Korának meghatározó labdarúgó-edzője volt, s nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is. Máig a földkerekség egyetlen trénere, aki kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát, de emellett magyar bajnoki címeket, Közép-európai Kupa-győzelmeket is szerzett aktuális csapataival. Nemzeti érzülete és Fradi-kötődése miatt pályafutása zenitjén nem lehetett szövetségi kapitány, miként a szókimondása miatt is meggyűlt olykor a baja: évekig a kommunista állambiztonság szigorú megfigyelése alatt állt. Ennek ellenére belőle a magyar labdarúgás örökös legendája lett, a vele méltatlanul bánók pedig többnyire feledésre ítélt percemberkék vagy szánalmas pártapparatcsikok voltak és maradtak. 100 éves lenne a magyar futball egykori edzőzsenije, a kétdiplomás, doktori címet is szerző tanárember, Lakat Károly. Életútját bemutató írásunkkal előtte kívánunk tisztelegni.
Kiváló játékosból ritkán válik kiváló tréner – hangzik a közismert, s némileg közhelyes futballista aranyszabály. Ami általában igaz is, ám – mint a közhelyszerű igazságok esetében mindig, itt is – akadnak szabályt erősítő kivételek. Közéjük tartozik Lakat Károly is. Győrben született néhány hónappal Trianon gyalázata után, 1920. november 27-én. Szülővárosában lett kiváló labdarúgó, ám a tanulmányai miatt Szegedre került, és két éven keresztül a „Napfény Városának” csapatát erősítette. Még javában zajlott a második világháború, amikor pályafutása kulcsfontosságú fordulata lezajlott: az akkor 23 éves balfedezetet leigazolta a legnépszerűbb magyar klub, Lakat Károly a Ferencváros futballistája lett. Ez alapvető hatással volt későbbi életére és egész labdarúgói-, majd edzői pályafutására is.
A Ferencváros csapatában 1943 augusztusában mutatkozott be és csakhamar alapember lett a zöld-fehéreknél. A viszonylag alacsony termetű, szőke, csupaszív középpályást rajongva szerették a szurkolók. Ez nemcsak emberi rokonszenven alapult, játéktudása is kimagaslott, nemcsak a Fradiból, de a teljes magyar mezőnyből is.
Lakat Károly, immár a Ferencváros labdarúgójaként, 1947-ben, a Fradi mexikói túráján. Fotó: Fortepan; adományozó: Szabó József
A zöld-fehérek játékosaként együtt játszott a később Barcelonában világhírűvé váló Kubala Lászlóval, az örökös gólrekorder Deák „Bambával”, a fokozatosan egyre nagyobb szerephez jutó világklasszis csatártrióval Budai II. Lászlóval, Kocsis Sándorral és Czibor Zoltánnal, valamint Gyetvay Lászlóval, Rudas Ferenccel és Dalnoki Jenővel is. Szinte a kezdet kezdetén összeállt a Kéri–Lakat fedezetpár is, amely aztán éveken keresztül szűrte az ellenfél támadásait – hatalmas sikerrel.
1949-ben a Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Kéri, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor összetételű Ferencvárosban nem csupán magyar bajnoki címet nyert, de kihagyhatatlan tagja is volt minden idők egyik legeredményesebb, legjobb magyar klubcsapatának.
Bozsik hiába hívta Kispestre
A válogatottban is szóhoz jutott. Címeres mezben együtt játszott Puskással, Szuszával, majd később Hidegkutival, Bozsikkal és Grosiccsal, és természetesen világklasszis fradista klubtársaival is.
A 8–2-es magyar győzelmet hozó Magyarország–Lengyelország mérkőzés után nyilatkoznak a magyar válogatott tagjai. A kép közepén Lakat Károly, mellette Puskás Ferenc, a kép jobb szélén pedig, félig kitakarva, Czibor Zoltán. Fotó: Fortepan; adományozó: Kovács Márton Ernő
Érdekes része pályafutásának, hogy amikor – az alapvetően nemzeti érzelmű Fradi-tábortól való beteges félelmében – a Rákosi-diktatúra eldönti a Ferencváros kivégzését, tönkretételét, nem csupán a katonakorban lévő Budai II.–Kocsis jobbszárnynak lenne helye a Sebes Gusztáv javaslatára mesterségesen felpumpált Bp. Honvédban.
