nemzetben.

Így folytatja: "A nemzeti sajtó becsületére váljon, hogy igen kevesen álltak a G-napos pálfordulók közé, azok is inkább a silányabb fajtából kerültek ki. Kezdetben valódi konzervativizmusról és nemzeti liberalizmusról hablatyoltak. Ám Simicska Lajos 2018-os kapitulációja után kénytelen voltak új menedéket keresni, így kalózhajóik zászlóvivője a Magyar Hang lett. Olyan minden gyanú alatt álló figurákkal az élen, mint Lukács Csaba vagy a lóvémágnes György Zsombor és a napraforgó-jellemű örökepigon, Szerető Szabolcs, plusz néhány valódi őskomcsi, köztük a moszkovita Martin József. Legutóbbi számukon – hogy-hogynem – épp Hann Endre a címlapfiú, onnan hirdeti Magyar Péter csodálatos tündöklését és a Fidesz bukását."

A Vogel Evelin-féle felvételek óta Magyar Péterről is tudjuk, hogy mikroadomány-százmilliók természetesen nincsenek, olyanból a Tiszánál is csak egy-egymillió gyűlik össze időnként. A többi minden bizonnyal mindkét rémhírgyáros árulógárda ugyanonnan kapja.

PestiSracok facebook image

Ilyenekkel vagyunk kénytelenek egy levegőt szívni. Nem kívánom azt, amit Petőfi A nemzethez című költeményében rájuk mérne, de szebb volna az élet, ha másutt és máshogyan keresnék a kenyerüket" - zárja sorait a szerző.

A teljes írás ITT olvasható el a Magyar Nemzetben.A vezető képen a Választól érkező Dévényi István kérdezi a két G-napos machinátort, Lukács Csabát és György Zsombort, a Magyar Hang kiadójának vezetőit.

Ajánljuk még