Amin már a manipulációs kerekasztal sem tud segíteni

Valaki hazudik, nem is kicsit, hanem iszonyatos erővel. A közvélemény-kutatások annyira széttartóak, hogy lassan feldereng a manipulációs kerekasztal tevékenységének következő állomása. És, hogy ki hazudott? Fordíthatjuk úgy is a kérdést, hogy mikor mondott Magyar Péter igazat?
A közvélemény-kutatásokra nehéz bármit is alapozni, főleg akkor, amikor az utóbbi években ez a szakma önmaga paródiája lett. A Hann Endre vezette baloldali, abszolút manipulációs céllal "dolgozó" Medián már megmutatta korábban, hogy nem jelent gondot a vágyvezérelt valóság számokba öntése, hiszen volt már közel 20 százalékos vezetés Márki-Zay Péternél, aztán mégis kétharmaddal nyert a Fidesz-KDNP egy évvel a "kutatásokat" követően, 2022 tavaszán. De a tendencia nem változott, a baloldal úgy érzi évek óta, hogy ha már választást nem sikerül nyerni, legalább a kamuszámok versenyében ne legyen versenytársa. Ez, úgy látszik, be is jön, hiszen Magyar Péter szektáját is közel 20 százalékos vezetéssel lökték a társadalom elé, aztán, ahogy telt az idő, előjöttek a négy évvel ezelőtti reflexek és szűkült az olló, jöttek a baloldali megmondóktól a magasba emelt mutatóujjak, hogy itt még bármi lehet. Most eljutottunk oda, hogy amíg a Társadalomkutató Intézet szerint 13 százalékkal vezet a Fidesz, addig Magyar Péter zsebkutatói, a 21 Kutatóközpont kijött egy 17 százalékos Tisza Párt előnnyel. Itt valami nagyon nem stimmel, és felmerül a kérdés, hogy ki hiszi még ezt el.

Manipulációs dömping
Vegyük csak a legfontosabb tényt, amit rögzítenünk kell. A Társadalomkutató Intézet találta el legpontosabban az előző, 2022-es országgyűlési választások eredményét. De ha kétkedni akarunk, hát megtehetjük, ugyanis régóta tudjuk, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választásokat és ez így is van. Azonban tényeket, trendeket, mintákat nem árt követni, de legalábbis észrevenni. Ebben változott most a manipulációs kerekasztal, hiszen az eddigi választások előtt, néhány hónappal a megmérettetési időpont előtt már nem nagyon mertek ordasakat hazudni, inkább szépen, lassan faragták a kamulécet fogpiszkálóvá. Ezzel az amúgy ugyancsak rendkívül erkölcstelen és értelmetlen hagyománnyal szakított Magyar Péter, aki most is elvárja, hogy a legótvarosabb hazugságokat terjessze a lakájmédiája és az úgynevezett közvélemény-kutatók. Ebből jöhet ki egy egyértelmű tiszás lejtmenet során az, hogy 17 százalékkal vezetnek a szektások.
Ez több szempontból is rendkívül felelőtlen viselkedés, nem is tekintve az erkölcsi nihilt és a förtelmes hazugságokat. Az amúgy is rendkívül megvezethető tiszás magközpont felkészítése zajlik a 2026 áprilisi esetleges vereségre. A bosszúhoz pedig hozzá fog tartozni, hogy áldatlan állapotokat próbálnak teremteni az országban, polgárháborús tüzet igyekeznek csiholni, ahol lehet, majd törni-zúzni és a demokratikus eredményekre azt mondani, hogy mindenképpen csalás volt, mert nem ők nyertek. Láttunk már ilyet nem is egy helyen, a megbízók pedig ugyancsak Brüsszel és a Soros-hálózat palástja alól érkeztek. Ukrajna és Grúzia remek példa arra, amikor egy erőteljes baloldali politikai akarat kudarca után a káosz és anarchia fegyveréhez nyúlnak az elvtársak.
Felkészül Magyarország, ahol már voltak ilyen tervek, de eddig a kritikus tömeg közelébe sem értek a káoszcsinálók, és reméljük, hogy ez így is marad. Addig pedig pöröghetnek a kamuszámok, düböröghet a manipulációs kerekasztal, minden jönni fog, ami a csövön kifér.