1950 nyarán Bozsik Cucu, a piros-fehérek ikonja személyesen kereste fel Logodi utcai lakásán Lakat Károlyt, és próbálta rávenni, hogy igazoljon hozzájuk. Érdekes futballtörténeti kérdés, hogy ha Lakat Károly igent mond erre, és Kispesten összeáll a Bozsik–Lakat fedezetpár, akkor könnyen lehet, hogy a későbbi Aranycsapatban nem Zakariás, hanem Lakat lett volna Bozsik társa fedezetposzton.
Ez már sosem derül ki, ugyanakkor a klubhűség iskolapéldája volt, amit Lakat Károly ekkor produkált. A legnagyobb sportszerűséggel, de nemet mondott Bozsiknak, aki – szintén tisztelve Lakatot – nem is nyaggatta túl sokat. Lakat maradt a rövidesen ÉDOSZ-nak, majd aztán Kinizsinek átkeresztelt Fradiban. Az Aranycsapatnak így végül nem lett ugyan a tagja, de kiderült róla, hogy nemcsak a sportolói, de az emberi kvalitások terén is a legkiválóbbak közé tartozik.
Lakat Károly az 1950-es évek közepén történő visszavonulása után sem szakadt el imádott sportágától, lényegében azonnal edzői pályára lépett. Addigi klubja utánpótlásánál kezdte a tréneri munkát, majd aztán hamar rátalált az első élvonalbeli feladat is: mindössze 36 éves volt, amikor korábbi csapata, a Szegedi Haladás edzője lett. Sikeres évet hagyott maga mögött, hiszen a döntően fiatalokból álló csapatot benn tartotta az élvonalban. Nem véletlen, hogy az idény végén rangos kérője is akadt: a Tatabánya hívta a kispadjára. Bár a Tatabánya mára lényegében sajnos eltűnt a magyar futball térképéről – manapság az NB III Nyugati csoportjában szerénykedik –, akkoriban a helyi szénbányatröszt égisze alá tartozó csapat a magyar futball egyik vidéki fellegvára volt. S Lakat Károly irányítása alatt – a kapuban Grosiccsal, a mezőnyben pedig többek között Lahossal, Delivel, Szovjákkal – tovább erősítette pozícióit az élvonalban.
Történelmet írt az olimpiai válogatott élén
Első tatabányai korszaka 5 évre nyúlt, és munkájával kivívta, hogy előbb pályaedzőként, majd kapitányként az olimpiai válogatott mellé is felkérjék. Már az 1960-as római játékokon is ott volt, és mint pályaedző, részt vállalt csapatunk bronzérméből, de az 1963 és 1972 közötti időszak, amely immár Lakat Károly kapitányi korszaka volt, a magyar olimpiai válogatott aranykora lett.
A tokiói játékokra készülve afrikai túrára utazott csapatával, ahol kiválasztódott a végleges keret, amellyel nekivágott a Japánban rendezett játékoknak. Olyan csodálatos futballisták alkották tokiói csapatát, mint Bene Ferenc, Varga Zoltán, Farkas János, Gelei József, Novák Dezső, Ihász Kálmán, Palotai Károly vagy a jugoszlávok és a románok ellen brillírozó Csernai Tibor. Hogy Lakat Károlynak milyen hatása volt erre a csapatra, és a világklasszisokra, arra jellemző Bene Ferenc monológja, amit edzőjének mondott az olimpiai játékok megkezdése előtti este. Így hangzott: „Karcsi bácsi, én olimpiai bajnok akarok lenni! Mondja meg, hogy mit kell ezért tennem, és ha kell, én a falon is átmegyek!”
Túl azon, hogy az Újpest egykori világhírű csatárának, Bene Ferencnek az alázatos sportemberi hozzáállását is mutatják ezek a mondatok, azért az is kiviláglik belőlük, hogy mekkora tekintélynek örvendett a játékosok szemében Lakat Károly. A magyar válogatott káprázatos meneteléssel, valamennyi meccsét megnyerve lett olimpiai bajnok (másodszor a futballtörténelemben, elsőként Puskásék nyertek olimpiai aranyat 1952-ben Helsinkiben), és hogy teljes legyen az öröm: Bene Ferenc nem csupán olimpiai aranyérmesként, de 12 góljával a torna gólkirályaként is térhetett haza!
