Végre egy jó hír: este nem tart Magyar Péter Magyar Infót

És ennek felhőtlenül örülök, mert este a Bozsikban leszek, 8-kor kezdünk a Kazincbarszelóna ellen.
Hogy, hogy nem, hirtelen sürgős elfoglaltsága akadt a Megváltó Úrnak a szokásos, hétfő esti hiradózás helyett. Méghozzá Orbán miatt. Tihanyba utazott monologizálni, amiért Orbán ott tegnap udvariasan beszélt George Simion Bucuresti-ultráról, temetődúlóról és elnökjelöltről. Ezt pedig nem hagyhatta szó nélkül. Robothangon előadott darálásában az unalomig ismételt toposzok és saját maga eddigi teljesítményének kíméletlenül részletes felsorolása mellett bejelentette, hogy Nagyváradra indul egymillió lépésben, hogy a következő két hétben újraegyesítse a nemzetet. Meg persze azért, hogy terjessze azt a hülyeséget, miszerint Orbán Tihanyban kiállt George Simion mellett, szemben az RMDSZ és a józan ész által kisebbik rosszabbként ajánlott Nicușor Dan Bucuresti-i főpolgármester helyett.
Ez nyilván nem igaz, de mivel a Megváltó Úr notórius hazudozó, ezért feleslegesen nem koptatom megint a billentyűzetet. ITT a délelőtti kifejtős fogalmazásom.
Lényeg a lényeg, Messiás úr is képes a gesztusokra, még ha nem is tudatosan. Mert erős gyanúval kell élnem, nem a kedvemért hagyja ki ma este a műsorozást, hogy én nyugodtan tudjak óbégatni az Északi Kanyarban, annak ellenére, hogy szolgálatban vagyok 10-ig.

De azért köszönöm, Péter!