puzsér
Még a sajátjai sem tudják értelmezni Puzsér szavait
A NER aljasul felhasználta Puzsér Róbert saját, nyilvánosan kimondott szavait! Még csak a kontextusból sem vágták ki! Egyszerűen csak úgy odahányták a nyilvánosság elé a filozófus nyilvánosan elhangzott eszmefuttatását. Mindenki tudja, hogy Puzsér Róbert nem is úgy értette, ahogyan mindenki más érti. Tudjuk, hogy amikor a baloldalról valaki valami kellemetlent mond, azt sosem úgy érti, ahogyan a normális emberek értik. Ha pedofíliával kapcsolatos kijelentésekről van szó, akkor ez a szabály triplán igaz. Ellenben, ha valami a jobboldalon hangzik el, azt úgy kell értelmezni, ahogyan azt a baloldali értelmiség látni véli. Ez a természet rendje.Egy napra jugoszláv lemezborító lettem
Állítólag nem is a Jugoton adta ki azokat a lemezeket, melyeket a különböző, nem annyira az APEH fennhatósága alatt működő piacokon árultak a rendszerváltozás idején, csak a zágrábi cég brandje nálunk a minőséget jelentette, így szakmányban vásárolhattuk azokat a hamisított lemezeket, melyek borítójára rátették az Iron Maiden fotóját és ráírták, hogy Metallica – Ride the Lighting. Valami hasonló jugót toltam tegnap, amikor a Senkihelyettes kettőről elhittem, hogy ő maga Azahriah, és még a cikk címébe is beleírtam a mulatós király nevét. A Telex meg kiröhögött, de ez egy ilyen műfaj: aki hülye, azon nevetnek.Gyógypedagógiai kísérlet Azahriah és Puzsér felfogóképességének javításához (Javítva, frissítve)
Puzsérnek és a budai hegyvidék lakossági csalogányának nem sikerült kihámozniuk, miről írtam hétfőn, erről pedig hosszú percekig voltak képesek értekezni az Önkényes Mérvadó című sulitévés műsorban. Akkor azzal a céllal láttam neki a fogalmazásnak, hogy egy kis fényt viszek a haladó nyilvánosságba, elmagyarázom, miért nem történt tragédia a szankciók megszavazásánál. Elbuktam. Második számú gyógypedagógiai kísérlet következik. (Frissítés a végén.)Az ellenzék szerint Majka ledobta az atomot, de mi az igazság? | The Fair Right (videó)
Az ellenzéki oldalon van egyfajta misztikus fixáció a Péterek felé. Juhász Péter, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Magyar Péter, most pedig Majoros Péter, ismertebb nevén Majka a rajongásuk új tárgya. Az ellenzéki szavazók, akik pár éve még leköpték volna, amiért Szijjártó Péterrel pózolt, most pajzson hordozzák körbe, mert állítólag beszólt a rendszernek. Előadott egy dalt, amitől majd jól megbukik a Zorbán. Ahogy arra számítani lehetett, Orbán Viktor azóta sem bukott meg, pedig a klipet már közel hat millióan látták. A cikk megjelenéséig még bármi történhet, de azért komoly összeget senki ne tegyen a Fidesz bukására. Eközben Trump "beiktatódott", mint az USA 47. elnöke, Pressman pedig búcsúzóul szétszórt egy marék kutyakekszet a budapesti trolivezeték mentén.Tragédia: mi lesz velünk Puzsér Róbert nélkül? | The Fair Right (videó)
A közéleti szereplők között gyakran tapasztalható konfliktusok hátterében nem csupán az ellentétes vélemények állnak, hanem a párbeszéd minősége és annak megvalósítása is. A Puzsér Róbert nevű jelenség kiválóan illusztrálja, hogy miként válhat a közbeszéd terepe egyfajta véleménybuborékká, ahol az ellentétes nézetek már nem találkoznak, hanem párhuzamosan futnak egymás mellett. Puzsér Róbertet az sem zavarja, hogy ezek az egymással nem találkozó, ellentétes nézetek egytől egyig tőle származnak. Ha pedig erre rávilágítasz, jobb esetben letilt az oldaláról, bezárkózik, rosszabb esetben pedig meleg levegőt enged ki a gyomrából egy erőteljes hangorkán kíséretében. Magyarul: üvölt. A mai videóban többek között erről lesz szó.Váratlan helyről kapott kritikát Puzsér Róbert az Ábrahám Robis incidens kapcsán | The Fair Right (videó)
A sajtó napok óta Puzsér Róbert és Ábrahám Robi vitájától hangos. A felek közötti adok-kapok odáig fajult, hogy Ábrahám Robi végül arcon csapta a kritikust. Kettejük vitája (többek között) abból fakad, hogy Puzsér Róbert színlelt humor álcája mögül öblös cigányozásba kezdett Ábrahám Robi egyik okfejtése kapcsán. Ez később tovább fokozódott. Puzsér Róbert több műsorban is nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illette Ábrahám Robit, aki nem volt rest felvenni a kesztyűt. Hasonló stílusban üzent vissza a "loncsos kuvasznak", aki visszaüzent... és így tovább.A tűzoltóért kiáltó gyújtogató
A Donald Trump elleni merényletkísérlet után – amit a balliberális mainstream először csak hangoskodásként, meg incidensként próbált eladni –, megszólalt a hazai junkie-értelmiség vezéralakja, Puzsér Róbert is. Hosszú posztban reagált a történtekre, s summa summarum arra jutott, hogy: Isten, óvd meg Amerikát! Végülis igaza van, ami a záró mondatot illeti, de azért kell, hogy egy kicsit mélyebben is beszéljünk erről.Ajánljuk még