Pesti Srácok

Épp most veri be az utolsó szeget a Momentum koporsójába Cseh Katalin

Épp most veri be az utolsó szeget a Momentum koporsójába Cseh Katalin

Fekete- Győr András közösségi oldalán fakadt ki Cseh Katalin pártalapító lépésére, aminek szerinte semmi értelme, de annál károsabb. A Momentum ugyanis véleménye szerint behódolt a Tiszának, azzal pedig, hogy Cseh új pártot alapít, tovább rombolja az ellenzék esélyeit a közelgő választáson.

Kezdem a legfájóbb ponttal: nagyot csalódtam benned - kezdi bejegyzését Fekete-Győr András, aki annak idején a magyarok álmának lerombolását (a budapesti olimpia megrendezését) többek között Cseh Katalinnal kezdte. A momentumos üdvöske később pozíciót kapott az EP-ben, ahol már Donáth Annával fúrták a magyar érdekeket Brüsszelben. Majd miután soknak bizonyultak, hazazavarták őket és Cseh Katalin hoppon maradt. Az egész Momentum sokkban volt az EP-választás eredményétől, majd Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak miatt el is ítélték, ezért átadta helyét a Magyar Országgyűlésben Csehnek, aki örömmel foglalta el az ölébe hullott mandátumot. Azóta a nők ügyével próbál foglalkozni, de elég nyögve nyelős neki ez a téma. 

A Momentum befeküdt a Tisza alá, Cseh Katalin pedig egyéni akcióba kezdett
A Momentum befeküdt a Tisza alá, Cseh Katalin pedig egyéni akcióba kezdett. Forrás: Facebook

Bár az országgyűlésben voltak felszólalásai, összességében jelentéktelenné vált Cseh Katalin és egész pártja. Mindeközben a Momentum azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok a Tisza Pártban látják a kormányváltás lehetőségét, ezért úgy döntöttek alájuk fekszenek. Jön a jól bevált összefogás, amiről Fekete-Győr is ír:

Tavaly az EP-választáson, amin sokunk sajnálatára nem tudtad folytatni a munkát az Európai Parlamentben, a választópolgárok világosan megüzenték, hogy a Tisza Pártban látják a rendszerváltás egyetlen reményét. Hiszem, hogy nekünk, akik felelősséget érzünk Magyarország sorsa iránt, nem az a dolgunk, hogy megkérdőjelezzük, pláne felülbíráljuk a választók akaratát. Hanem az, hogy minden erőnkkel, akár a legszemélyesebb áldozatok árán segítsük azt.

Éppen ezért csalódott Cseh Katalinban párttársa, aminek hangot is ad: 

Csalódás azt látnom, hogy szem elől tévesztetted, miért léptünk annak idején a politikába. Hogy jöjjön végre egy új politikai generáció, ami bebizonyítja, hogy tényleg lehet a politikát máshogy csinálni. Hogy van egy érdek – a hazánk érdeke –, amely fontosabb és előrébb való, mint bármely bársonyszék, cím vagy rang. Hogy legyen végre egy olyan új politikai közösség, ami meghaladja a magyar politika mindenben haszonleső, kizárólag a túlélésre és hatalomra játszó fertőjét.

Katkának viszont a parlamenti hely és a rang úgy tűnik, fontosabb, ezért a Humanisták pártját hozzák létre a Párbeszédes Barabás Richárddal. Fekete-Győrnek erről is meg van a véleménye: 

Katka, a döntéseddel elfordultál attól a közös úttól, amelyért mindannyian áldozatot hoztunk. Elbuktál a rendszerváltás előmozdításának próbáján. Ezzel pedig méltatlanná váltál arra a pozícióra, amit a választópolgárok és a Momentum bizalmából elfoglalhattál. Próbálhatjátok ezt Barabás Ricsivel bármilyen rózsaszín köntösbe, "humanista" vagy egyéb címkékbe öltöztetni. Ez egészen biztosan nem az a tiszta szívű, progresszív és emberséges politika, amiért mi egykor közösen küzdeni kezdtünk. 

A Momentum behódol, Cseh pedig tovább szalámizza az ellenzéket

A kormánypártok minden évben megkapják, hogy kamupártokat indítanak annak érdekében, hogy szerteszét szórják a szavazókat. Úgy tűnik azonban, hogy semmiféle kamupártra nincs szükség, az ellenzék soraiban ugyanis az egyéni ambíciók hozzák meg a szétszakadást és ezt sérelmezi Fegyőr is, ezért odaszúrt Csehnek:

Katka, neked is tudnod kéne, hogy nincs esélyetek megugrani az 5 százalékot, miközben kockára teszitek milliók álmát egy jobb Magyarországról. A progresszív szavazók érdekeit egész biztosan nem azzal szolgáljátok, ha azt az ellenzéki oldalt, amely hosszú évek apátiája után most először mer végre újra bízni a maga erejében, megpróbáljátok tovább darabolni egy új párttal. Ne szépítsük: minden rátok adott szavazat elveszett szavazat, ami ebben a választási rendszerben a kormánypártnak kedvez. A megosztottság nem a rendszerváltás, hanem a Fidesz malmára hajtja a vizet. Kérdem én, Katka, akkor mi a cél?

A választásokhoz közeledve az ellenzék elkezd marakodni azon a koncon, ami még nincs is náluk. Jönnek az egyéni ambíciók és a székbe való kapaszkodás. Egymás megbuktatási kísérlete, Facebookon üzengetés. A kormánypártokról szinte lekerül a figyelem a veszekedés hevében, és bulvár szintre süllyed a politika baloldala. Ilyenkor valószínűleg még az ellenzékiek is fideszesek akarnak lenni, mivel azonban erre nincs lehetőség felhagynak a bukás után a politikával. Kíváncsian várjuk, hogy itt mi lesz. Cseh valóban beüti a Momentum koporsószegét vagy sikerül kicsavarni a kezéből a kalapácsot. Meglátjuk. 

 

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.