Tokió, 1964. A játékosok vállán Lakat Károly kapitány, a csehszlovákok elleni, 2–1-es győzelemmel végződő olimpiai döntő után. Ezzel Magyarország válogatottja olimpiai bajnoki címet nyert. Fotó: MTI/OL
És ezzel még nem volt vége. Lakat Károly a következő, mexikóvárosi olimpiára is esélyesként vezette ki a válogatottat. Egyes korábbi klasszisok helyére újak érkeztek, de a névsor itt is parádés volt. Dunai II. Antal, Szűcs Lajos, Novák Dezső, Kocsis Lajos és az ifjú titán, Fazekas László voltak a legnagyobb csillagai a mexikói csapatnak. Volt azonban, ami nem változott: Lakat Károlyra ezek a kiválóságok is maximálisan felnéztek. Érdekesség, hogy Ghána és Guatemala ellen volt a legszorosabb a meccs – az afrikai csapat ellen például „csak” döntetlenre futotta –, míg a bolgárok elleni döntő sima, 4–1-es győzelmet és újabb magyar olimpiai aranyat hozott.
Amikor az olimpiai bajnok kapitányt egy aranylabdás fogadta Ferihegyen. Albert Flórián köszönti ferencvárosi klubedzőjét, Lakat Károlyt, miután landolt az „Aranygép” Mexikóváros magyar olimpiai bajnokaival. Fotó: MTI/Petrovits László
Magyarország ezzel többszörösen is sporttörténelmet írt. Máig hazánk az egyedüli, amelyik három olimpiai arannyal büszkélkedhet labdarúgásban, és abban is egyedülálló a magyar válogatott, hogy rajta kívül soha, egyetlen ország sem tudta megvédeni olimpiai bajnoki címét. Ráadásul kevés híja volt a triplázásnak, ugyanis négy évvel később – ismét Lakat Károllyal a kispadon – Münchenben is döntőt vívhatott a magyar olimpiai válogatott, ám Lengyelország ellen 2–1-re kikapott, így be kellett érnie az ezüstéremmel.
Ezzel együtt Lakat Károly két arany- és egy ezüstérmével, valamint egy pályaedzőként bezsebelt bronzéremmel máig a világ legeredményesebb futballedzője az olimpiákat tekintve!
Élvonalbeli és másodosztályú bajnoki címek
Ami a hazai, klubedzői pályafutását illeti, ott több kimagasló eredménye is volt, klubtól függetlenül mindenütt sikeres tudott lenni. Tatabányára az első, remek korszaka után még kétszer visszahívták, és nagy sikert ért el a Salgótarján, valamint a Bp. Volán kispadján is: mindkét nagy múltú gárdát ő juttatta fel az NB II-ből az élvonalba.
Nem kétséges azonban, hogy a leghangosabb, legnagyobb visszhangot kiváltó sikereit a Ferencváros vezetőedzőjeként érte el. Kétszer nyert bajnoki aranyérmet a zöld-fehérekkel, ahol a klub 1960-as évekbeli aranycsapatának (Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona) lehetett a trénere. Az 1967-es év különösen szenzációs volt, több, nagy arányú győzelemmel, a rangadókon elért emlékezetes sikerekkel, valamint azzal, hogy a belső ellentéteket, amelyek a legnagyobb egyéniségek között legalábbis a hamu alatt azért ott izzottak, képes volt elfedni, és elérni azt, hogy a játékosok a pályán a játékkal foglalkozzanak és ne az egymás iránt érzett esetleges ellenszenvükkel. Ehhez nemcsak elsőrangú futballszakembernek kellett lenni, de kiváló pedagógusnak is.
[Munkatársunk Varga Zoltánról írt hiánypótló cikkei itt, itt és itt olvashatóak. Megéri ránézni.]
Persze, aki ismeri Lakat Károly életét, az jól tudja: ha valakinek, akkor neki nem esett nehezére jó pedagógusnak is lennie, hiszen valóban az volt. Magyar- és történelemtanári szakos egyetemi diplomáját később doktori címmel is megspékelte (doktori disszertációjának témája: A második világháború története), így tényleg egyszerre tudott futballszakember és pedagógus is lenni, mikor mire volt éppen nagyobb szükség aktuális csapata öltözőjében.
Játékos-pályafutása idején, az 1940/50-es évek fordulóján még aktívan tanított is, előbb a Rottenbiller utcai általános iskolában, majd a Hernád utcai tanintézményben, ahol – mint Fradi-játékos – megkülönböztetett népszerűségnek örvendett tanítványai körében. Később, az edzői munka mellett a tanári hivatását már fel kellett ugyan adnia, ám miután egy vérbeli pedagógus sosem szűnik meg pedagógusnak lenni, Lakat Károly is rendszeresen igyekezett tanítani a futballistáit is.
