A románok törvénybe iktatnák, hogy őket muszáj tisztelni - Nagy János karakán választ adott

A román nacionalisták rájöttek, hogy őket az égvilágon mindenki lenézi, de megtalálták a megoldást: majd hoznak egy törvényt, amiben kötelezővé teszik, hogy őket igenis tisztelni kell. Biztosan működne, mi azonban ezúton büszkén kijelentjük, hogy ha az AUR terve végbemegy, akkor örömmel megszegjük ezt a törvényt!
Románnak lenni nem nemzetiség, hanem foglalkozás kérdése, szól a régi mondás, és ezt évről évre sikerül bizonyítani. A kedvenc történetünk, hogy mikor kiderült, keleti szomszédaink lopják a NATO-bázisok üzemanyagkészleteit, a bukaresti védelmi miniszter kijelentette, hogy a szövetség felháborodása felesleges, hiszen ez egyszerűen egy román népszokás.
Igaz, loptak ők már nagyobbat. Ennek következtében az emberiségben kialakult egy kép, miszerint a románok legjobb esetben is leginkább a comic relief karakterére volnának érdemesek egy amerikai sorozatban. NADE! Az AUR megtalálta a megoldást, megtalálta a megoldást és a nacionalista párt bevezetné „az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napját”, azaz törvénybe iktatnák, hogy őket igenis tisztelni kell.
Nekünk erről természetesen a releváns South Park epizód jut eszünkbe, hiszen, mint tudjuk, a románok Európa Cartmanjei:

Ennek megfelelően mi is éppen annyira tiszteljük kedves oláh barátainkat, mint ők minket, akár kötelez rá törvény, akár nem. Majd ha szíveskednek egy háborút azon az oldalon befejezni, ahol elkezdték, esetleg nem lopnak területeket, vagy felismerik az angol vécé használatának előnyeit majd átgondoljuk a véleményünket (a háztartások negyedében ugyanis továbbra sincs ilyen alkalmatosság, de merjük állítani, hogy a számokat jelentősen megnyomja az, hogy Erdélyben egyes háztartásokban több is van).
Az AUR kezdeményezésére Nagy János is reagált, és ugyan az államtitkár politikusként lényegesen visszafogottabb volt mint mi, az ő bejegyzésével is teljes mértékben egyetértünk:
– fogalmazott Nagy János.
Fotó: PestiSrácok-videó képkockája. Az AUR által felheccelt csőcselék épp ráront a magyar katonatemetőt védő székelyekre és kitépi a katonasírok keresztjeit a történelmi határon fekvő Úzvölgyén, 2019. júniusában.