Templom, iskola és sport – Keresztény értékrendre alapozott önazonosság-őrzés Tóthfaluban
„Ne hagyjátok a templomot; A templomot, s az iskolát!” – így hangzik a jeles erdélyi költő, Reményik Sándor intelme, amelyet a gyalázatos trianoni országcsonkítás után fogalmazott meg Mátyás király szülővárosában, a „Kincses Kolozsváron”. Reményik sorai egy kisebbségi létbe kényszerült nemzetrész fő identitás-megőrzésének színtereit emelték ki. S valóban, valamennyi elszakított területen élő magyar közösség számára a hit őrzése és az anyanyelvi oktatás tekinthető a legfőbb önazonosság-őrzőnek, amelyhez békeidőben hozzákapcsolódhat egy harmadik dolog is: a sport. Ezt a hármas egységet valósította meg a délvidéki Bácskában Utasi Jenő atya. A magyarlakta Tóthfalu plébánosa újév napján látta vendégül portálunkat, beavatva bennünket egy kicsiny délvidéki közösség fennmaradásért vívott mindennapi heroikus, de mégis felemelő küzdelmébe.
Délvidéki szilveszterezésünk nem lehetne teljes, ha valamicske sport és futball nem kapcsolódik hozzá. Miután bajnoki szünet van, így a közeli Topolyára nem mehetünk meccsre, ám vendéglátónk egy különleges ötlettel rukkol elő számunkra: látogassunk el Tóthfaluba, ahol csodát láthatunk. Egy csodálatos pap, Jenő atya aprólékos és kitartó munkával létrehozott egy labdarúgó-akadémiát, kollégiummal, iskolával, műfüves pályákkal, sportcsarnokkal, konditeremmel. Bár az idő bánatos és ködös, az újévi mise után kocsiba pattanunk és irány Tóthfalu.
Utasi Jenő atya, a tóthfalusi Munkás Szent József Plébánia plébánosának elkötelezettségét és vendégszeretetét mutatja, hogy a világon semmi gond nincs abból, hogy újév napján – minden előzetes bejelentkezés nélkül – betoppan egy anyaországi újságíró, aki érdeklődik az itt zajló tevékenységek iránt. Sőt, a legteljesebb szeretettel fogadja a gúnyhatáron túlról jött zsurnalisztát.
„1977-ben kerültem Tóthfaluba, és lettem itt plébános. A helyiek szeretettel fogadtak, én pedig azóta sem teszek egyebet, mint igyekszem megfelelően végezni papi szolgálatomat.”
Jenő atya szerénysége miatt még véletlenül sem emelné ki a saját személyét, de azonnal szembetűnik, hogy papi működésének évtizedei alatt milyen hihetetlen komplexum épült itt fel, gyakorlatilag a semmiből. Mielőtt azonban Jenő atya munkálkodásának eredményeiről ejtünk szót, érdemes röviden bemutatni ezt a csöppnyi kis bácskai falucskát, amelynek történelme önmagában is egyedülálló, és nemcsak délvidéki viszonylatban.
Ellentétben a Duna-Tisza-köze déli részének más településeivel, ez a falu nem a török kiűzése után jött létre. Tóthfalu nagyon fiatal, alig több, mint száz évet számlál. A környék egykori nagybirtokosának, Tóth Józsefnek a nevét viseli, és az egykori birtokosnak ki is jár ez a megkülönböztetett tisztelet.
Tóth József ugyanis birtoka jelentős hányadát kiosztotta és/vagy jelképes összegért eladta napszámosainak és más, földnélküli családoknak, akik így letelepedhettek a falu mostani helyén. Az egykori dűlőutak még ma is megvannak – sőt, azokon keresztül is megközelíthető Tóthfalu több irányból is –, de ma már takaros kis falu lett az egykori nagybirtokos földterületéből, s ami számunkra még különösen fontos: teljesen magyarlakta maradt mind a mai napig.
Az első időktől fogva érvényre jutott itt a „Reményik-i igazság”, hiszen az 1909-ben felépült templom a vallásosságát mélyen megélő faluközösség számára a bázist, a legfontosabb „intézményt” jelentette. Sajnos az állandó lakosság napjainkban erősen csökkenőben van, a csúcsot ezerkétszáz fő jelentette a múlt század második felében, manapság körülbelül fele ennyien lakják Tóthfalut.
1977 azonban fontos dátum a község életében, ekkor került ugyanis ide papi szolgálatra Utasi Jenő atya, aki a Munkás Szent József Plébánia plébánosa lett. Innentől folytassa a történetet Jenő atya:
„Rögtön a mélyvízbe ugrottam, amikor a plébániára helyeztek, de ezt nem bántam, nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal láttam hozzá a papi szolgálathoz. A közösség azonnal befogadott és mindazt, amit mára elértünk, közösen tudtunk megvalósítani. Az sosem volt kérdés, hogy a fiatalok felkarolása az egyik legfontosabb feladat. A kezdet kezdetétől szerveztünk versmondó műhelyt, lelki gyakorlatokat, népzenei táborokat, hittanos táborokat. Sokak számára sikerült kedvelt hellyé tenni kis községünket és a helyi egyházközséget is.”
