A Finga boy-ok polgári ellenállásba kezdtek a rossz közérzetük miatt

Az, hogy a független-objektív médiamunkásokat átvezényelték aktivistának, prófétának, az O1G-szekta színpadi ceremóniamestereinek, abban sok újdonság nincs. Felületesek és mohók voltak; el kellett volna olvasni az apróbetűt is a szerződésben, hogy a tartótiszt, ha a szükség úgy hozza, egyéb, a szerződésben vállalt tevékenységi körtől eltérő céges munkára is befoghatja őket. Örüljenek, hogy nem Ukrajnába kellett menniük élő pajzsnak. Ráadásul Bütyöknek is szüksége van erősítésre, de meggyőző, egyéni választókerületekben ismert és eladható politikusok helyett egyelőre csak valamennyire ismert beszélő fejekkel engedik dolgozni – a SWOT-analízis őket találta alkalmasabbnak az országos- és külföldi médiára targetált kampánymelókra. A YMCA-ból kilépett kommandós, színész és csodadoki után jöhetnek az ok és nyom nélkül oknyomozó újságírók, meg az egy főre jutó alacsony morálról könnyekbe mártott tollal írt bús szociográfiai jegyzetek szerzői.

De a Finga kávézóban esténként polgári közepet és harmadik pólust képző baráti társaság szabadtéri drámapedagógiai szakköreként sem volt éppen az évtized eseménye a tegnap esti szeánsz. Pláne nem azzal a pár influenszerrel kiegészítve, akikről elég sokan állítják, hogy meghatározott tarifával, élére vasalt számlatömbbel a kezükben állnak oda a Fontos Társadalmi Ügyek mellé, amennyiben nekik is teljesítik a három kívánságukat. Meg a Telegsz videójába sűrítve is iszonyú hosszú és önismétlő volt, és amikor a művészek nekiálltak a gondolataikat rímekbe foglalva elővezetni mély gondolataikat, akkor a léha szemlélődést tervező polgár sikoltozva csapja le a laptopját és messzire szalad. Az ő fellépésüket még be lehet tudni annak, hogy a megrendelőnél lezajlott nemrégi személyi változások miatt a hangulatjelentésekkel mostanában hiába kopognak az amerikai nagykövetség kapuján. Mai fejjel nevezhetjük win-win szituációnak azt az időszakot, amikor a független influenszer meg az objektív skribler még Andras feliratú kitűzővel várta a sorát Pressman asztalánál, hogy – lenyelve a lazacos szendót – előadja a panaszait és büntetést kérjen az országra. Legalább nem hozzánk beszélt.

Ami új volt és frankón szórakoztatóra sikerült, azok a megkérdezettek, a tüntetők, az elégedetlenek, a polgári ellenállók – vagyis az előadás nézőinek bölcs megszólalásai voltak. Annyira prímán alátámasztották az összes előítéletemet, mintha csak én rendeltem volna a műsort a Temuról, ingyenes kiszállítással, átverés és “hazudálás” nélkül. Itt tényleg az újépítésű lakóparkok, Belpest és a budai hegyvidék népe érkezett meg, hogy kirobbantsa a proletárforradalmat, illetve a polgári forradalmat. És nem is tagadták mérhetetlen dühük és elégedetlenségük okát:

Rendesen, ahogy kell, belemondták őszintén a kamerába, hogy már nem képesek elviselni a „politikai környezetet”, ezért szarul érzik magukat. Minden rossz, mert már nagyon elegük van Orbánból és bandájából. Akiknek el kell takarodniuk ahhoz, hogy újra kisimuljon a lelkük, képesek legyen mosolyogni, élvezni az életet.

Ilyen az, amikor valaki teljesen belebetegíti magát a politikába. Nem belebetegszenek, ők betegítik bele magukat. Csak mellékesen: ugyanezek az arcok vesznek össze politikán a régi baráttal, a szomszéddal, a rokonokkal, mert állandóan és kényszeresen ökölbe szorított arccal küzdenek a jóért a gonosz ellen. És a gonosz követői mindenhol ott vannak, a szomszédban, a családban, az érettségi találkozón. Ja, meg a face-en, az ismerősök között, akiknek gyorsan lehet írni egy üzenetet a tüntetéstől felbuzogva, hogy „Szeretetországban te majd jól fel leszel akasztva!”

Az állatorvosi ló a kislány volt az videó első pár percében, aki valami olyasmiről fecsegett, hogy most dől el az élete (a következő választáson), hogy vesz-e fel lakáshitelt, vállal-e gyereket, mert ebben a politikai környezetben az ilyesmire nem hajlandó. Túl nagy a kockázat, hiszen a kormány a családalapítást, a gyermekvállalást pont csak példa nélkül támogatja, nyugodtan lehet a világ legcsaládbarátabb országának nevezni a mai Magyarországot, de a politikai környezet akkor sem megfelelő a számára. Nyilván kevés a morál, meg összeomlott minden, rossz dolgok rossz dolgok hátán és a többi, felső középosztálybeli nyünyörgés a nyomorról.

Finga és a rossz közérzet – leírni is élvezet. Meg abba belegondolni, hogy ezek a jobb sorsra érdemes fiúk és lányok tényleg a szubjektív nyomorukkal érvelnek. Hogy ha minden így marad, akkor ők még inkább szomibojok és szomigörlök lesznek. Nos, senkit nem lehet a saját hülyeségétől megvédeni, de nem is érdemes. Majd maguktól rájönnek, hogy nem érdemes ennyire belebolondulni a politikába, mert nem minket, hanem saját magukat teszik tönkre.