A mexikói olimpián például az azték kultúráról mesélt nekik, Olaszországban járva pedig rendszeresen mesélt az antikvitás és a kereszténység örök értékeiről – nem középiskolás fokon.
8000 kötetes könyvtár, szerelem a vonatozás iránt
Mivel a legtöbben csak mint futballedzőt ismerik Lakat Károlyt, feltétlenül érdemes felvillantani néhány érdekességet az egykori ragyogó tréner emberi arcéléből is. Nagyon szeretett olvasni, alig-alig van olyan jeles magyar és külföldi író, költő, akinek selyem-, bőr- vagy akár halinakötéses „összese” ne lett volna ott a Lakat-lakás nem kevesebb, mint 8000 (!) kötetet számláló könyvespolcain. Több újságot, folyóiratot is állandóan olvasott. A sportnapilapon túl, mint rendszeres színházlátogató, hűséges olvasója volt például a Film Színház Muzsika című kulturális folyóiratnak is. Nagy rajongója volt a porcelánoknak, aktuális klubcsapataival időről-időre beiktatott egy-egy herendi felkészülési meccset, s ezeket az alkalmakat mindig felhasználta különleges és egyedi gyűjteménye gyarapítására.
Mint ahogyan az a legnagyobbak esetében lenni szokott, természetesen akadtak sajátos, rá jellemző „rigolyái” is. Például nem szerette, ha csapatának játékosai az autócsodáikról vagy épp a kerékfelnikről beszélgetnek az öltözőben, és bizony azzal is könnyen ki lehetett hozni a sodrából, ha egy külföldi túrán a csapat közös üdvözlőlapját valamelyik csapattag azért nem tudta aláírni, mert nem volt nála toll.
A legkülönlegesebb tulajdonsága kétséget kizáróan a vonatimádata volt. Miután autóvásárlásról sosem akart hallani, így vidéki állomáshelyeire minden esetben vonattal utazott le. Napi szinten ingázott Budapest és Tatabánya, illetve, amikor az SBTC-nél dolgozott, akkor Budapest és Salgótarján között. Nemhogy nem feszélyezte, de kifejezetten szerette, ha megszólították, beszédbe elegyedtek vele aktuális csapatáról, a Fradiról vagy épp a válogatottról.
Közvetlensége legendás volt, minden allűrtől, kivagyiságtól mentes személyiség jellemezte. Kizárólag személyvonattal ment, gyorssal vagy pláne expresszel még kivételes esetekben sem volt hajlandó utazni. Azt tartotta ugyanis: a vonat igazi, klasszikus változata a személy.
Megfigyelte a kommunista titkosszolgálat
S ha már a klasszikusoknál tartunk: az általános és örök érvényű emberi értékeket preferálta. Egyik legjellemzőbb megnyilvánulása volt, amikor úgy fogalmazott:
Magyar vagyok, keresztény vagyok, fradista vagyok. Ezekből egy is elég, hogy ebben az országban semmire se vigyem…
Ebben a sajátos ön-arspoeticában minden benne van. És nemcsak Lakat Károly önértékelése van benne, hanem az is, hogy mennyire jól látta a kádári Magyarországot.
Ugyanis valóban nagyon sok hátrány érte azért, mert magyar érzületű, keresztény értékrendű és fradista volt. S mivel a hétköznapi, civil életben – ellentétben a futballpályával – híján volt minden taktikázásnak, ennek a gondolkodásmódjának rendszeresen hangot is adott. Pikírt, kiváló humorának céltáblái leggyakrabban a kommunista hatalom gyakorlói voltak.
A bosszúálló, nihilista kádári hatalom reakciója természetesen nem is maradt el. Koós Levente történész kutatásaiból tudhatjuk, hogy Lakat Károly a kádári állambiztonság állandó megfigyelése alatt állt. Folyamatosan jelentettek róla onnantól kezdve, hogy 1966 végén Tátrai Sándor távozásakor felmerült a neve a Ferencváros vezetőedzői posztjára.
Már akkor besúgói jelentés érkezett a személyéről, amikor még csak tárgyaltak vele a Fradi vezetői, majd ezek a jelentések állandósultak 1967 januárjától, amikor már formálisan is betöltötte a posztot.