Később ennek annyiból előnyét is látták, hogy amikor Jenő atya újabb ötlettel állt elő, és mint sportért rajongó ember, a sport felé is nyitni tervezett, akkor könnyen talált segítő kezekre, támogatókra. A diákotthon 2010 őszén kezdte meg működését, miközben bejegyzésre került a sportegyesület is, amely végül a szervezeti bázisa lett a később létrejövő Nyers István Labdarúgó Akadémiának.
Az elmúlt másfél évtizedben végbement fejlődés elképesztő mértékű, az, ami ma Tóthfaluban fogad bennünket, szinte maga a csoda. Több szabványméretű focipálya, minden igényt kielégítő sportcsarnok, jól felszerelt konditerem, és mellé kollégium, valamint kisbuszok, az akadémisták szállítására. Ha mindezt egy több tízezer lakosú városban, vagy egy nagy múltú sportegyesület környezetében látnánk, talán elintéznénk egy elismerő fejbólintással. De itt, a magyarkanizsai járásban, Szabadkától és Topolyától is sok-sok kilométerre egy kicsinyke kis községben, tényleg lélegzetelállító.
Jenő atya büszkén vezet körbe bennünket a komplexumban:
„Ami itt a templom köré felépült, természetesen nem egyszerre, hanem lépésről-lépésre, szisztematikus munkával valósult meg. A már régóta működő iskola mellé létesült egy kollégium is. A Kaszap István Kollégiumban a Délvidék minden részéről vannak gyermekeink, túlnyomó többségében magyarok. Vannak, akik Szabadkán, mások Magyarkanizsán, Törökkanizsán vagy Zentán tanulnak, saját kisbuszokkal hozzuk-visszük őket az iskolába és onnan vissza. A híres, Délvidékről származó focicsillag, Nyers István nevét viseli a labdarúgó-akadémiánk, amelyre szintén büszkék vagyunk. A füves mellett műfüves pályánk is van, amelynek révén biztosított az egész éves edzéslehetőség. Nemrégiben adtuk át a konditermet, és a magyar kormány támogatása jóvoltából tavaly felavattuk a sportcsarnokot is. Tudni kell, hogy elsősorban a focinak köszönhetően ismerik a nevünket, de itt Tóthfaluban az akadémián cselgáncs-szakosztály is működik, és emellett kézilabdázni és kosárlabdázni is tudnak növendékeink, valamint asztaliteniszezni, sőt, teqballozni is lehetőségük nyílik. A már említett konditerem pedig természetesen valamennyi kollégiumban lakó gyermekünk, sőt, a falu lakói számára is elérhető. Kollégistáink ellátását házon belül oldjuk meg, a konyhánk jóvoltából.”
A fokozatos és jelentős fejlődés természetesen megnövelte a feladatokat is, hiszen a komplexum fenntartása és szakszerű működtetése jelentős kihívás. Nemcsak abban, hogy elő kell teremteni hozzá a szükséges anyagi hátteret, hanem abban is, hogy meg kellett találni a megfelelő szakembereket, akik szakmai felkészültségben és emberi tulajdonságaik terén is beleillenek abba a szellemiségbe, ami Tóthfalut jellemzi.
Amikor Jenő atyától arról érdeklődünk, hogy mit emelne ki leginkább mindabból, ami ebben a kis észak-bácskai faluban működik, a következőt feleli:
„Az talán a legfontosabb dolog, hogy három lábon állunk itt, Tóthfaluban. Jelen van a legfontosabb, a keresztény értékrenden alapuló lelki háttér, Isten közelsége, és áldása ténykedésünkön. Emellett a szellemi táplálékhoz is hozzájuthatnak gyermekeink, úgy az iskola, mint a folyamatosan gyarapodó könyvtárunk és az egyéb művészeti foglalkozásaink jóvoltából. És ehhez hozzájön még a testi nevelés fontossága, amely nálunk szintén biztosítva van. Ezen kívül törekszünk a magyar önazonosság-tudat ápolására, fenntartására is. Úgy érzem, ez a legfontosabb feladatunk itt, Tóthfaluban, ezeket az értékeket egyszerre fejleszteni és elmélyíteni azokban a gyermekekben, akiket a Jóisten a gondjainkra bízott. Ennek szellemében dolgoztunk eddig és dolgozunk a továbbiakban is!”
„Ti megbecsültök minden rendet
Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”
Reményik Sándor: Templom és iskola (részlet)
Ha a magyar lelkületű utazó a Délvidéken jár, ne hagyja ki ezt a gyönyörű kis települést, ahol életre kelnek Reményik Sándor éppen száz évvel ezelőtt, 1925-ben írott sorai. A „három lábon” álló kis közösség, Tóthfalu kitartóan őrzi magyar identitását. Alapítója, Tóth József is büszke lehet falujára, ha letekint rá az ég magasából…
Vezető kép: a Kaszap István Kollégium épülete a délvidéki Tóthfaluban. Fotó: Utasi Jenő.
