Pesti Srácok

A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek

A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek

Dörgedelmes bejegyzésében esett neki a buta kisfiú - polgári nevén Fekete-Győr András - Szabó Zsófinak, mert a sikeres színésznő, műsorvezető belépett az egyik Digitális Polgári Körbe. A buta kisfiú szerint az ország többsége rendszerváltásra készül, így Szabó Zsófi elkésett a hatalomhoz dörgölőzésével. Emlékeztetnénk arra, hogy a buta kisfiú (Fekete-Győr András néven)azt a pártot elnökölte, amelynek egyetlen politikai tette az volt, hogy idegen zsoldban megfúrták a budapesti olimpiát, legnagyobb politikai innovációja pedig az, hogy visszaléptek a jövő évi választástól az eddigi legnagyobb szélhámos javára.

A buta kisfiú olyasmiket delirált össze vasárnapi bejegyzésében, hogy a magyarok napról napra tömegesen távolodnak el Orbán kormányától. Ez mondjuk meg is látszik az olyan eseményeken, mint amikor a miniszterelnök néhány százezer ember előtt beszél például egy Békemeneten, Bütyök meg ugyanakkor egy tucat - a fele testőr - elalélt agyhalottnak károg vidéki települések főterein. Egyebek mellett azt írta Fekete-Győr András, a buta kisfiú: 

Fekete-Győr András
Fekete-Győr András megpróbál erkölcsi magasságokba emelkedni.

Fekete-Győr András életvezetési tanácsokat oszt

A buta kisfiú azt is hozzátette: 

Zsófi, engedj meg nekem egy baráti jótanácsot. Fiatal vagy te is, előtted áll az egész élet. Rendszerek jönnek és mennek, de a szégyen, hogy te egy bukóban lévő, gyűlöletkeltő rezsim utóvédkatonája voltál, örökre veled marad. Ezt a bélyeget soha nem fogod tudni lemosni magadról. Bármit is kapsz ezért a szerepért – legyen az pénz, lehetőség vagy csak a hatalom vállveregetése –, hidd el, nem éri meg.

Mi úgy gondoljuk, hogy megéri, mert azt valószínűleg Szabó Zsófi is felismerte már, hogy ezekkel a reménytelen szerencsétlenkedőkkel, mint amilyen Fekete-Győr András és az egész baloldali bagázs, nem lehet sikeres országot építeni. Orbán Viktor és kormányának több tagja is többször elmondta már: sikeres politikus, sikeres politikai erő csak olyan ember, mozgalmak lehetnek, akik valamilyen célt fogalmaznak meg, majd ígéreteiket megvalósítják. Az elképesztő nemzetközi liberális terror ellenére sem lehetnek a politikában sikeresek azok, akik mindig valami/valaki ellen pozícionálják magukat, a mondanivalójuk pedig kizárólag alpári személyeskedés. A sikert itt nem a hatalom megkaparintására, és megtartására értjük, hanem a társadalom széleskörű támogatására.

Fekete-Győr András a pártjával együtt a tankönyvi példája ennek, valamint annak, hogy mire számíthat egy született b@lfasz, ha túl magasra kerül. Hatalmasat esik, nagyot nyekken. A buta kisfiú éppolyan szomorú lesz azon a jövő áprilisi, várva várt vasárnapon, mint a korábbiakon, mert ezek genetikusan képtelenek az önelemzésre. Kedves liberális, O1G-s polgártársaink! Adjon nektek baráti jó tanácsokat a Fekete-Győr András! Azzal mi is jól járunk.

 

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.