Az 1967-ben bajnokságot nyert Ferencváros labdarúgó csapata. Felső sor: Karába, Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona, Fenyvesi doktor. Középső sor: Lakat Károly edző, Juhász, Szűcs, Perecsi, Rátkai, Dóka gyúró. Alsó sor: Novák, Mátrai, Takács, Géczi, Páncsics, Horváth. Fotó: MTI/Petrovits László
„JELENTEM, HOGY LAKAT KÁROLY 1967. JAN. 1-TŐL AZ FTC NB.I. LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLYÁNAK VEZETŐEDZŐJE. MUNKÁJÁT IGEN NAGY LELKESEDÉSSEL KEZDTE EL. ANNAK ELLENÉRE, HOGY IGEN SOK NEHÉZSÉGGEL KELL MEGKÜZDENIE /PÁLYAKÉRDÉS, JÁTÉKOSOK NEVELÉSE/. MINT SZAKEMBER, IGEN JÓ TULAJDONSÁGAI VANNAK, ELSŐSORBAN A SZAKMAI MUNKÁT ILLETŐEN. HIBÁJA, HOGY HAMAR INGERLÉKENY ÉS EZT ELSŐSORBAN A MÉRKŐZÉS EREDMÉNYÉÉRT TESZI. TÚLZOTTAN IS MEGFELEDKEZIK MAGÁRÓL ÉS ILYENKOR NEM LEHET HOZZÁSZÓLNI. DE HA AZ EREDMÉNY JÓ, AKKOR IGEN JÓ HANGULATOT TUD TEREMTENI. EZT A TULAJDONSÁGÁT ISMERTÉK OTT IS, AHOL ELŐZŐLEG VOLT EDZŐ /TATABÁNYA, MTK/.” (Forrás: Koós Levente: A belügy célkeresztjében Lakat Károly, az edzőzseni)
A hatalom nem csupán gyűlölte, de félt is Lakat Károlytól. A velük szemben meglévő nyomasztó szellemi fölénye, intellektusa, valamint szuggesztív, magával ragadó személyisége emberileg is félelmetessé tette őt a kádári hatalom számára, s mivel munkásságát jelentős szakmai eredmények kísérték, személye különösen szálka lett a kommunisták szemében. Éppen ezért folyamatosan megfigyelés alatt tartották, sőt, „Vezénylő” néven külön aktát is vezettek róla. Az állandó megfigyelés egyik példája, hogy a róla szóló jelentésekben a legkülönfélébb, szűk körben elmondott szavai is eljutottak az állambiztonsághoz.
„JELENTEM, HOGY AZ FTC LABDARÚGÓ-CSAPATÁNAK 1969. JÚNIUS 28-I ÖSSZETARTÁSA ALKALMÁVAL AZ EBÉD UTÁN DR. LAKAT KÁROLY, DÓKA GYÖRGY, BALÁZS LÁSZLÓ BESZÉLGETÉSRE KIÜLTEK A SPORT SZÁLLÓ TERASZÁRA EGY FEKETÉRE. A CSAPAT ESTI VACSORÁJÁNAK MEGBESZÉLÉSÉRE MEGKÉRTE DR. LAKAT KÁROLY MENYHÁRT NEVŰ PINCÉRT, HOGY TUDNA-E A CSAPAT RÉSZÉRE ESTÉRE EGY JÓ OROSZ SALÁTÁT ADNI. MIRE MENYHÁRT MEGKÉRDEZTE, HOGY MILYEN LEGYEN. A VÁLASZ: CSAK ’19 ELŐTTI JÖHET. SAJNOS AZZAL NEM TUDUNK SZOLGÁLNI, FELELTE A PINCÉR.” (Forrás: Koós Levente: A belügy célkeresztjében Lakat Károly, az edzőzseni)
Egyértelmű rendszerellenességért a legkörmönfontabb, legalantasabb módon álltak rajta bosszút: egész egyszerűen ellopták tőle a kapitányi poszt betöltésének lehetőségét.
Pályafutása csúcsán nem lehetett kapitány…
Amikor 1968-ban másodszor is olimpiai bajnok lett csapatával, majd 1969-ben bekövetkezett a labdarúgásunk első nagy pofonja, a marseille-i vereség – amelynek eredményeként lemaradtunk az 1970-es világbajnokságról –, az egyetlen személy volt, aki valós szakmai kiválasztás esetén betölthette volna a szövetségi kapitányi posztot.
Az akkori három magyar csúcstréner, Baróti, Illovszky és Lakat közül az előbbi kettő már volt kapitány, Lakat pedig fényesen bizonyította rátermettségét úgy az olimpiai válogatott, mint a Ferencváros kispadján. Ám „magyarként, keresztényként és fradistaként”, ráadásul mindhárom identitását büszkén és olykor dacosan is vállalva, nem lehetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Pedig ekkor volt edzői pályája zenitjén, ráadásul a magyar labdarúgás akkori legjobb játékosaival vagy a tokiói, vagy a mexikói olimpián már dolgozott együtt, tehát minden adva lett volna ahhoz, hogy a rendkívüli sikereket megismételhesse felnőtt kapitányként is.
Ha végignézzük azok névsorát, akik a szóban forgó időszakban (1969 és 1975 között) betöltötték a szövetségi kapitányi posztot, akkor bizony – a legkisebb bántás szándéka nélkül, de – találunk több olyan nevet is, akiknek a kapitányi szerepvállalása legalábbis kevésbé indokolható, mint Lakat Károlyé lett volna. Sőt – Illovszky Rudolfot és Bozsik Józsefet leszámítva –, szinte csak olyan nevet találunk a listán… A lényeg az volt, hogy mindegy, ki lesz a kapitány, csak ne a Lakat legyen…
Jócskán túl pályafutása zenitjén, 1979-ben nevezték csak ki szövetségi kapitánynak. S akkor is csak hat meccsen át dirigálhatta legjobbjainkat… A képen aktuális segítőjével, Tichy Lajossal. Fotó: MTI/Németh Ferenc
A kiváló tréner végül jó 10 évvel később, az 1970-es évek legvégén kapott kapitányi felkérést, az akkor már Szepesi György vezette MLSZ részéről. Túl sok időt azonban ez a vezetés sem hagyott neki elképzelései megvalósításához: mindössze hat mérkőzés után leváltották.
A Tatabánya megmentése lett a hattyúdala
A kapitányi posztot kísérő méltatlan mellőzés elől pályafutása utolsó másfél évtizedében is a klubfutballban keresett és talált bázist. 1970 és 1985 között dolgozott a Bp. Honvédnál, Tatabányán, Salgótarjánban, Debrecenben és a Bp. Volánnál is, és ezen állomáshelyei közül csak egyedül Debrecenben nem sikerült maradandót alkotnia.
A Tatabányával bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett, sőt, egy UEFA Kupa-párharcban a világhírű Real Madridot is legyőzték a bányászvárosban, a Salgótarján és a Bp. Volán csapatával pedig NB II-es bajnoki címet szerzett, visszajuttatva így mindkét gárdát a legmagasabb osztályba.
És ki hitte volna, hogy ekkor még hátravan pályafutása csodálatos záróakkordja? Pedig így alakult. 1985 tavaszán kiesésre állt a Tatabánya, és a zuhanórepülést látva félő volt, hogy hosszú-hosszú évek élvonalbeli szereplése véget ér a bányászvárosban. A csapat vezetése az utolsó négy meccsre felkérte edzőnek Lakat Károlyt, bízva abban, hogy „Az Öreg” kitalál valamit, csodát csinál és megmenti a kék-fehéreket a kieséstől.
A 65. életévét taposó Lakat Károly szemernyit sem tétovázott. Noha messze nem volt már olyan fizikai állapotban, mint akár csak a néhány évvel korábbi tatabányai munkálkodása idején is, habozás nélkül elvállalta a „mentőakciót”. A hátralévő négy meccsből kettőt megnyert a Bányász, abból az egyiket éppen az Üllői úton, és csont nélkül bent maradt az élvonalban. Külön adalék, hogy a Fradi-pályán az ellenfél (!) kispadja felé sétáló edző lépteit vastaps kísérte; ezzel is jelezték a Fradi-szurkolók, hogy nem felejtették el egykori csodálatos játékosukat és sikeres edzőjüket, Lakat Károlyt.
1988 őszén az elhatalmasodó cukorbetegsége és egyéb egészségügyi problémái okán kórházba került, ahonnan sajnos többé már nem jött ki. Távozása napja – december 3. – éppen egybeesett a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának alapítási napjával.
Ebben az évben december 3-a vasárnap volt. Vagyis az Úr napja, és egyben meccsnap, amely ráadásul történelmi jelentőségű a Ferencváros szempontjából.
Nincsenek véletlenek…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS